Tenyésztő, szaporító… nem mindegy?

Évek óta próbáljuk megtalálni azt a bizonyos határvonalat, megalkotni azt a szabályrendszert, amely segít meghatározni, hogy kit tekintsünk tenyésztőnek és kit átkozzunk el szaporítóként. De miért is fontos ez?

3.png

Probléma, probléma hátán
Az otthontalan kutyák hada és a számos egészségügyi és viselkedésprobléma több tényezőre vezethető vissza, de mindegyiknek köze van ahhoz, hogy egy kutya hol és milyen körülmények között látja meg a napvilágot és mennyire volt felelős az az emberi tevékenység, amely mindezt lehetővé tette.

Az állatjóllét helyzetének javításához elengedhetetlen, hogy pontosan meg tudjuk határozni, hogy kik azok, akiknek a tevékenysége a károkat okozza és ezen bizonyos határvonal meghúzása abszolút nem könnyű feladat. Főleg úgy, hogy alapvető fogalmak körül is elég komoly zavarok és tévképzetek uralkodnak.
Ha nem sikerül pontosan azonosítani azokat, akik a gondokat okozzák, hogyan fogunk hathatós megoldást találni?

Célszemély: azonosítva
Ahhoz, hogy a nem megfelelő módon végzett reprodukcióval kezdjünk valamit, első körben pontosan meg kell tudnunk mondani, hogy kik azok, akik mindezt művelik. És ha ez megvan, ekkor lehet elkezdeni felállítani egy stratégiát arra, hogy a nem kívánt esetek és azok kihatása hogyan, milyen módszerekkel kerüljön visszaszorításra.
Ezért fontos annak a bizonyos határvonalnak a megtalálása, ha jogi szankciókat kívánunk alkalmazni.

A célkeresztbe állított személy rosszul történő kijelölése sosem oldja meg a problémát, sőt, adott esetben tovább súlyosbítja a már meglévőket.
Egyrészt azért, mert akit valójában el szeretnénk találni, pont azt nem fogjuk.
Másrészt pedig, ok nélkül fogjuk adott esetben meghurcolni azt, aki a dolgát normálisan végzi. Ekkor az egyébként felelősen végzett tevékenysége ellenére kikiáltjuk bűnbaknak úgy, hogy az igazi bűnösöket hagyjuk, éljék tovább életüket.
A stratégiaalkotás és az ehhez szükséges, minél pontosabb diagnózis felállítása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy problémát hatékonyan kezeljünk. Legyen szó bármiről is. (Ahogy ezt már a „Kiútkeresés” című könyvemben pár évvel ezelőtt leírtam.)

Rosszfiúk
A szaporítókhoz általában a lepusztult körülmények között, kizsákmányolt, nagy számban fellelhető, egészségügyileg megromlott állapotban lévő kutyák képét társítjuk. De vannak itt még további problémák is, amelyeket nem biztos, hogy az ő számlájukra írunk, holott, tőlük eredeztethetők.
A szakmai tudás hiánya, az elhanyagolás, a nemtörődömség, vagy akár a pénzhajszolás, mint egyetlen motivációs tényező, számos problémát generál.
Beszélhetünk itt a nem megfelelő tartási körülmények miatt kialakuló egészségkárosodásokról, az agyonelletett szukák és kölykeik egészségügyi állapotáról, a korai leválasztás és a kölykökkel való törődés hiánya miatt elmaradó szocializációról és az ebből fakadó későbbi viselkedésproblémákról.
És nyugodtan soroljuk ide a magyarországi kutyapopuláció tovább duzzasztását is, amely tovább emeli az egyébként sem kevés kóbor állat számát.

Hiszem, hogy a családi kasszát kiegészítő háziszaporítás és a felelőtlen kutyatartás az, amelyik tetemes mennyiségben járul hozzá ahhoz, hogy óvatos becslések szerint 2-3 millió kutya él az országban. Mindezt úgy, hogy a menhelyek és a mindenféle magánkezdeményezésű állatmentők általában telitettségig zsúfoltak.

Olybá tűnik, hogy a szaporítókat mintha kizárólag csak a fajtatiszta kutyák létrehozásához társítanánk. Olyan, mintha a szaporító az lenne, aki az egyébként drága törzskönyvezett kutyákat „másolja”.
No, de mi a helyzet a keverékekkel?
Ha megnézzük a menhelyeket, az ott található kutyák zömében keverékek. De ha a különféle kutyabarát Facebook csoportokat nézzük, azok is telis-tele vannak übercuki, ilyen-olyan, megoldatlan sorsú mixekkel. Őket sem a gólya hozta.

Számos megoldandó probléma van, amelynek kiindulópontja az, hogy aki a kutyákat „létrehozta” felelősségteljesen járt-e el, vagy csak úgy bele a nagyvilágba szaporított, mindenféle járulékos következményt figyelmen kívül hagyva.

Egy fontos számadat
Időnként felröppen a gondolat, hogy a fajtatiszta kutyák regisztrált tenyésztését nagyon szigorú feltételekhez kéne kötni és végre komolyan rá kéne lépni a tenyésztők nyakára. Sőt, vannak jó páran, akik szerint maga a tenyésztés az okozója mindennek és úgy, ahogy van, az összes ezzel foglalkozó személyt máglyára kéne vetni. Hiszen a „beltenyésztés” és a „túltenyésztés” mellett (jelentsenek ezek bármit is, de azért emlegetjük őket) további kutyákat termelnek, miközben van már így is elég. Ráadásul, mindezért pénzt kérnek.
A kutyák túlszaporulata, a viselkedésproblémák és az egészségügyi rendellenességek felelőseinek nagyon sokszor a tenyésztőket kiáltjuk ki vétkesnek. Mintha másnál nem is születnének kutyák.

A Magyarországon rendelkezésre álló statisztikák alapján, a legóvatosabb becslések szerint a kennelekben (regisztrált tenyészetekben) megszülető, törzskönyvezett, fajtatiszta kutyák aránya 5-7%.
A többi kutya regisztrálatlan keverék, fajtatisztának látszó, sok esetben „fajtisztának” mondott egyed.
Utóbbi esetében pedig gyakori, hogy a külső alapján fajtatisztának látszó kutyáról automatikusan feltételezzük, hogy tenyésztőtől származik. Anélkül, hogy megbizonyosodnánk arról, hogy az adott eb egyáltalán regisztrált tenyészetben látta-e meg a napvilágot.
És akkor felmerül a kérdés: ismerjük-e, fel tudjuk-e ismerni a tenyésztőt és azt, hogy egy kutya tenyésztőtől vagy szaporítótól származik?

Tenyésztők és „tenyésztők”
Csak attól, mert egy kutya fajtatisztának látszódik, nem jelenti azt, hogy az is.
És csak azért, mert valakinél megszületik egy alomnyi ilyen kutya, attól még ő sem lesz tenyésztő. Holott nagyon sokan annak tekintik. A tenyésztés nem abban merül ki, hogy két kutyát egymásra rakunk.

Nem egyszer megesik, hogy a menhelyen körbenézve megállapítjuk, hogy ebből és abból a fajtából egyre több kerül az utcára. Felröppennek a hírek, hogy az ilyen-olyan fajta esetében egyre gyakoribb a diszplázia.
Egészen biztosan fajtatiszta kutyákról beszélünk ekkor? És a külső alapján fajtatisztának kikiáltott kutya egészen biztosan tenyésztőtől származik?
Ekkor jön az általános, de hibás gondolatmenet: ha már fajtának néz ki, akkor az az is, és akkor azt tenyésztették. És a tenyésztést kik végzik? Hát a tenyésztők!

Ezzel szemben az esetek többségében nem is beszélhetünk fajtatisztaságról. Ahogy ez kiderült egy USA-ban végzett felmérés esetében is, ahol a menhelyi dolgozókat kérdezték arról, hogy a menhelyen lévő, teljesen ismeretlen hátterű kutyák esetében melyik kutya fajtatiszta. Az eredmények pedig nagyon szépen megmutatják, hogy attól még, hogy egy kutya egy adott fajta leírásának megfelel, nem biztos, hogy valójában nem keverékről van szó.

Büntetés kontra motiválás
Lehet nagyon komoly szankciókkal, további adminisztrációval sújtani a regisztrált tenyésztőket, elhitethetjük magunkkal, hogy a jog szigora most jól lecsap rájuk és majd itt rend lesz. De csak az 5-7% kutyapopuláció esetében, amely tőlük ered.
És a többi, akárhol, akármilyen körülmények között megszületett kutyával mi lesz?
Mi lesz azokkal, amelyek azért születtek meg, mert sokak felfogása szerint a kutyának kellenek az anyai örömök, vagy csak simán rossz volt a kerítés? Nem beszélve azokról (és nincsenek kevesen), akik a háziszaporítással pótolják ki a családi kasszát, vagy egy az egyben ebből élnek.
Hogyan lehet egy tenyésztőkre irányzott szabályzattal nyomást gyakorolni rájuk?

A tenyésztők esetében – akik ténylegesen kennelnév alatt tevékenykednek – megvan az az előny is, hogy az ő munkájuk nyomon követhető. Nem jelenti ez azt, hogy mindenki, minden esetben mindent jól csinál. Akár akaratlanul, vagy szándékosan.
De a helyzet sokkal könnyebben kezelhető, ha rálátásunk van a tevékenységükre.
Aki a kutyáit regisztráltatja, az nem tűnik el a „radarról”.
Ennek egy támogatandó élethelyzetnek kéne lennie. Ezt és a végzett tevékenység milyenségét a törvény szigorával kikényszeríteni nem lehet, illetve nem mindig célravezető. A túl kemény vagy átgondolatlan szankciók, az értelmetlen cseszegetések pedig azt eredményezhetik (és eredményezik is!), hogy a korábban átláthatóbb módon tevékenykedő személyek vagy felhagynak a tevékenységükkel teljesen, vagy a szaporítók népes társaságához csatlakoznak, vagy elkezdik keresni a kiskapukat és áthágni a szabályokat.
A tenyésztőket nem elriasztani, hanem bevonzani és együttműködésre kellene bírni. A látható, nyomon követhető tevékenység számos előnnyel jár.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt a tenyésztők regulázása és motiválása között. Nagyon kényes dolog az, hogy hol van az a szakító pont, amikor valaki azt mondja, hogy az a regisztrációs folyamat – és a mögé épített komplex elvárásrendszer – most már túl sok. És ha túl sok a „hivatali” packázás és indokolatlanul költséges kutyát tenyészteni, akkor lesznek emberek, akik ezzel felhagynak.
Mindeközben pedig aki szaporít, vígan éli világát és termeli a mindennapi betevőt megteremtő egyedeket bármiféle kontroll nélkül.

Mi lesz a megoldás?
Az, hogy egy kutya milyen körülmények között látja meg a napvilágot és kezdi meg az életét, alapjaiban határoz meg számos jövőbeni problémát.
Köszönhetően a tenyésztőellenes kampányoknak, egy csomó országban a szaporított, illegális vagy kétes forrásból származó kutyák jóval pozitívabb megítélésre számíthatnak, mint egy olyan, amely egy regisztrált tenyészetben látta meg a napvilágot.
Hiszen nagyon sok irányból halljuk: ne vegyél tenyésztőtől, mert azok a kutyák betegek, „túltenyésztettek”, beltenyésztettek és egyébként is.
Mindezt úgy, hogy igazából azt sem tudjuk definiálni, hogy kik azok a tenyésztők és mit jelentene a tenyésztés.
De a negatív hírverés megvan. Úgyhogy irány az internet, aztán ott lehet venni „nem-tenyésztős” kutyát. Így azzal majd biztosan minden rendben lesz…

Az összefüggések, a fogalmak, az, hogy kik a szereplők és milyen mértékben vesznek el vagy adnak hozzá az állatjólléti problémákhoz, egy rendkívül összetett rendszer. Így a megoldás sem egyszerű.
Aki például abban bízik, hogy a tenyésztés betiltása vagy visszaszorítása fogja csökkenteni a menhelyeken sínylődő kutyák számát, menjen el és nézze meg, hány törzskönyvezett kutyát talál ott. És gondolkodjon el, hogy ezek a kutyák valójában miért és hogyan kerültek oda. Aztán ha megvan a valós ok, azzal kéne kezdeni valamit.
Számos példát tudnék még felsorakoztatni annak alátámasztására, hogy téves elméleteket alkotunk a probléma forrásáról, így a megoldási kulcs is hibás lesz.

A helyzettel viszont valamit kezdeni kell, különben sosem lesz változás.
Mindig elfelejtjük, hogy az ember jó irányba terelése nem csak a büntetéssel valósítható meg, de a jutalmazás, biztatás ugyanolyan hatékony lehet. Sőt, adott probléma esetében jóval hatásosabb.
Aki etikátlan, felelősséget mellőző, a kutyák jóllétét figyelmen kívül hagyó reprodukciós tevékenységet folytat, azt szankcionálni kell. Viszont, ha nem értjük a fent felsorolt összefüggéseket, könnyen megesik, hogy annak adunk egy nagy pofont, aki pont jól teszi a dolgát.

És ne feledkezzünk meg a történet egy másik oldaláról sem. Felelősség nem csak azokat terheli, akiknél a kutyák megszületnek, hanem azokat is, akik ezeket a kutyákat megvásárolják.
A szaporítás a társadalom elég nagy részének elfogadott és természetes dolog. Amíg az ország többsége annyit ért a kutyákhoz és mérlegel a vásárláskor, hogy neki akkor most mennyit kell kifizetnie vételárként valamiért, ami cuki és ezzel legitimizálja a szaporított kutyákat, sőt, megköveteli azok létét, változás sosem lesz.
Egészen addig, amíg ez így van, ekkora mértékben elfogadott a kutyák szaporítása – nevezhetjük hozzáértés nélküli reprodukciónak is – kevés esély van arra, hogy a menhelyek zsúfoltsága csökkenjen és a meglévő állatjólléti problémákban áttörésre kerüljön sor.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***