Sosem volt még ennyire könnyű a cukiság faktort csúcsra pörgetni, mióta az állatos videók ellepték az egész világot. A kutyák a szórakoztatóipar szereplőivé váltak. A reggeli kávét szürcsölve tucatszám pörgethetjük végig a cuki, vicces videókat. A kutyák ezen új szerepköre mennyire szórakoztat csak minket? És elmondhatjuk-e egyúttal azt is, hogy azzal, hogy minket boldoggá tesznek, ők is boldogok?

Cukiság cunami
A kutyák egy jó ideje az érdeklődésünk középpontjában állnak és jelenlétükre érzelmekkel reagálunk. Bárki, aki marketing területen dolgozik, tudja jól, hogy egy reklámkampányban sokkal jobb eredményt lehet elérni, ha egy kutya is szerepel benne.
Viszont mindannyian több ezerszer láttunk már kutyákat a megszokott környezetükben, így ez egy idő után már eléggé elcsépeltté és unalmassá vált. Főleg most már, hogy a közösségi oldalak olyan mennyiségben ontják ránk az információt, hogy annak töredékét se tudjuk normálisan megemészteni. Láttunk már mindent, így hát új ötletekre van szükség ahhoz, hogy az ilyen jellegű érzelmi igényeink kielégülést nyerjenek.
Teljesen megszokott már, hogy a házi kedvenceknek saját profiljuk van, bemutatva mindennapi életüket. Alapjáraton azt gondolnánk, hogy ezeken az oldalakon a négylábúak kutyaszerű dolgokat csinálnak, mint például játszanak, apportíroznak, csontokat rágcsálnak. A megszokott dolgok, amiket a kutyák általában csinálnak.
Ezzel szemben egyre több olyan képet és videót találunk, amiben a kutyák tökéletesen beleilleszkednek az ember életterébe, de nem mint kutyák. Emberi módon pózolnak, mintha maguk is emberek lennének.

Az egyik videón két nagytestű kutya színezett szőrzetű lábakkal ülnek és hintáznak egy játszótéren. A hozzászólók többsége elámul, hogy mennyire boldog és vidám életük van. Néhányan a szájuk körvonala alapján még azt is megállapítják, hogy a kutyák mosolyognak.

Egy másik családi kutya, akinek hatalmas Instagram követőtábora van, a cukiság maximalizálása érdekében az esetek túlnyomó részében vagy a család legkisebb, pár éves tagjával pózol, vagy pedig egy Teddy mackót tart a mancsai között, éppúgy, ahogy ezt a kisgyerekek teszik. Mindezt úgy, hogy a totyogó kisgyerek és a kutya is egymáshoz tökéletesen passzoló ruhában van. Tovább hangsúlyozva azt, hogy a kutya mennyire az emberi közeg része. Természetesen az internet négylábú sztárja az esetek többségében két lábon is áll.

Egy másik cukifalat maga mögött hagyta a menhelyen töltött sanyarú múltját és most már egy teljesen új, napfényes életet él. Ő is rendszeresen végigjárja anya kedvenc éttermeit és boldogan pózol szirupos palacsintákkal, sült krumplival, hamburgerrel és akár egy csésze kapucsínóval is. Mindezek persze csak kellékek annak demonstrálásához, hogy végre mennyire boldog is az ő kis élete.
Három egyszerű példája annak, ahogy kutyák manapság népszerűsítik csodálatos, példásan örömteli életüket.

Boldog kutyák
Most jön az a rész, hogy bárki megkérdezheti, miért zavar az engem, hogy ezeknek a kutyáknak jó életük van.
Ki lenne képes átpörgetni két tiritarka lábú kutyán, akik egy hintában játszva múlatják az időt? Kit ne töltene el boldogsággal az, hogy egy valaha nehéz sorsú és éhező kutya a menhelyi élet viszontagságait hátrahagyva végre zamatos hamburgerekkel megrakott asztal mögött ülhet? Miért lenne bárkinek rossz érzése egy családi fotó miatt, ami tökéletesen szemlélteti, hogy a legifjabb gyerkőc és a négylábú barátja mennyire jól kijönnek az egymáshoz tökéletesen illő ruhácskáikban?

Vitathatatlan, hogy ezek a kutyák mosolyt csalnak az arcunkra, megnevettetnek, melegséget öntenek a szívünkbe, sok kellemes élményt okozva.
És akkor mégis, miért kell foglalkozni az internet népét boldog életükkel szórakoztató kutya-celebekkel?
Az igazi kérdés viszont így szól: mi tesz valójában boldoggá egy kutyát?

Mennyire kényelmes egy kutyának az emberre tervezett hintában ülnie, főleg ha figyelembe vesszük az anatómiai felépítését is és azt, hogy ez milyen kihatással van a gerincoszlopára? Egy állatról beszélünk, amelynek négy lába van és mindet használja az emberétől teljesen eltérő mozgásához. Vajon ez a játék, amelyet az embergyerekeknek találtak fel anno, jelent-e bármiféle szórakozást egy kutya számára ahelyett, hogy például egy eldobott labdát kéne üldözőbe vennie és visszahoznia?
A törődés és az elkötelezettség vajon tényleg azt jelenti, hogy egy kutya ugyanúgy viselkedik, mint a család legkisebb tagja? Egy kutya attól fogja magát úgy érezni, hogy szeretet veszi körül, hogyha ugyanolyan módon öltöztetjük fel? Kell-e egy kutyának emberként viselkedni, plüssmedvéket magához ölelve? Felfogja-e egy kutya azt, hogy egy kertiparty miről szól és mi a jelentősége? Valójában ilyen egy kutya?
Mit ad egy kutya jólétéhez egy olyan életmód, ahol tucatnyi olyan étellel pózol, amelyeket nem ehet meg? Boldoggá teszi a kutyát az, ha elvisszük egy étterembe és miközben fotózgatjuk, végignézi, ahogy körülötte mindenki más eszik?

Mindenkinek más elképzelése van a boldogságról és mindenkit más tesz boldoggá. Vannak gyerekek, akik szeretnek hintázni és vannak olyanok is, akik a tévé előtt szeretnek ülni, vagy könyvet olvasni.
Azzal viszont tisztában vagyunk-e, hogy ami az embernek megkapó és örömteljes, az teljes mértékben jelentéktelen, értelmetlen, értéktelen, esetenként pedig káros egy kutya számára?

Más faj, más élvezetek
A kutyák nem olyanok, mint mi. Eltérő szokásaik és szükségleteik vannak fizikailag és mentálisan egyaránt. Ahogy a kutyák egyre jobban beépültek az emberi társadalomba, olybá tűnik, hogy mi, emberek, akiknek dolga lenne a faj érdekeinek biztosítása, egyre jobban megfeledkezünk ezekről a különbözőségekről.

Alaptétel az, hogy a másokról szóló véleményünk mindig a saját nézőpontunk alapján születik meg. Még akkor is, amikor a saját fajtársainkról van szó. Próbáljuk felmérni, hogy mások mire gondolhatnak, mik a szándékaik. Amikor valakivel törődünk, próbáljuk kitalálni, hogy hogyan járhatunk az illető kedvében. De mindezt a saját elképzeléseink mentén, a saját nézőpontunkból tesszük, a saját fogalmaink, világnézetünk és tapasztalataink alapján.
Viszont amikor az állatokra kerül a sor, sokkal körültekintőbben kéne eljárnunk, hogy képesek legyünk különbséget tenni a megszokott emberi tulajdonságok és a kutyánk igényei között.

Megkérdőjelezhetetlen az az új trend, miszerint az emberi kapcsolataink és interakcióink egy részét sok esetben házi kedvencekkel pótoljuk. A kutyák különösen alkalmasak erre a szerepkörre. Kifinomult módon képesek a kommunikációra, alkalmazkodnak a mindennapjainkhoz, eltérő szerepkörök betöltésére alkalmasak, és figyelembe véve a saját napi szokásainkat, teljes mértékben képesek alkalmazkodni életstílusunkhoz. Sok esetben viszont mihelyt elfoglalják helyüket életünkben, elkezdünk emberszerű viselkedéseket és elvárásokat rájuk erőltetni.

Amikor azt próbáljuk megérteni és kitalálni, hogy mi teszi kutyánkat boldoggá, figyelembe kell (vagy legalábbis kéne) venni, hogy egy teljesen más fajról beszélünk.
Abból, hogy a gyerekek szeretnek hintázni, következtethetünk arra is, hogy a kutyák hasonlóképp éreznek ugyanabban a helyzetben. De ettől ez nem az a fajta tevékenység, amely egy kutyát a neki megfelelő ingerekkel ellátna, vagy amit inspiráló kihívásként élne meg.
Ahogy félreértjük és félrefordítjuk kutyáink viselkedéseit, szükségleteit, személyiségük jellemvonásait, ugyanúgy óvatosabban kéne bánnunk az általuk közvetített érzelmek megértésével is. Például a kutyák szájvonala nem jelzi feltétlenül azt, hogy egy kutya boldog, mert épp mosolyog. Csupán ilyen a fejfelépítése, ami kínosan hasonlít az emberi mosolyhoz.
Egy kép egy kertpartyról, egy szelet tortával és egy vicces sapkát viselő kutyával valóban sokakat megnevettet (és egészen biztosan nagy figyelmet fog kelteni akármelyik internetes oldalon) de ennek semmi örömteli momentuma nincs egy kutya életére a saját szempontjából. Egy ilyen élethelyzet önmagában teljesen értelmezhetetlen egy kutya számára.

A kutya a bunda mögött
És ez miért is baj? Minek kell azon morgolódni, hogy valakit ezek a kutyák szórakoztatnak, még akkor is, hogyha az okozott boldogság és öröm csak a mi, emberi szemszögünkből és elvárásaink alapján létezik, hiszen kárt a kutyákban mindez nem tesz? (Tekintsünk most el azoktól a helyzetektől, amikor a kutya egészséges ha hosszútávon is, de károsul.)

A kutyák ilyen jellegű túlhumanizálásával a legnagyobb probléma az, hogy teljesen valótlan képet mutatunk a természetükről, jellemükről és szükségleteikről. A legtöbb állatvédelmi probléma az elégtelen tudásból és félreértésekből származik arról, hogy mitől lesz egy kutyának boldog és egészséges élete. Ennek következményeként számos kutyatartó sosem lesz képes megfelelő módon kutyát tartani, sőt mi több, megoldani azokat a problémás helyzeteket, amikkel szembesülni fog.

Az ilyen jellegű, egyre jobban terjedő kép tovább építi és erősíti a hozzá nem értők hibás elképzelését arról, milyen is egy kutya, és hogyan is kell egy kutyával bánni. Mindez pedig tovább gerjeszti az állatvédelemhez és állatjóléthez kapcsolódó problémákat.
Olyan képet alakítunk ki és terjesztünk a kutyákról, amely nem illik rájuk és aminek sosem lesznek képesek teljes mértékben megfelelni. Ha pedig ezekhez az illúziókhoz ragaszkodunk, sosem fogjuk igazán megérteni azt, hogy mire is van valójában szüksége egy kutyának a boldog, egészséges élethez. Egy olyan életmódot alakítunk ki számukra és kényszerítünk rájuk, amely az alaptermészetüknek és igényeiknek teljes mértékben idegen.

A kutyákat egyre inkább azért vonjuk be életünkbe, hogy helyettesítsék emberi kapcsolatainkat. Ennek következményeként pedig egyre jobban megfeledkezünk valós jellemükről és igényeikről.
Akármennyire is szeretjük kutyánkat, kezeljük családtagként, tekintjük fontosabbnak, mint sok más emberi kapcsolatunkat, sosem szabad megfeledkezni a saját tulajdonságairól, viselkedéséről és egyedi igényeiről. Nem lenne szabad azzal próbálkozni, hogy emberivé formáljuk őket, rájuk kényszerítve teljesen ésszerűtlen elvárásainkat, mivel ezzel a saját természetüket és szükségleteiket erőszakoljuk meg.
A kutyák, azok kutyák.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***