Kutyabajokból van elég. Viszont mielőtt továbbmegyünk, vessünk egy pillantást arra, mi történt eddig.

Amikor először megfogalmazódott bennem, hogy itt az ideje, hogy blogot indítsak, egyből eszembe jutott az is: ki fogja olvasni?
Olvas-e még bárki abban a korban, amikor a tömegek információéhségét teljesen kielégítik az azonnal fogyasztható, gyorsan pörgethető Facebook posztok.

Aztán úgy döntöttem, hogy mivel a célom az, hogy elgondolkodtassak, vitát generáljak, ezért ha akár két ember elolvassa, már célt értem. Így hát belefogtam.
Úgy voltam ezzel, hogy majd az idő eldönti, hogy van-e arra szükség ma Magyarországon, hogy ne csak cuki „kutyababás” képeket és bántalmazott kutyákat lásson mindenki állatvédelem címszóval.

Akármennyire is hozzá vagyunk szokva a két mondatba sűrített, közhelyekkel megtűzdelt „életbölcsességekhez”, amelyeket lehet osztogatni és elárasztani vele a virtuális teret, valljuk be őszintén, a világ ennél sokkal komplexebb hely.
Nem akarok igazságot osztani, megmondani a tutit. Csak leírni a véleményeimet, gondolataimat. (Ez a blog „ősi” lényege.)
Nincs mindenre válasz, nincs mindenre megoldás és az is lehet, hogy mindkét félnek a maga szemszögéből igaza van.
A mai világból nekem hiányzik a vita (nem az egymás megtépése, hanem az érvelős fajta). És igenis kell a provokáció is ahhoz, hogy dolgok előre menjenek.

Néhányszor felvetésre került, hogy egy adott publikáció nem a teljes problémát fedi le, hanem annak csak egy kis szeletét. Ez pontosan így van, mivel ez a cél.
Ha minden területről, ezek minden aspektusáról, az ezek közötti összefüggésekről akarnék írni, az egy könyv lenne. Jó sok oldallal, több kötetbe rendezve.

Szóval, voltak kétségeim. Aztán az idő eldöntötte: van létjogosultsága egy ilyen blognak is.

Az év végét nem igazán szoktam felfújni. Azúj évlegelső napja ugyanolyan, mint az előző év utolsó napja (függően persze az elfogyasztott alkoholmennyiségtől). Fogadalmakat sem szoktam tenni, változtatni bármin lehet az év bármely napján. Ez csupán elhatározás kérdése.
Viszont összehasonlításként egy évet lezárni, értékelni jó dolog.

Pontosan negyven publikációt jelentettem meg ebben az évben és sikerült számos témával foglalkoznom.

Kezdve azzal, hogy egyáltalán ki az, aki állatvédőnek tekinthető, hogyan kapcsolódnak az állatvédelemhez a kutyakozmetikusok, milyen félreértések, félremagyarázások övezik az állatvédelmet, melyek azok a témák, amelyeket előszeretettel kerülünk, milyen hátulütői vannak az internetnek, miért égnek ki a mentéssel foglalkozók, miért gond az, hogyha kevés figyelem jut a prevencióra, hogy sikkad el az állatok jólétének figyelembevétele és képesek vagyunk-e tekintettel lenni a környezetünkre, miközben elmegyünk a kutyánkkal sétálni.

Mivel az állatbántalmazás napi szinten jelenlévő téma, ezért külön foglalkoztam azzal, hogy egyáltalán miért alakulnak ki ezek a helyzetek, és hogy miért nem jó az, hogy amikor valaki kivonul az utcára, azt sem tudja, hogy mit is szeretne igazából szigorítani.

Terítékre került az is, hogy a kutyák valójában állatok, és ezt szem előtt kéne tartani. Hosszú utat jártak be az emberiség történetében, viszont az, hogy képesek-e beilleszkedni mindennapjainkba, az javarészt rajtunk múlik.

Külön terítékre került a hazai állatvédelem számos problémája is, amelyek változása nélkül nagyon nehezen lehet minőségi előrelépést elérni az állatvédelemben, beleértve ebbe a sokak által nagyon hiányolt összetartást is. Ehhez hozzájött még külön a politika és a média szerepe, fontossága is.

Az állattartáshoz kapcsolódóan úgyszintén rengeteg – nagyon sok esetben rendkívül megosztó – téma létezik.
Volt szó a kutyák eutanáziájáról, az ebadóról, a kötelező kutyajogsiról, egy kutya megöröklésekor kialakuló helyzetről, a hiányos elsősegélynyújtási ismeretekről, az úgynevezett „dizájner” fajtákról, arról, hogy valójában hol lenne szabad kutyát tartani.
Az sem mindegy, hogy honnan van kutyánk. Vannak, akik szaporítóktól vesznek, aztán felháborodnak. Vannak, akik ezt erkölcsileg jóváhagyják, anyagi okokra hivatkozva. És vannak olyanok is, akik abszolút nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent egy mentett kutyát örökbe fogadni.
Az állatok túlhumanizálása és a velük való szórakoztatás most már világjelenség, ami egyre több problémát okoz.

A hazai aktualitásoknak is jutott hely. Lett világbajnok ezüstérmes mentőkutyásunk, színre léptek a focidrukkerek, elindult a társkereső oldal kutyáknak és egy írás erejéig foglalkozni kellett a bulvármédiastílusban közvetített állatvédelemmel is.
Aki pedig azon agyal, hogy miért pont a kutyákról szól ez a blog, és miért hiányoznak belőle a macskák, hörcsögök, sügérek és vaddisznók, itt egy kicsit bővebb magyarázatra lel.

Köszönet az olvasóknak és nagyon hálás vagyok azoknak, akik megosztották gondolataikat, élményeiket, tapasztalataikat.
Akik pedig csak trollkodni jöttek fel, bízom abban, hogy abban a pár percben sikerült örömüket lelniük és ettől egy picit jobb lett az életük. Ha meg nem, akkor meg nem.

Most pedig a blog elvonul egy kis téli pihenőre, addig pedig mindenki nyugodtan pótolja be a kimaradt írásokat.
Hamarosan újra találkozunk!

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Fotó: Dreamstime.com