Vigyázz, a kutya tényleg harap!

Jó pár évvel ezelőtt a kutyatámadások elég felkapott témának számítottak a médiában. Manapság már csak az igazán extrém esetek nyernek széles nyilvánosságot. Megkopott az ilyen esetek hírértéke. Viszont ettől még szó sincs arról, hogy a kutyatámadások száma visszaesett volna.

dreamstime_xl_13312044.jpg

Akármennyire is cukik a kutyák és egyre jobban használjuk őket emberi kapcsolataink pótlására, attól még egy olyan fajról beszélünk, amely ugyan jó pár évezreddel ezelőtt, de akkor is a vadvilágból érkezett. Sok esetben körbelengi őket a túlságosan szentimentális, természetüktől teljesen eltávolodó kép.
Az ösztönkészletük ettől még mindig megvan, csakúgy, mint a fogazatuk. Fajtától, testalkattól, habitustól függően komoly kárt is tudnak tenni, illetve sok esetben tesznek is, a körülöttük élőkben.

Aki tag kutyás csoportokban, tudja jól, hogy a kutyasétáltatás közben bekövetkező támadások abszolút nem ritka esetek. Folyamatosan lehet hallani a beszámolókat a szerencsés, vagy éppen tragikus végkimenetelű esetekről. A szenvedő fél gazdája alaposan kisírja magát valamelyik Facebook csoportban, aztán az eset hírértéke hamar elillan, mert már jön is a következő, hasonló eset.
A nagyon extrém esetek híre képes nagyobb tömeget elérni. Nem olyan régen történt egy eléggé hátborzongató eset. A széttépett tacskó esete elég sok mindenre rávilágított.
Például arra, hogy az internet népének egy részét egy ilyen helyzetben leginkább az foglalkoztatja, hogy mit keres egy tacskó késő este az utcán.
De az eset legfőbb tanulsága az, hogy jogilag ez a terület nincs rendezve, illetve ami eszköz a jog rendelkezésére áll, nem igazán képes az elvárásoknak megfelelően reagálni. Egy visszaeső tulajdonos felelőssége egy ilyen esetben a pénzbírságig tart egészen addig, amíg a támadás áldozata nem egy másik ember.

Ha nincsenek is nagyon nagy számban halálos kimenetelű támadások, amelyeknek az elszenvedője saját fajunkból kerül ki, egy nyolc napon belül gyógyuló harapás is képes komoly traumát okozni.

Ezen helyzetek kezelésére a világ számos országában a politika a legegyszerűbb megoldást választotta: komplett fajtákat, illetve azok kereszteződéséből származó utódok létét tiltotta be. Nem egy esetben a tiltás „visszamenőleges” volt, így az eutanázia sem maradt ki a történetből, illetve a közbiztonság fenntartása érdekében, ha egy ilyen egyed felbukkan, a kutya altatása mind a mai napig teljesen jogszerű, sőt, kötelező.

Viszont tényleg mindent megold ez a fajta problémakezelés?

A kutyatámadások miértje mind a mai napig terítéken lévő, összetett kutatási téma. Ez is jelzi, hogy valós problémával állunk szemben és a jelenség nem csak arról szól, hogy az egyik kutyafajta veszélyes, a másik pedig nem.
Ha tipizáljuk a kutyatámadásokat természetük és a körülmények alapján, eltérő kategóriákat és okokat kapunk.

Ha egy kutya egy másik kutyára támad, ez több okra vezethető vissza, de leginkább a dominanciaharc áll a háttérben. És azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig nem tudjuk azt, hogy egy kutya miért jön ki egyből egy vadidegen kutyával és egy másik esetében viszont miért ugrik a torkának. A kutyák szociális hálója, az egymással való viselkedésük bonyolult, jelenleg nem teljesen ismert terület.

Nem igazán terítéken lévő téma, viszont nagyon nagy számot képvisel a családtagot megtámadó kutyák esete. A dolog veszélye az, hogy a statisztikák szerint a szenvedő alanyok gyerekek (leginkább fiúk) és a dolog hátterében az áll, hogy képtelenek úgy viselkedni az állattal, hogy az ne szülne agressziót, sok esetben védekezésként.
A dolgot megspékeli még az is, hogy a szülők nagyon nagy része teljesen félreérti a kutyák reakcióit, a nonverbális jelek értelmezése abszolút nem megy.

Amikor egy kutya olyan élethelyzetbe kerül, amit veszélyként, fenyegetésként él meg, vagy az idegrendszerének nagy mennyiségű stresszt kell kezelnie, nagyon könnyen eljöhet az a pillanat, amikor a helyzet kezelésének egyetlen, kiutat jelentő módja számára az, hogyha támad.
Sokaknak fogalma sincs erről, abszolút nem veszik figyelembe ezt a rendkívül egyszerű és logikus folyamatot.
Csakúgy, mint azt sem, hogy a kutya ősi ösztönrendszerében a terület védése kiemelt helyen szerepel. Ha ezt figyelembe vennénk, sokkal kevesebb olyan támadás lenne, ami az adott élethelyre „betévedő” vendég ellen történik, aki a kutya számára idegen behatoló.

A fenti elemek összessége pedig elvezet azokhoz a szituációkhoz, amikor egy kutya saját életterén kívül támadásba lendül. Vagy azért, mert kiszökik és ámokfutásba kezd. Vagy azért, mert a saját gazdája a szokásos séta során nem képes felismerni a kutya viselkedésében a baljós jeleket. És a kutyatámadásokhoz vezető különféle élethelyzetek, történések listája szabadon folytatható…

Mindezek nagyon nagy mértékben a gondatlan kutyatartásnak tudhatók be. De mi van magával a kutyával?
Tényleg léteznek veszélyes fajták? És ha igen, vannak veszélytelen fajták is?

Ritka az, amikor egy kutya csak úgy önmagában veszélyes. Nincs semmi kiváltó inger, egyéb körülmény, amire reagálva agresszívvá válik és tényleges ok nélkül támad. Ha ez a helyzet, akkor ott elég komoly idegrendszeri és/vagy nevelési problémák állnak a háttérben.
Egy kutya agresszivitása és annak foka mögött több tényező áll.

Ott van első körben maga a fajta kérdése. Több kutatási anyag kimutatta már (bővebben itt és itt), hogy bizonyos fajták esetében az agresszióra való hajlam magasabb. És hangsúlyozom: ez hajlam, amihez hozzá kell még adni jó pár külső körülményt is, hogy ez kiteljesedjen.
Ez azért annyira nem meglepő, mivel a különböző fajták létrejöttének alapja az volt, hogy különböző viselkedésű, karakterisztikájú egyedek szülessenek. Elsődlegesen viselkedés és nem külső alapján.

Innentől kezdve pedig kardinális kérdés az, hogy egy adott fajta (vagy fajták kereszteződésének) kiválasztásakor az új tulajdonos mennyire méri fel a fajta sajátosságait, illetve, hogy képes-e a kutya tulajdonságaihoz igazodni, képes-e adott esetben kordában tartani, megfelelően nevelni, szocializálni.

A kutya habitusa tekintetében van még egy nagyon fontos tényező, ami az esetek többségében figyelmen kívül marad: a kutya származási helye.
Már a szukakutya tartási körülményei meghatározzák azt, hogy az anyaméhben lévő kölykök milyen egészségnek fognak örvendeni a jövőben. Mentális értelemben is.
Ehhez hozzájön még a táplálás minősége, a külső ingerek megléte az első pillanattól kezdve, valamint a kutyák szocializációs periódusa, ami fajtától függően eltérő ugyan, de pár hetes korban már megkezdődik.
Ha ekkor a kölykök nem kapnak megfelelő törődést és ingereket, akkor az ennek következményeként kialakuló viselkedésproblémákat a későbbiekben nagyon nehéz lesz kezelni.
A nyúlketrecben tartott, szaporított kutyák esetében nemcsak az egészségügyi problémák okoznak majd gondot, hanem nagyon nagy valószínűséggel a viselkedéssel se lesz minden rendben.

A viselkedés szempontjából lényeges az is, hogy a kutya megfelelő útmutatást kapjon arra, hogyan is kell viselkednie (ezt hívjuk úgy, hogy kiképzés, tréning). Mindez egy olyan folyamat, amiről nagyon sokan megfeledkeznek és csak azt veszik észre, hogy a kajla kölyökkutyából egyik napról a másikra egy (akár több tucat kilós) kezelhetetlen fenevad lesz, akit végső esetben vagy kikötnek, bezárnak, kirakják az erdő szélén, vagy beadják valamelyik menhelyre.

Tanulmányok foglalkoznak azzal, hogy a nevelés, kiképzés módja is meghatározza azt, hogy egy kutya milyen fokú agresszív viselkedéssel bír.
A tartósan láncon, szűk és ingerszegény környezetben tartott, mentálisan nem lefárasztott kutyák esetében nagyobb a kockázat a viselkedési problémák kialakulására.
Ugyancsak az agresszióra való hajlamot fokozzák a büntetésen alapuló kiképzési módszerek (nem, nem az amikor egyszer-kétszer azért megrángatod a kutyát vagy erőteljesebben rászólsz).

Amikor valaki úgy gondolja, hogy a bulltípusú terrierje mellett állva még mindig nem annyira tökös, mint amilyennek szeretne látszani, ezért a fajta tulajdonságaira ráépítve még direkt „elvadítja” azt, nagyon könnyedén hozhat létre olyan kutyát, amely közveszélyessé válik mindenkivel, még a családtagokkal szemben is.
Az még plusz adalék az ilyen kicsapott kutyák esetében, hogy ezek rehabilitációja nem kevés időt és pénzt igényel. (Aki akar, látogasson ki az Illatos útra megnézni, mennyi ilyen kutya van.)

Mindettől függetlenül nem szeretem azt a kifejezést, hogy „veszélyes” kutya.

Mióta fajtákat „veszélyessé” kiáltunk ki, azóta beindult egy elég szomorú tendencia: ha az én kutyám nem „veszélyes” fajta, akkor az nem is veszélyes. Így foglalkozni sem kell vele.

Minden kutya lehet veszélyes. Csak a támadás valószínűsége és az okozott kár mértéke az, ami eltér. (Utóbbi viszont egyáltalán nem elhanyagolható.)
Ez a felfogás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a világ tele van kezelhetetlen, viselkedésproblémás kutyákkal. Leginkább a kis- és középtestű kutyák esetében okoz ez nagy gondot, ahol nem annyira feltűnő (és nem annyira veszélyes) az, hogy ideggyengék, kezelhetetlenek. Nem kell velük foglalkozni, mivel nem pitbullok. De a maguk kárát ők is megteszik, nem egyszer.

Mindebből adódóan egyértelmű, hogy a „veszélyes kutyák rendszer” megalkotása és fajták betiltása egy részleges, felületes kezelés. Ami a problémák egy részét megoldja, a maradékot pedig a szőnyeg alá söpri, és a továbbiakban nem is foglalkozik velük.

Tényleg megoldás-e az, hogy fajtákat (génkészletükkel együtt) tűntetünk el csak azért, mert emberek felelőtlenek? Természetesen egyszerűbb és zökkenőmentesebb ez az út, mintsem egy társadalomnak felróni: figyeljetek, orrba-szájba kutyát tartotok, csak azt nem tudjátok, hogyan is kéne mindezt felelősségteljesen csinálni. Úgyhogy tartsatok és neveljetek félre olyan kutyát, ami ha támad, nem okoz akkora nagy kárt. Abból úgy kevesebb lesz a cirkusz.

És az megoldás-e, hogy hagyjuk olyan kutyák létezését, amelyek veszélyesek a környezetükre, képesek mások életének veszélyeztetésére, kioltására?
Amikor megtörténik a baj, a szenvedő fél részéről édesmindegy az, hogy kinek a hibájából tépte szét egy alul szocializált, gyenge idegrendszerű, agresszív természettel bíró kutya, amellyel igazából soha senki sem foglalkozott úgy, ahogy kellett volna.

Az igazság valahol (ismét) félúton van.
Be lehet szüntetni fajtákat statisztikák alapján, de attól még az emberi felelőtlenség további bajokat fog szülni amikor a felelőtlen ember kezébe egy újabb kutya kerül, immáron most már másik fajtából.
És meg is lehet hagyni ezeket a fajtákat, csak arra kéne ügyelni, hogy ne olyan kézbe kerüljenek ezek a kutyák, ahol a legrosszabb tulajdonságaikat hozzák felszínre és erősítik meg.

Ezen fajták szerelmeseinek, tenyésztőinek kéne a legharsányabban felszólalniuk és ellenőrizniük azt, hogy egy ilyen kölyökkutya hová is kerül, mert senki sem garantálja azt, hogyha nem is most, de akárhány év múlva nem találja ki valaki – hatalommal a kezében – hogy ezt és azt a fajtát, fajtajellegű kutyát immáron senki sem tarthatja, mivel a jelenlétük túl sok problémát generál.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Fotó: Dreamstime.com