Állatrendőrséget Magyarországra! Biztosan? – 2/2.

Aki kicsit is foglalkozik az állatok jóllétével – akár közvetlen, akár közvetett módon – tudja jól, hogy tennivaló és megoldandó probléma van bőven. Az egyik felvázolt megoldókulcs szerint itt az ideje, hogy végre működésbe lépjen az Állatrendőrség, amely végre rendbe tenné az áldatlan állapotokat.

allatrendorseg_2.png

 Az első rész itt olvasható.

Mit kell tudnia egy Állatrendőrnek?
Az eltérő jellegű állatbántalmazások hatékony kezelésének szempontjából kritikus elem az eljáró személyek szakmai felkészültsége.
Azt hiszem, azt nem kell még jobban kifejtenem, hogy kőkemény jogi ismeretek szükségesek azzal kapcsolatban, hogy milyen esetben kinek, mire, hogyan van jogköre, milyen szabályok mentén járhat el.
Ezen túlmenően pedig a faj – adott esetben a fajták – biológiai ismerete is szükséges.
Tudni kell felismerni, hogy mitől szenved egy állat, mikor rossz neki. Megesik, hogy a látszólag rossz körülmények között tartott állatnak annyira azért nem is rossz. És ennek az ellenkezője is igaz. Nem vesszük észre, hogy egy állat valójában szenved.
Mindez pedig annak köszönhető, hogy emberi mértékkel, az emberi faj igényeit alapul véve – sok esetben a hiányzó tudás miatt – közelítünk ahhoz, hogy más fajoknak valójában mi lehet jó és mi az, ami számukra káros.

Először nagyon pontosan definiálni kéne, hogy valójában mit csinálna és milyen jogkörei lennének az állatrendőröknek. Legyen szó akár a civilek bevonásáról vagy magáról a meglévő rendőri állomány átképzéséről. Ez határozza meg a szükséges kompetenciákat, amelyek elengedhetetlenek a hatékony működéshez.

Romániában most startol el egy hasonló program. Nem külön szervezetről, hanem a rendőrségen belüli, a témakörre specializált állatrendőr állományról van szó, 250 fővel. Egy részük eddig is rendőr volt, a hozzájuk becsatlakozó civilek közül kizárólag állatorvosok jelentkezhettek továbbképzésre. (Magyarországon jelenleg van hatósági személy – ugyan nem rendőr – aki állatorvosi végzettséggel rendelkezik és komoly jogköre van. Őket hívjuk hatósági állatorvosoknak.)
A román modell ugyan tartalmazza a civilek bevonását, előzetes és elég komoly szakmai háttérhez köti. Nem elegendő a magasfokú tenni akarás.
Mit tudnánk kezdeni viszont azokkal, akik rendkívül lelkesek? A Facebook tele van a felajánlásaikkal, hogy ők is nagyon szívesen beállnának az Állatrendőrség kötelékébe.

A lelkesedés nem váltja ki a szakmai hozzáértést.
Csupán attól, hogy valaki szereti az állatokat, szeret állatot tartani és a szívén viseli a sorsukat, még nem fogja tudni, hogyan kell különféle ügyekben jogszerűen és szakszerűen eljárni.
És valószínűsíthető, hogy teljesen tanácstalanul fog állni egy sertéstelep vagy rosszul tartott leguán bejelentett problémái előtt.

A hozzáértés hiánya sajnálatos módon az állatvédelem mindennapjaiban is nagy probléma.
Az állatvédelemben tevékenykedők egyre nagyobb része képzi magát. Sokan viszont még azzal sincsenek tisztában, ami a jelenlegi tevékenységükhöz elengedhetetlen lenne.
Tény, hogy a tapasztalati tudás fontos. Aki évek, évtizedek óta foglalkozik mentéssel, sok mindent megtapasztalt. De csak azt tudja, csak az olyan élethelyzeteket képes kezelni, amelyek megismétlik magukat. Az újonnan felbukkanó problémákkal nem biztos, hogy tud mit tenni.
A stabil elméleti tudást nem lehet nélkülözni.
Fel kell fogni végre, hogy ha valaki szeretne jót tenni és segíteni egy állaton, ahhoz sok féle tudással kell rendelkeznie. Ellenkező esetben akár nagyobb bajt okoz, mint amennyi jót tesz.
A jogi tudás nagyon sok esetben és területen hiányos. Az intézkedéseknek alapfeltétele, hogy a jog egyáltalán nem könnyen átlátható útvesztőiben valaki magabiztosan mozogjon.

Nagyon sokan szeretnek hatalmat kapni a kezükbe. Mert a hatalom azt jelenti, hogy ő dönt. Jogában áll dolgokat megtenni, dolgokon változtatni úgy, ahogy helyesnek képzeli. De a hatalom birtoklásával az is együtt jár, hogy ismerni kell, hogy hol a határ, amin túl már nem megyünk. Akkor sem, ha arra hivatkozom, hogy én egy állaton akarok segíteni és ezáltal feljogosítva érzem magam arra, hogy azt higgyem, bármit megtehetek.
A hivatali visszaéléseknek és túlkapásoknak jogi következményei is vannak azzal szemben, aki nem volt képes saját korlátait felismerni. A hatalommal pedig még egy valami jár: felelősség.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Állatrendőrségi – de akármilyen hatósági – beosztást ellátó személlyel szemben létezik pár pszichológiai alkalmassági követelmény is.

Az önbíráskodás kapuja
Ne feledkezzünk meg azokról, akiket megrészegít a hatalom. Szoktuk mondani, hogy az emberi jellem akkor ismertetik meg igazán, amikor valaki hatalmat kap, majd egy idő után kiderül, hogy ezzel élni vagy visszaélni képes-e.
Sokan gondolhatják úgy, hogy egy ilyen szerepkört megkapva végre kezükbe veszik az irányítást és most már – mivel a hatóság egyébként is teszetosza – majd ők jól megmutatják.
Ha valaki azért szeretne csatlakozni egy Állatrendőrség állományába, mert akkor ő most végre lehetőséget kap, hogy jól odacsapjon egy termeteset a mocskos állatkínzóknak és végre megmondja a magáét, el kell szomorítsam.
Nem erről szól a dolog. Nem önjelölt igazságosztónak kell magunkat elképzelni egy ilyen szerepkörben. Akit ez motivál, inkább maradjon meg a Facebook beírogatásoknál.

Egy hatósági eljárás során nem azonnali igazságszolgáltatást gyakorlunk és nagyon nyomós indok kell ahhoz, hogy valakit akár csak bilincsbe verve elvigyenek.
Egy viszont biztos. Az intézkedés során mindenkinek meg kell tartania a lélekjelenlétét és objektív döntéseket kell hozzon. Nincs beszólogatás, nincs a másik minősítése, akármit is tapasztalunk. Nem szidjuk sem őt, sem a felmenőit mívesen cirádázott, változatos sértésekkel.
Az önbíráskodás nagyon könnyen elmehet abba az irányba, hogy végül mi magunk kerülünk a vádlottak padjára. Az egyéb következményekről nem is beszélve.

Arról se feledkezzünk meg, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik. Ítéletet alkotni a körülmények teljes ismerete nélkül mindent félrevihet.
Ráadásul, egyre gyakoribb, amikor – leginkább a közösségi oldalakon – egy pillanatkép vagy töredéknyi információ alapján, bármiféle háttérellenőrzés nélkül azonnal meghozzuk az ítéletet. Ez azoknál lényegesen nagyobb veszélyforrás, akikben lángol a tenni akarás, ezért mindenhol azt keresik, hogy mire lehet rásütni, hogy állatkínzás történt, majd azonnal akcióba lehet lépni, tenni valami fontosat.
Az elhamarkodott ítélkezés komoly veszélyeket hordozhat magában. Emlékezzünk arra a pár évvel ezelőtt történt esetre, amikor a Fővárosi Állatkert egyik teknősét megölték. Nagyon hamar meglett a bűnös, meg is indult az online lincselés. Aztán viszonylag hamar kiderült, hogy a hölgynek köze nem volt a dologhoz.
A közösségi oldalak tele vannak valós információk nélküli rágalmazásokkal. Idő kérdése az, hogy mikor történik meg a tragédia és egy ártatlanul megvádolt személyt a lincshangulat, kilépve a virtuális térből, a valóságban is utolér.

Elgondolkodtattak azok a megjegyzések, miszerint az Állatrendőrséget csak állami segítséggel lehetne beindítani, illetve az államnak minimum illene anyagilag finanszíroznia. Ez eléggé arra utal, miszerint vannak, akiknek a gondolati világában az Állatrendőrség önmagában egy civil szervezet, speciális jogosultságokat. Óvva intek bárkit is, hogy ezt komolyan vegye és hatósági jogkörrel felruházott civil szervezetben gondolkodjon. Egyébként meg nagyon valószínű, hogy civil szervezetet olyan névvel, amely tartalmazza a „rendőrség” szót, sosem fognak bejegyezni. Megtévesztő lenne.

Elképzelés és valóság
Aki az Állatrendőrség munkáját egy feszesre és pörgősre vágott dokurealitynek vizionalizálja, nagyot csalódna, ha egy ilyen szervezet tényleg létrejönne. Nem ettől lesz kevesebb állatkínzás. Nem ettől lesznek tényleges letöltendő börtönbüntetések. Nem ez fogja megszüntetni a menhelyek finanszírozási problémáit.
Pedig valószínűleg ez az illúzió él sokak fejében.

Valahogy mindig elfelejtjük, hogy az állatvédelmi problémák, azok okai, így a megoldási módok is rendkívül sokfélék és összetettek. Nem lehet egy séma, egyetlen megoldókulcs szerint gondolkodni.
Mégis, nagyon sokan abban hisznek, hogy majd jön egy „valami”, ami mindent megold (lehetőleg azonnal) és kevesebb szörnyűséget látunk ezután. A „szigorúbb állatvédelmi törvényt” skandálásának ideje mintha már lejárt volna.
Most már mindenki az Állatrendőrségben bízik. Akarunk „valamit”, mert most ez nem jó. És az Állatrendőrség jól hangzik. De hogy mi is legyen az a „valami”, azt részletekbe menően nem tudjuk. De legyen. És utána legyen jó minden.
De csak attól, mert valami jól hangzik, nem jelenti azt, hogy az működőképes.

Ha valakiben az az illúzió él, hogy itt aztán tagbaszakadt pasik fogják berúgni az ajtót és az esti hírek kétnaponta azt mutogatják, ahogy megköpködve, megszégyenítve, láncra verve viszik el a mindent megbánva zokogó bűnösöket… nos, nekik ez a lelki kielégülés el fog maradni és úgy fogják érezni, hogy az egész cécó az Állatrendőrség körül felesleges volt. A korábbi lelkesedés és várakozás a beteljesületlen előzetes elvárások elmaradása miatt át fog csapni egy elkerülhetetlen és keserves csalódásba.
De akkor mit kezdjünk a problémákkal? Hiszen azok valósak!

Ha nem Állatrendőrség, akkor mi?
Nehéz kielemezni, hogy az Állatrendőrség koncepciója működőképes-e, hiszen ahogy ezt már kifejtettem a legelején, nem világos, hogy pontosan miről is lenne szó. Lényegesen több részletre lenne szükség. Csak az egyértelmű, hogy legyen „valami”, amitől majd minden jó lesz és ezt nevezzük Állatrendőrségnek. Mert az hangzatos és tekintélyt parancsoló.
Egy túlidealizált szervezet illúziója helyett inkább nézzük meg, melyek azok a területek, amelyeken hathatós változást kéne elérni azért, hogy idővel kézzel fogható eredményekkel szembesüljünk.

Azt látni kell, hogy az állatvédelmi ügyek kezelése nem egyszereplős történet, köszönhetően a problémák sokféleségének. Ezért vannak bevonva és érintve a rendőrök, ügyészek, bírók, jegyzők, hatósági állatorvosok, szakértők és még megannyi hivatalban lévő személy, akik a saját területükön, sajátos szerepkörükben járnak el. Ezeket a különféle tevékenységeket és funkciókat, azok jellegzetességei miatt, nem lenne bölcs dolog összemosni.
Sokan vagyunk, akik folyamatosan hangoztatjuk, hogy az állatvédelemhez kapcsolódó jogszabályok jók. Ami nagyon problémás az a betartatás. Tény, hogy vannak jogszabályi hiányosságok és hézagok, de a legnagyobb előrelépést a rendelkezések alkalmazásában és kikényszerítésében kéne meglépni.
Jelenleg számos jel mutat arra, hogy a hatósági személyek képzésére és a szakmai egyeztetésekre egyre több energiát fordítanak. Ez kulcsfontosságú a jelenlegi rendszer összehangolásában, továbbfejlesztésében.

Sokszor szóba kerül az összefogás hiánya. És erre szükség is lenne, de nem olyan minőségben, ahogy ezt el szoktuk képzelni. Egyértelműen szükséges a kooperáció a hatóság különféle szervei, valamint a civilek és a releváns hatóság között.
Erre számos példát találunk. Csak csendben megsúgom, hogy nagyon sok állatvédő szervezet képes rendkívül hatékony kooperációt folytatni. Ez a jövő. Enélkül nem megy. Ehhez viszont megfelelő hozzáállás és mentalitás szükséges. Ha akaratunkat akarjuk érvényesíteni, ahhoz kell hozzáértés és diplomáciai érzék egyaránt. Mindkét fél részéről.
Az nem megoldás, ha valamelyik hatóság alapból ignorálja az ügyekkel való megfelelő foglalkozást és az is zsákutca, amikor egy állatvédő habzó szájjal üti az asztal, hogy akkor most a hivatalos személy tegye azt – áthágva minden jogi előírást – amit ő kitalált, mert ő állatokat ment, ergo, feljogosítva érzi magát, hogy bármit megtegyen, amit csak akar. És ugyanebből fakadóan mindenki szolgálja ki az ő elgondolásait.

Van még egy nagyon kritikus terület, amely komoly fejlődést igényelne: az állatvédelemben tevékenykedők hiányos hozzáértésének felzárkóztatása.
Tényleg ne higgye azt senki, hogy a terepen szerzett gyakorlati tapasztalás minden esetben egyenlő a tudással. Kéne érteni a fajokhoz, fajtákhoz, biológiához. És nagyon kéne az, hogy végre az állatvédők is értsék a hatóság munkáját, annak lehetőségeivel, korlátaival.
Viták és véleménykifejtések során magából a szóhasználatból és a gondolatokból nem egyszer egyértelműen látszik, hogy sokaknál még a legalapvetőbb jogi definíciók sincsenek meg. Így pedig nem lehet dolgozni.

Nagyon buzog mindenkiben a tenni akarás. És ez teljesen rendjén van. De ez ne csak abban mutatkozzon meg, hogy oda akarunk csapni azoknak, akik rosszat követtek el.
Rendíthetetlenül hiszünk abban, hogy kizárólag a büntetés – abból is a legkeményebb – az, ami változást hoz. A szigorú büntetés a mi igazságérzetünket szolgálja. A prevencióval is foglalkozzunk! Hosszú távon csak az képes változást hozni.

Az állatjólléti problémák megoldása összetett kérdéskör. Nem egy valami fogja megváltani a világot. Változásra egyértelműen szükség van. De ezt nem egy idealizált szervezet fogja elhozni, amellyel kapcsolatban lényegi elképzelések sincsenek.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***