Normális esetben mindenki úgy tartja a kutyáját, arra törekszik, hogy annak egészséges, boldog élete legyen. De mitől lesz egy kutya boldog? Normális esetben mindenki úgy tartja a kutyáját, arra törekszik, hogy annak egészséges, boldog élete legyen. De mitől lesz egy kutya boldog?

Egy nyár elején publikált tanulmány, amely megszületésében az ELTE Etológia Tanszék is részt vett, a Balin élő, egyébként szabadnak született és ezt követően „családiasított” kutyákkal kapcsolatban meghökkentő kijelentést tett: a kóborolni hagyott kutyák adott esetben boldogabbak lehetnek. Ez a kijelentés, tekintve jelenlegi elképzeléseinket, kutyatartási szokásainkat és állatmentési törekvéseinket, elég szépen felhergelte az internet népét. 

A leggyakoribb indokok szerint elképzelhetetlen mindez. Hiszen egy kóborló életmódot folytató kutya ezer veszélynek van kitéve, a rendszeres élelemszerzés nem megoldott, megtelepednek az élősködők, rossz higiéniából eredő problémák léphetnek fel, fertőzések üthetik fel a fejüket, az egészségük is megsínyli az életmódjukat, állatorvosi kezelésben nem részesülnek és ráadásul elmarad az ember-kutya kötelék. Mert egy kutya ugye csak akkor élhet teljes életet, ha ezt egy emberi családban teszi.

Első körben érdemes közelebbről megnézni, hogy miről is szól maga a tanulmány. Bali már nagyon régóta elég nagyszámú, szabadon született és élő kutyapopulációval bír. A betelepülő külföldiek viszont számos egyedet örökbe fogadtak. Ez a helyzet pedig rendkívüli lehetőséget teremt arra, hogy összehasonlítsuk a szabadon született és élő, valamint a szabadon született, de időközben „családosított” kutyák esetében milyen eltérések vannak. Az eltérések alatt a kutyák esetében mérhető személyiségjegyekre kell gondolni. Azon belül is leginkább olyan viselkedéstípusokra, amelyek meghatározzák a kutya interakciójának milyenségét. Ez a milyenség pedig alapjaiban határozza meg az együttélés minőségét. A vizsgálat nem azt tűzte ki célul, hogy mennyire egészségesek, mekkora a várható élettartamuk, vagy esetleg éhesek-e. Hanem azt, hogy a megváltozott környezet milyen kihatással volt a viselkedésükre, személyiségükre. Természetesen a kutyákra vonatkoztatható és mérhető tulajdonságok terén.

Mellékesen felhívnám a figyelmet egy egyáltalán nem elhanyagolható tényre, amit nagyon sokan figyelmen kívül hagytak a tanulmány végkövetkeztetésének kritizálásakor. Nem emberi családnál született, szocializált, majd kicsapott kutyákról van szó. Hanem olyanokról, amelyek szabadnak születtek és szabadon éltek. Az ember környezetében szabadon szocializálódtak, majd ezt követőn kerültek az ember otthonának oltalmazó fedele alá.

A „boldogság” ilyen szinten való mérése, és annak kijelentése, hogy a szabad világgal szemben a biztonságos, de bezárt életmód negatív kihatással járhat (és fontos a feltételes mód figyelembe vétele), érthető módon borzolta fel a kedélyeket. Hiszen ez teljesen szembemegy a jelenkor felfogásával. Az állatvédelem tevékenységének nagyon nagy részét teszi ki a kóbor populáció otthonhoz juttatása. 

És ha már a kutyák boldogsága, mint téma szóba került, jöjjön a rendkívül egyszerű kérdés: mitől lesz boldog élete egy kutyának? 

Mennyire kell a boldogsághoz az, hogy minden nap, hozzávetőlegesen ugyanabban az időszakban a kutya táplálékhoz jusson? Semennyire. Mennyivel ártalmasabb az utcán összeguberált élelem egy kutya számára, annál, mint amit mi adunk neki? Attól függ.Teljesen más az anyagcseréjük, az emésztésük. És az, hogy minden egyes étkezésünkkor kutyánk kérdően, vagy szemrehányóan néz ránk (függően, hogy mit magyarázunk bele a viselkedésébe) ez még nem azt jelenti, hogy megint hű de nagyon éhes. Egy kutya napokig képes élelem nélkül ellenni anélkül, hogy ez az egészségét tartósan veszélyeztetné. Ellentétben azzal, amikor a kutyánkat folyamatosan kajával tömjük, felhizlaljuk, csupán mert mi annyira szeretjük.

Ha a kutya egészségét biológiai szempontból nézzük, egészen biztos az, hogy egy otthon tartott kutya egészségesebb? Tény, hogy a rizikófaktorok, amelyek egy szabadon élő kutyánál jelen vannak, magasabbak. De lehet, hogy csak annak tűnnek… 

A szabadon élő kutyák esetében egyértelmű, hogy ezeket a kutyákat nem igazán fogja elvinni senki sem állatorvoshoz, nem kapnak normális kezelést, nagyobb a veszélye a támadásoknak, baleseteknek, fertőzéseknek, járványok kitörésének adott populáción belül.Viszont nézzük meg a családoknál élő kutyák egészségügyi jóllétének helyzetét is. Nagyon sokan vannak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kéne kutyát tartani és mit kéne csinálni akkor, hogyha beüt a baj. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokaknak egy akár alapszintű állatorvosi kezelés is felesleges pénzkidobásnak számít.A tartási körülmények is sokat számítanak. Lehet, hogy az otthon tartott kutyákat ritkábban éri baleset, rendszeres időközönként élelemhez jutnak, rendszeres oltásuk és az állatorvosi ellátásuk megoldott. Viszont a rosszul kialakított tartási körülmények között tartott kutyák esetében ugyan nem azonnal, de évek elteltével nagyon komoly egészségkárosodásra lehet számítani.

Fontos azon is elgondolkodni, hogy az egészség és a boldogság mennyire jár kéz a kézben egy kutya esetében. Azt már egy jó ideje tudjuk, hogy az állatok is képesek fájdalmat érezni. Viszont nem minden betegség jár fájdalommal. Kérdés, hogy ezekből az állapotokból egy kutya mit fog fel, hogyan értelmezi őket. Nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy egy egészségében nem teljes, viszont állandó fájdalomtól nem szenvedő kutya egyúttal boldogtalan is lenne.  

Minden körülményt figyelembe véve nehéz eldönteni, vagy akár egy képletet készítve lemodellezni, hogy egészségkárosodás szempontjából melyik kutya van nagyobb veszélynek kitéve. Az, amelyik egész életét az aszfalton rója és a járólapokon csúszkálva próbálja megtartani az egyensúlyát úgy, hogy a hosszútávú egészségkárosodás előre borítékolható? Vagy az, amelyik a saját anatómiai felépítésének megfelelő természetes talajon éli le életét egy olyan közegben, ahol a balesetek, fertőzések, természetes betegségek előfordulásának aránya sokkal magasabb?

És melyik kutya boldogabb? Az, amelyik megél tizenöt évet egy lakásban és a környező parkokban, vagy amelyik szabadon, saját maga belső szükségleteitől hajtva, külső és állandó kontroll nélkül mehet a veszélyekkel teli nagyvilágba? Melyik a jobb egy kutya szemszögéből? És a mérlegeléshez nyugodtan vegyük hozzá azt a tényezőt is, hogy utóbbi esetében simán megtörténhet az is, hogy három éves korában az erdőben kilövi egy vadász, vagy valahol elüti egy autó. 

Egy kutyát vajon érdekli az, hogy hány évig él? Valószínűleg nem is tudja értelmezni azt a fogalomkört, hogy élettartam. (Hacsak nem leszünk képesek bebizonyítani, hogy képesek matematikai műveletek felfogására és elvégzésére.) Humán szempontból a megélt életkor egy rendkívül fontos tényező. Nem igazán tudunk mit kezdeni a halállal, így aztán ha valaki kevesebbet élt, úgy érezzük, hogy az élete nem volt annyira teljes, mint ami lehetett volna. Ami lehet, hogy igaz, de lehet, hogy nem.Egy kutyát nem érdekli az, hogy ő most hat, vagy tizenhat évet élt, mert a gondolkodása, amit felfog a körülötte lévő világból, teljesen más fogalomrendszeren alapul, mint a miénk. (Csak halkan jegyzem meg, hogyha minket, embereket nem a megélt évek száma, hanem azok tartalma és minősége érdekelne jobban, valószínűleg sokkal boldogabbak lennénk. Úgy hajszoljuk a hosszú élet lehetőségét, hogy közben sok esetben elfelejtünk élni.) Nekünk fontos az, hogy a kutyánk minél tovább éljen. A gyász és az elengedés fájdalma mindig az itt hagyottakról szól. Az, hogy egy kutya hány évig él, annak semmi köze nincs ahhoz, hogy az élete boldog volt-e. 

A mentális egészségről se feledkezzünk meg. Főleg azért ne, mert valószínűleg több köze van a kutya kiegyensúlyozott, boldog életéhez, mint azoknak a tényezőknek, amelyekről eddig szó volt.Ha a boldogságot – illetve annak hiányát – onnan közelítjük meg, hogy az adott egyedben milyen viselkedészavarok jelennek meg, amelyek hozományaként nem lesz harmonikus az élete, akkor egyértelműen látszódik, hogy a mentális épség és a kiegyensúlyozottság sokkal nagyobb fontosságú, mint a biológiai egészség.

A kutyánk életét mi irányítjuk, és ezzel egy időben, elkerülhetetlenül korlátok közé szorítjuk. Saját, emberi életritmusunkhoz, elképzeléseinkhez, igényeinkhez igazítva határozzuk meg kutyánk mindennapjait. A korlátok alatt nem a négy falról beszélek. Hanem arról, hogy vajon milyen gyakran van meg a szabadsága, hogy akkor és ott, amit az ő ösztönei és viselkedéskészlete diktál, vagy amire igényt érez, azt ki tudja élni, beszerezze a számára szükséges és fontos ingereket.Egy kutya csak attól, hogy folyamatosan megsimogatják a fejét és gügyögnek neki, nem lesz mentálisan kiegyensúlyozott. Fontos a kontaktus, fontos a törődés ilyen jellegű kimutatása, de nem elég. A mentális igényeinek rendszere ennél jóval összetettebb. Kellenek a feladatok, a kihívások, a szagok, a nagy játékok. Mindent meg kell mozgatni, ami a kutya ösztönkészletében benne van.A kutyasétáltatás nem csak azért fontos, hogy a kutya mozogjon és elvégezze a dolgát, hanem azért is, hogy kiszakadjon az állandó, megszokott ingerek közül. A belváros kellős közepén, a járdán naponta kétszer-háromszor tizenöt percben (főleg zuhogó esőben) pórázon végighúzott kutya valószínűleg sokkal „boldogtalanabb” (vagy inkább mentálisan kevésbé kielégített), mint az, amelyik szabadon élve saját maga eldöntheti, hogy akkor most jobbra, vagy balra megy. 

És egyébként is, mit jelent az önmagában, hogy „boldogság”? Mit jelent „boldognak” lenni?Ez egy kitűzött cél elérése? Egy önálló, mindentől független állapot? Vagy esetleg egy komplex életviteli rendszer?Az emberiség, és azon belül is az egyén, évezredek óta keresi saját maga boldogságát. Vajon sikerült? Elég megnézni a jelenkori felméréseket az emberiség elmagányosodásáról és a különféle személyiség és mentális zavarok aggasztó emelkedéséről.Pedig saját magunkat ismerjük, embertársainkkal képesek vagyunk összetetten, szóban is kommunikálni. Mégis, a boldogság szüntelen keresése folyamatos téma mindenki életében.És kinek mi a boldogság? Kit mi tesz boldoggá a mindennapokban? Nekem ez, neked más.Van, akinek rendezett az egzisztenciája, mégsem érzi jól magát a saját bőrében. Más szűkösen élve mindig mosolyog és vidám. Van, akit egy jó könyv olvasása tölt fel pozitív energiával. Van, akit egy szétcsúszós szombat este a haverokkal. Vagy akár mindkettő. Függően, hogy kinek, mikor, mire van szüksége.

Elcsépelt közhelynek számít, hogy mindenki magából indul ki. Viszont ettől még az esetek nagyon nagy részében így van. Saját magunk világát, elgondolásait vetítjük ki másokra. És ez alól nem kivétel a kutyánk sem. Főleg most, hogy a kutyák egyre jobban családtaggá válnak, az esetek többségében emberi kapcsolatokat pótolnak.Mindenkinek megvan a saját, emberi fogalomrendszerre épülő elképzelése arról, hogy mi az a „boldogság” és mitől lesz boldog egy kutya. A kutyák kiegyensúlyozottságának elérése, ami a boldogságukhoz vezet, (jelenlegi tudásunk szerint) ezerszer egyszerűbb, mint az emberek esetében. A kutyák belső működése logikusabb és következetesebb. Velük szemben a mi kognitív működésünk sokkal összetettebb, számos „hibát” és torzítást tartalmaz.
Egy idegrendszeri problémáktól mentes, az ember közegében jól szocializálódott kutya rendkívül egyszerűen boldoggá tehető. Legyen meg a köteléket fenntartó, megerősítő kölcsönös interakció. És legyenek meg azok az ingerek, tevékenységek, amelyek az adott fajtájú, vagy fajtajellegeket hordozó kutya esetében lekötik a figyelmét, megtornáztatják a szürkeállományát. Nem olykor-olykor, hanem állandósult jelleggel. A boldogság sosem egy egyszer elért állapot, ami utána örökre ott marad.

Ez ilyen egyszerű. Mégis, nagyon sok esetben ez nem teljesül. A saját komplex elgondolásunkat próbáljuk a kutyánkra ráruházni. Azt hisszük, hogy azoktól a dolgoktól lesznek boldogok, amiktől mi magunk. Beleesünk abba a hibába is, hogy ha mi boldognak érezzük magunkat egy adott helyzetben, egyből feltételezzük azt is, hogy a kutyánk is egészen biztosan boldog. Egy kutya nem attól lesz érzelmileg izgatott, hogy kapott egy új, strasszkövekkel kirakott nyakörvet, hanem szimplán lereagálja a mi pozitív érzelmi állapotunkat. A kutyát nem érdeklik a státuszszimbólumok, sem azok az emberi pótcselekvések, amelyekkel próbáljuk magunkat szórakoztatni. Nem ettől fogják igazán jól érezni magukat a bőrükben. A kutyák boldogsága tényleg nem egy túlkomplikált dolog és nem is kerül sokba. Egyszerűen önmagunktól elvonatkoztatva fel kell fognunk azt, hogy a mentális egészségük fenntartásához mi szükséges. És ezt meg kell adni számukra. 

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Fotók: Dreamstime.com