Mentett kutyákról jót, vagy semmit

Az otthontalanul kóborló kutyák megsegítése összetett, komoly szakmai tudást igénylő feladat. Ennek sikerességét sokszor megnehezítik az olyan, a realitásról a figyelmet elterelő közhelyek, miszerint minden kutya jó, minden kóborló ebnek otthont kell találni és egy mentett kutya örökké hálás lesz. Van jó pár dolog, amit objektíven kéne értékelni.

mentett_kutyakrol_jot_vagy_semmit.png

A xenofób dán állatorvosok
Nemrég kiderült, hogy a dán állatorvosok idegengyűlölők. Mármint akkor, amikor a Kelet-Európából importált mentett kutyákról kell ítéletet alkotni.
Nem én állítom ezt, hanem egy nemrég publikált tanulmány alapján megjelent cikk.

Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a kutatók kérdőíves felmérést végeztek, ahol a kutyák különféle viselkedésproblémáit kellett pontozni előfordulásuk alapján.
A kutyák két csoportját vizsgálták. Voltak az import keretében örökbefogadott utcakutyák, valamint a hazai földön született és nevelkedettek. (Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a kutatás vonatkozásában az első csoportra örökbefogadottként fogok hivatkozni.)

A tapasztalt viselkedésproblémákkal kapcsolatban megkérdezték a tulajdonosokat és az állatorvosokat is. Ennek következménye pedig az lett, hogy a gazdik esetében nem igazán mutatkozott eltérés az alapján, hogy a kutya melyik csoportot képviselte, az állatorvosok ezzel szemben az örökbefogadott kutyákat lényegesen problémásabbnak találták.
Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a befogadott kutyák a határon túlról, egy meghatározott földrajzi területről érkeznek, olybá tűnhet, mintha valamiféle kulturális megbélyegzés lenne a háttérben.

Milyen a jó kutya?
Ahogy említettem, a gazdák esetében lényegi különbség nem volt abban, hogy most örökbefogadott vagy háznál felnőtt kutyáról beszélünk. Szignifikáns eltérést csak az állatorvosok láttak.
Erre az egyik magyarázat – amelyet a tanulmány is kiemel – hogy elég kevés kutya van, amelyik ne stresszelne akkor, amikor az állatorvosnál találja magát.

A viselkedés – pontosabban a személyiségjegyek – mindig kontextusfüggők. Egy adott szituációra adott válasz (ami a viselkedésben testesül meg), nagyban függ magától az élethelyzettől és nem elhanyagolható az sem, hogy az egyén belső világa, fizikai állapota milyen szinten van. Ha rossz az alaphangulata, például, mert fájdalmat érez, egy adott stresszhelyzetre valószínűleg még érzékenyebben és szélsőségesen fog reagálni.

A kérdőíves felmérés mindig az egyén szempontjából vizsgálja az adott kérdéskört. Mondhatnám azt is, hogy valójában az egyén észlelését méri fel. Ebben az esetben pedig az egyén saját maga, mint torzító tényező szerepelhet.
Felmerül továbbá a kérdés, hogy mi a jó, mi a rossz és hol van az elfogadható tartomány felső határa. Ez pedig úgyszintén egyénfüggő.
Egy kistestű kutya, amely súlyos viselkedésproblémáktól vezérelve a tavaszi szellőtől megrezdülő fűszálcsomót is szét akarja tépni, lehet, hogy a gazdái szemében kis aranyos méregzsák. Sőt, akár cuki, akit így szeretnek. Egy külső szemlélőnek viszont erről teljesen más lesz az elképzelése.
És az is lehet, hogy ha valaki túlzó módon kívánja irányítani az univerzum minden egyes rezdülését, elég nehezen tudja azt elviselni, ha kutyája (saját nézőpontjából) túl makacs és fegyelmezetlen, amikor éppen nem azt és úgy teszi, amit előzetesen elvárnak tőle.
Számomra teljesen normális jelenség, hogy ami az állatorvosnak viselkedésprobléma, az az elfogult gazdinak fel sem tűnik.

Az érzékelésünket saját kutyánkkal kapcsolatban további tényezők tudják torzítani, főleg a hányatott sorsú kutyák esetében.
Mennyire vagyunk elnézőbbek, ha tudjuk, a kutyánknak nehéz múltja volt? Mennyire legyintünk a látott problémákra és igazoljuk a viselkedésének elfogadását azzal, hogy „szegénynek sanyarú sorsa volt” és az ő esetében ezzel a viselkedéssel minden rendben van?

Ilyen és olyan kóbor kutyák
A kóbor kutya az olyan eb, akinek otthonra van szüksége. Meg kell menteni, otthont kell neki találni. És akkor mindenki boldog lesz. Ez az általános felfogás.
Ez azért nem ennyire egyszerű. Nem mindenkinek való mentett kutya és egyre többször szólalnak fel a hazai menhelyek is, hogy nem ritka eset, amikor a nagy örömmel hazavitt eb pár nap múlva visszakerül a menhelyre.

Tisztában kell lenni azzal, hogy egy bizonytalan hátterű kutya tartogathat meglepetéseket. Főleg, ha már a viselkedésproblémák vagy egészségügyi rendellenességek korábban is jelen voltak. A bántalmazástól és az elhagyástól pedig a kutyák nagy része traumatizálódik. Mindez pedig tovább eszkalálódik, ha a menhely nem képes megfelelő szintű rehabilitációt és életteret biztosítani.
És van még egy tényező, amelynek az esetek többségében nem is tulajdonítunk túl nagy fontosságot, viszont rendkívül jelentős kihatása van egy kutya viselkedésére.

Amikor a tanulmányba belenéztem és csak említve volt, hogy Kelet-Európából exportált kóbor kutyákról van szó, azonnal felsejlett előttem pár ország neve. És igazam is lett.
Az országok között számos olyan található, amelyek kóbor állat populációja az ember mellett viszonylag békésen eléldegél, de az emberi közeghez köze nincs.
A kutyák viselkedése szempontjából pedig kardinális kérdés, hogy vajon az ember otthonában született meg, ott töltötte élete első szakaszát mielőtt utcára tették, vagy már a szabad ég alatt jött világra?

A szocializációs periódus egy alaposan feltárt etológiai terület. Tudjuk jól, hogy három hetes korban kezdődik és nagyban meghatározza azt, hogy a kutya viselkedése a későbbiekben mennyire lesz problémás akkor, ha ebben az időszakban elmaradnak a megfelelő kulcsingerek.
Az egészben az a veszélyes, hogy ami ekkor elmarad, az később már nem pótolható, az így kialakuló defektusok nehezen korrigálhatók. Lezárul a fejlődési szakasz és ami nem tudott kifejlődni, az már nem is nagyon fog.

Az olyan országokban, mint például Görögország, a szabadon élő és szaporodó kutyaállomány nagy. Ezek a kutyák ott élnek az ember közelségében, de nem együtt az emberrel. Vagy teljes harmóniában, vagy olykor-olykor felmerülő konfliktusokkal, bántalmazással találkoznak.
Az így megszülető kölykök nem találkoznak és nem lépnek olyan szintű interakcióba az emberrel, mint például a dán családoknál megszülető és ott szocializálódó kutyák, amelyek a kutatás kontrollcsoportját képezték.

Nagyon sokat számít az, hogy egy utcán kóborló kutyát az emberi közegből csapták-e ki, vagy születése óta kizárólag saját fajtársai közegében szocializálódott.
Aztán ha ezeket a kutyákat idővel befogják és megpróbálják beilleszteni az emberi mindennapok sűrűjébe, borítékolható, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Ezzel egyébként már foglalkozott egy korábbi tanulmány, amely ugyanúgy kicsapta a biztosítékot nagyon sokaknál.
Csak attól, mert a kutya most már családtag – amit azért elég nehezen tudunk definiálni, hogy mit is jelent – nem jelenti azt, hogy egy, az ember közegén kívül felnövő ebnek könnyű lenne a dolga, ha hirtelen megpróbálnánk beletuszkolni egy számára teljesen idegen élethelyzetbe.

Figyelembe szoktuk ezt venni? Tisztában vagyunk azzal, hogy egy olyan kutya adott esetben elég problémás lehet, ha nem úgy nőtt fel és nem ahhoz van hozzászokva, hogy korlátok közé szorítják és más mondja meg, hogy mikor mit tegyen? (Még akkor is, ha nagyon elfogultak és elnézők vagyunk vele a hányatott sorsa miatt.)
Értünk-e ezen állatok rehabilitációjához – akár menhely, akár örökbefogadó szinten – vagy csak az a lényeg, hogy beemeljük őket az emberi közegbe, amelyhez nincsenek hozzászokva? Mondván, a kutyának az ember otthonában a helye.
Erről külön nem szól a kutatás, de nagy valószínűséggel leginkább olyan kutyákról van szó, amelyek az ember mellett élve, de nem az emberi háztartások mindennapjaihoz szocializálva látták meg a napvilágot, majd nőttek fel.

Megérteni a mentett kutyákat
A viselkedésproblémák számos állatjólléti probléma gyökerei. Beszélhetünk a bántalmazásról, további elhagyásról, a keletkező anyagi károkról, különböző mértékű kutyatámadásokról és akár eutanáziáról.

Kóbor kutyákkal foglalkozni nem csak abból áll, hogy összeszedjük őket, aztán majd valaki befogadja és új otthont teremt számukra. Aztán mindenki örül. Lényegesen több dologról van szó, amely hozzáértést igényel. Beszélhetünk akár a mentéssel és rehabilitációval foglalkozók munkájáról vagy azokról, akik egy ilyen kutyának akarnak stabil otthont biztosítani.

Viszont nem fogunk objektív és racionális módon látni, ha az olyan sémákba kapaszkodunk, miszerint egy kutya csak jó lehet, a mentett kutyák örökké hálásak lesznek, vagy csak simán el kell nézni nagyon sok mindent, hivatkozva a hányatott előéletre.
Rossz taktika ezzel a szentimentalista hozzáállással elfedni a valóságot és úgy gondolni, hogy a mentett kutyára rosszat mondani tabu, mivel ők áldozatok, így is kijutott már nekik a rosszból. Ha meggyőzzük magunkat arról, hogy nem lehet ott probléma, akkor észre sem fogjuk venni, így sosem fogunk vele megfelelően foglalkozni. Végső soron ez pont a segítségre szoruló kutyán üthet vissza.

Lehet, hogy a dán orvosok idegengyűlölők, de inkább arról lehet szó, hogy ezen kutyák – akiknek az emberi közeg egyébként egy furcsa világ, hiszen valószínűleg többségük nem ebben nőtt fel – nem lettek kellőképpen rehabilitálva, nem is lehet az ő viselkedésüket már olyan szinten korrigálni. Ezt pedig adott esetben a gazdik sem veszik észre vagy nem tekintik túl komoly problémának.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***