Az állatvédelem és az állatvédelmi kérdések, tevékenységek általában egyszerűnek és maguktól értetődőnek tűnnek. Tudjuk azt, hogy segíteni kell a bajbajutott állatokon, fel tudjuk ismerni azt, hogy mikor szenvednek el bántalmazást, köztudott, hogy az állatvédők jó emberek, akik jó ügy érdekében cselekednek. Ahhoz viszont, hogy valaha az állatvédelem színvonalában pozitív előrelépés történjen, előbb fel kéne hagyni ezzel a minden vagy fekete vagy fehér gondolkodásmóddal, és az ezzel járó szentimentális önámítással is.

Az állatvédelemben az érzelmek – és általában a szélsőséges érzelmek – mindig jelen vannak.
Aki szereti az állatokat és felelősséget érez irántuk, nem igazán tud közönyösen reagálni sem az állatokat érő igazságtalanságok, sem a sikertörténetek láttán.
Az állatok erősen függenek tőlünk, ki vannak szolgáltatva az ember hóbortjainak, nem tudnak kiállni saját maguk igazáért, és ha az ember miatt bajba kerülnek, nem tudnak a saját nyomorúságos helyzetükből kiutat találni.
Akibe egy csipetnyi empátia is szorult a kiszolgáltatottakkal szemben, az ilyen helyzetekre heves érzelmekkel fog reagálni.
Viszont az összes alapvető életvezetési könyv leszögezi: döntéseket mindig átgondoltan, hideg fejjel kell meghozni. Sem a harag, sem a düh, sem a pozitív érzelmi túltöltöttség nem jó tanácsadó. Egy jó döntéshez, ami célt is ér, az kell, hogy higgadtan cselekedjünk.

Az érzelmi döntések helytelensége mellett azt is jól tudjuk már egy ideje, hogy szeretjük kategóriákba rendezni a világ dolgait. Tudjuk, hogy mi a helyes, mi a jó, mi az, amit szégyellni kell és mi az, ami megbotránkoztatást kelthet. Ezek a kategóriák mindenkinél eltérőek aszerint, ahogyan nevelkedett és ahogy a személyisége fejlődött.
A kategorizálás fontos, útmutatót ad a világhoz, a viselkedésünkhöz, az emberekkel folytatott kapcsolatainkhoz.
Viszont az automatikusan elfogadott és soha meg nem kérdőjelezett kategorizálás és ezek kőbe vésése létrehoz egy felületes gondolkodásmódot.

Az állatvédelem – azon kívül, hogy telítve van érzelmekkel, és pont ezek miatt az érzelmek miatt – tele van előre definiált kategóriákkal. Bármi történjen is, általában van egy automatikus reakciónk, amely az esetek többségében érzelmekből áll.
Az állatok mindegyike kis angyalka és mindegyiken segíteni kell. És aki rajtuk segít, az is angyal. Aki állattal rosszat tesz, az csak rossz ember lehet és dögöljön is meg azonnal.
Teljesen lesarkított, érzelmekkel teletűzdelt fogalmakat, megítéléseket használunk minden nap. Valami vagy extrém módon nagyon jó, vagy nagyon rossz. A kettő között átmenet nincs.

Ezek a teljesen leegyszerűsített képek, elgondolások, érzelmi hozzáállások viszont sok esetben köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. A felületes gondolkodás és a világ dolgainak ilyen jellegű leegyszerűsítése elfedi azt, hogy valójában hogyan is működik a világ és az emberi természet.

Ezért lehet az, hogyha egy kutyát kb. 20 másodpercre negatív élmény ér, egyből állatkínzást kiáltunk, viszont ha olyan életkörülmények között él, amelyek közvetlenül és azonnal érzékelhetően nem, de közvetetten károsítják az egészségét, az fel sem tűnik. A leggyakoribb példa erre az elhízott és mozgásszegény életmódú kutyák esete.
A felületes gondolkodás miatt van az, hogy a menhelyek telítettsége miatt a tenyésztőket szidjuk, közben az fel sem tűnik, hogy a menhelyeken található fajtatiszta kutyák aránya nem haladja meg a 10%-ot sem. Akkor honnan jön az a sok keverékkutya?

Az állatvédőket sok esetben támadják és hívják őket mindennek, csak nem állatvédőknek, amikor valaki nem tud azonnal kimenni menteni, mivel épp egy másik mentésen van, vagy mert egész nap mentett és vasárnap este tíz órakor már mozdulni sem tud, vagy dolgozik a rendes munkahelyén mint mindenki más, mert ezt csak hobbiból, szabadidejében csinálja (mivel az állatmentésért általában senki nem kap fizetést).
De elvárjuk tőlük, mert ők az állatmentők és ez a dolguk. Nekik. Meg nem fordul a panaszkodó fejében az, hogy ő saját maga is kézbe tudná venni a dolgokat, nem kell mindig arra várni, hogy majd „valaki” elintéz mindent.

Úgyszintén sok állatbarát akad ki azon, hogy mi az, hogy egy menhely tele van és nem fogad be több kutyát?! Végig kéne gondolni viszont olyan dolgokat is, hogy egy menhelynek is van maximális férőhelye, egy adott nagyságú területre bezsúfolni sok-sok kutyát nem túl bölcs dolog. A kutyákkal való menhelyi törődéshez megfelelő mennyiségű személyzet, élelem, orvosi ellátás, pénz kell.
Az állatmenhely nem egy mesebeli csudálatos hely, ahol a pitypangos réten boldogan kergetik egymást a kutyusok. Ugyanúgy megvan a járványveszély eshetősége, a sok esetben sérült, viselkedésproblémás kutyákkal egyesével kell foglalkozni, és az sem ritka eset, amikor dominanciaharc miatt a bentlakók némelyike nagyon komoly sérüléseket szenved.

Azt pedig úgy gondolni, hogy aki állatvédelemmel foglalkozik rossz ember nem lehet, a világ legnagyobb balgasága. Az emberi jellem ettől ezerszer összetettebb. Nem egy országban voltak már kisebb-nagyobb botrányok az emberek jóhiszeműségét kihasználó csalók miatt, akik pontosan ezt a leegyszerűsített gondolkodásmódot kihasználva szereztek maguknak nem kis vagyont.

Ahogy nem minden állatvédő jó ember, úgy nem minden állatvédőnek van automatikusan igaza, csak azért, mert amit mond vagy tesz, azt az állatok nevében teszi.
Egészen biztosan hallott már mindenki olyan elképesztő ötletekről, amelyek mindenki hátán felállították a szőrt. Viszont bármiféle ellenvetésre az ötletgazda ilyenkor általában visszakézből betámadja a fanyalgókat, leginkább azzal az „érvvel”: ti nem törődtök az állatokkal.
Tévedni mindenki tévedhet, mégis nagyon sokszor hisszük azt, hogyha amit kitalálunk, azzal az állatokon akarunk segíteni, akkor a jó cél annyira szentesít minden eszközt, hogy csak és kizárólag igazunk lehet. Aztán könnyen megeshet, hogy több kárt okozunk, mint amennyi hasznot húztunk volna, ha nem is teszünk semmit.

Az érzelmi alapon való döntés megakadályozza az ésszerű cselekvést, ehhez hozzájön még a felszínes gondolkodás.
A kettő együtt képes létrehozni azt a fajta jelenséget, aminek következménye az, hogy a problémákat és élethelyzeteket, amikkel szembesülünk, képtelenek vagyunk kezelni, vagy akár megoldani. Gondoljunk csak mindazokra a heves (és többnyire meddő) vitákra, amelyek napi szinten pattannak ki valamilyen állatvédelmi kérdésben, vagy megtörtént esettel kapcsolatban.

Semmi sem csak fekete vagy csak fehér. Alapvető jelenség, hogy a körülöttünk lévő dolgokat, történéseket teljesen leegyszerűsítjük, kategóriákba soroljuk őket, teszünk rájuk egy könnyen megérthető címkét és eszerint éljük az életünket, oldjuk meg a problémáinkat.
Viszont ha így gondolkodunk, az vakká tesz minket.
Az élet egy komplex rendszer, nagyon sokszor rejtett és kiszámíthatatlan mechanizmusokkal. Ha nem válunk képessé arra, hogy árnyaltan gondolkodjunk, a dolgok mögé lássunk, megkérdőjelezzünk másokat és időnként saját magunkat is, úgy egyvalami fog csak megmaradni: a kudarc és az egy helyben topogás.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Fotó: Dreamstime.com