Tudjuk egyáltalán, hogy mi az az állatkínzás?

Ha létezik a legfelkapottabb állatvédelmi kérdések toplistája, akkor az állatkínzás nagy valószínűséggel a dobogó legtetején áll. Kérdés viszont, hogy tisztában vagyunk-e azzal, mit is jelent állatot kínozni? 

stocksnap_7t6h7ihbuu_m.jpg

Előre lelövöm a poént. Az állatkínzás nem egyenlő azzal, amikor valaki egy állatot fizikailag alaposan helybenhagy. Holott, a közfelfogás – sok esetben az állatvédelemmel foglalkozók is – így vélekednek.
És miért fontos letisztázni, mit is jelent valójában az, ha állatot kínzunk?
Mert ha tényleg az a cél, hogy az állatok sorsa jobb legyen, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy pontosan mi ellen küzdünk.

Két törvény, két fogalom
Az állatkínzásnak jogi értelemben két fogalma van, két törvény is foglalkozik vele. Az egyik a büntető törvénykönyv, a másik pedig – a sokak által szigorítani kívánt – állatvédelmi törvény.
A fogalmak eltérő tartalma mellett, amelyre mindjárt kitérek, a lényeges különbség abban rejlik, hogy ha valaki az adott törvény fogalma szerinti állatkínzást elköveti, akkor az abban a jogszabályban meghatározott büntetéssel lehet sújtani.
A büntető törvénykönyv esetében ez a börtönbüntetés. Az állatvédelmi törvény pedig olyan szankcionálási lehetőségekkel rendelkezik, mint például az állatvédelmi bírság kiszabása, vagy az állattartástól való eltiltás.

Jogszabályi szövegeket többségünk nem nagyon szokott vagy szeret olvasni. De enélkül sajnos nem jutunk közelebb ahhoz, hogy mit is jelent az állatkínzás. (Így a jogszabályból idézést én sem tudom kihagyni.)

A büntető törvénykönyv – amely 2, illetve 3 év szabadságvesztést helyez kilátásba – azt mondja, hogy az állatkínzás akkor történik meg, amikor valaki „gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, illetve „ha gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi. Ekkor valaki vétséget követ el és két évre kerülhet rács mögé.
Három évnyi kiszabott büntetést – itt már bűntett miatt – az kaphat, aki „az állatnak különös szenvedést okoz, vagy több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza”.
Nagyon egyszerűen, aki olyat tesz, amire a bíróság elé tárt bizonyítékok alapján a fentiek igazak, azt a büntető törvénykönyv értelmében, a meghatározott szankcióval lehet sújtani.

És akkor lássuk, mivel és mennyiben tér el az, amit az állatvédelmi törvény mond és amiért a pénzbírság vagy az eltiltás jár.
Ez a jogszabály – amelynek az általános nézetekkel ellentétben semmi köze nincs ahhoz, hogy kit, hány évre sittelnek le, ergo, ilyen célzattal felesleges is szigorítás mellett kampányolni – három fő területben gondolkodik:

  • az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy
  • olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá
  • az öröklődő betegségben szenvedő - nem kísérleti célra szánt - állategyed tenyésztése, szaporítása.

Oldalakat lehetne írni a két fogalom elemzéséről. Amit most ki szeretnék emelni az az, hogy az általános felfogással ellentétben az állatkínzás nem egyenlő az állatbántalmazással, az annak csak egy része. Azon kívül van jó pár élethelyzet, amikor a kínzás megtörténik. Jelen felfogásunk szerint mégsem tekintünk úgy rá, hiszen vér nem folyt.

Mikor kínzunk állatot?
Mi a rosszabb egy kutyának?
Ha fejbe verik és ott kileheli a lelkét vagy ha éveken keresztül rosszul tartják, táplálják, és ugyan nem látványosan, de elkerülhetetlenül menetel az egészségügyi problémák felé úgy, hogy közben fájdalmai is vannak?
A válasz: egyik sem jó. Mégis, az előző esetet tartjuk állatkínzásnak. Az utóbbi pedig nagyon sokszor fel sem tűnik.

Egy kutya, amelyet kölyökkorában az asztalról leeső maradékkal etetnek – és így egyik este mákos tésztát eszik, másikon pedig sültkrumplit – nagy bizonyossággal nem kapja meg azokat a tápanyagokat, amelyekre a növekedésben lévő szervezetének szüksége lenne. A későbbi egészségügyi problémák előre borítékolhatók.
Az a kutya sem él túl jó életet, amelynek kezdődő egészségügyi rendellenessége van, de nem viszik el orvoshoz, így pár év múlva már teljesen lebénul.
Az sem felelős állattarás, amikor a kistestű kutyákat szobapelenkára szoktatják, mert azt könnyű takarítani és legalább nem kell a zuhogó esőben sétálgatni velük. A külső ingereket és a mentális lefárasztást nem kárpótolja és váltja ki a tucatnyi kutyajáték sem. Egy ilyen körülmények között tartott kutya viselkedése nem lesz stabil, ez további problémákat okoz és mint tudjuk, a különféle pszichés zavarok idővel fizikai megbetegedésekben is testet ölthetnek.
Egy ilyen esetben nem igazán kéne felelős „szülőnek” képzelnie magát annak sem, aki a kutyáját egész nap kisruhában tartja, ezzel is megerősítve a humanizálást, miközben annak szőre és bőre begyullad. 

Ez mind, mind állatkínzás. Ilyen és olyan fokú ugyan, de az állatok jólléthez való jogai egyértelműen sérülnek anélkül, hogy bárki agyonverte volna őket.
Amikor egy rossz állattartási példát felhoz valaki, sokszor jön a védelem: oké, ez nem jó így, lehetne jobban, de legalább szeretik és nem tartják láncon. Mintha ez felmentést adna az alól, hogy egy kutyát nem úgy tartunk, ahogy kéne.
Ha én most kimegyek az utcára és beverem az első szembejövő orrát, akkor ezzel minden rendben van, mert legalább nem késeltem halálra? 

A paradigmaváltás szükségessége
Képesek vagyunk felismerni – vagy akár mi magunk elkerülni – az állatkínzást akkor, ha bántalmazás nem történik?
Ha tényleg szeretjük az állatokat és tényleg fontos az, hogy mi magunk megteremtsünk egy olyan életet, ahol tényleg jobb nekik, értenünk kell magát a jelenséget.

Az állatkínzások visszaszorításáért folytatott küzdelem nem merülhet ki annyiban, hogy bármi szándéktól vezérelve telefröcsögjük a Facebookot azzal, hogy a bántalmazóval mit kéne tenni és hogy miért nem szigorítják meg végre az állatvédelmi törvényt.
Ahhoz, hogy változás legyen, első körben az szükséges, hogy megértsük végre és átértékeljük, jóval szélesebb körben értelmezzük az állatkínzást. Képesek legyünk úgy tekinteni rá, hogy attól, mert egy kutyát nem vernek fejbe szívlapáttal, még képes – akár évekig – szenvedni, ha rosszul tartják.
Ha nem ismerjük fel magát a problémát, nem is fogunk vele foglalkozni. Lazán elmegyünk amellett, ami valójában kőkemény állatkínzás, csak azért, mert senki nem lett brutálisan bántalmazva. 

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***