Elvárjuk, hogy a társadalom minél nagyobb elfogadással álljon hozzá a kutyatartáshoz. Viszont ugyanez a tolerancia működik visszafelé is?

Gyerekkoromban megharapott egy kutya. Hét éves lehettem. Nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy egy kistestű, leginkább tacskóra hasonlító keverék volt. Túl sok kárt nem tett bennem, a tetanusz jobban fájt. 

Az ijedtség viszont annál nagyobb volt. Akkora, hogy a kutyáktól való félelem még éveken keresztül elkísért. Ha az út túloldalán kutyát láttam, egyből felszínre tört a korábbi rossz emlék, a gyomrom görcsbe rándult, és még a szemem sarkából is azt figyeltem, hogy vajon utánam jön-e. Féltem, tartottam a kutyáktól. És ezzel nem vagyok egyedül.

Nem olyan régen beszélgettem valakivel és szóba kerültek a kutyák. Beszélgetőtársam gyerekkora óta rettegett tőlük és ezt fiatal felnőtt koráig nem is sikerült leküzdenie, akkor is nagy nehezen. Elmesélte, hogy falun nőtt fel, ahol gyakori volt a házaktól elcsatangolt – javarészt házőrzésre tartott és erre szocializált – kutyák jelenléte az utcákon. Akár este, akár napközben.

A kutyatartók sok esetben bele se gondolnak abba, hogy az a négylábú, akinek a jelenléte az életükben mindennapos és csak szeretettel tudnak gondolni rá, másban viszolygást, félelmet, rémületet kelt.
Az, hogy valaki nem szereti a kutyákat, nem jelenti azt automatikusan, hogy utálná is őket. Egyszerűen csak tart tőlük. Erről is hajlamosak vagyunk megfeledkezni akkor, amikor póráz nélküli kutyánk odaszalad vagy ráront valakire, és az illető ezt zokon veszi. Főleg, ha korábban traumán esett át és fél a kutyáktól. Képzeljük csak magunkat a helyébe.

Ezenkívül számos más élethelyzet van még – sajnos nem is kevés – amikor a kutyatartók fittyet hánynak az alapvető normákra.
A maguk után hagyott ürülék, az összehugyozott lift, a lakótelepi lakásban egész nap magára hagyott kutyák ugatása, vonyítása abszolút nem segíti elő azt, hogy a kutyát nem tartók toleránsabbak legyenek azokkal szemben, akik kutyákat tartanak.

Emellett pedig maguk a kutyatartók egymás között is képesek megcsinálni a saját maguk kis cirkuszát vagy azért, mert a kutyájuk abszolút neveletlen, kezelhetetlen, vagy csupán azért, mert magasról tesznek arra, hogy másokat is figyelembe kéne venniük.

Szeretnénk minél több kutyabarát helyet, örülünk annak, hogy most már itt-ott plázázni is mehetünk kutyával, viszont sokan, sokszor a legegyszerűbb hétköznapi helyzetekben sem képesek betartani a legalapvetőbb íratlan szabályokat, viselkedni a kutyájukkal, illetve kontroll alatt tartani azt. Elég csak a kutyasétáltatások közben bekövetkező kutyatámadásokra gondolni.

Ahogy a kutyák társadalmi szerepe és az állatok jogainak megítélése változik, úgy várjuk el a toleranciát a társadalomtól, hogy teljes mértékben elfogadja és alkalmazkodjon kutyatartási szokásainkhoz. Viszont a kölcsönösség nem egyszer elmarad.
A kutyatartás kultúrájához (ami egyébként is sokszor foghíjas) annak is hozzá kéne tartoznia, hogy képesek legyünk úgy kutyát tartani, hogy közben önzőségből vagy nemtörődömségből nem tesszük kellemetlenné, adott esetben pokollá a környezetünk életét sem.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***