Ne érezd magad kellemetlenül, hogyha a bejegyzés címe abszolút nem mond semmit. Ne rohanj felütni az idegen szavak kézikönyvét, és egy gyors Google keresés is teljesen felesleges. Nyugi. Ez a szó sosem létezett és pontosan ez az oka annak, hogy úgy éreztem, mégis ideje lenne írni róla.

Hajdanában, danában
Bárki, aki egy kicsit is érdeklődik a kutyák világa iránt és veszi a fáradtságot arra, hogy dolgoknak utánanézzen, egészen biztosan ismeri a domesztikáció fogalmát. A szó a latin “domesticus” szóból ered, amelynek jelentése: háziasított.

A domesztikáció fogalmát nem kizárólag a kutyák, hanem, az állatok mellett a növények esetében is használjuk.
Az oka annak, hogy az emberiség miért ölelt keblére más fajokat és tette az életterének részévé, valószínűleg az volt, hogy így akarta saját életét könnyebbé tenni. Pár ezer évvel ezelőtt az emberi társadalom és a mindennapi életvitel gyökeresen eltérő volt, mint napjainkban. A vadászat és a gyűjtögetés a legfontosabb feladatok voltak, biztosítva a túlélést. (Táplálék nélkül senki sem húzza túl sokáig.) Jó ötletnek tűnhetett a préda testközelben, a “háznál” tartása, mintsem hogy mindig útra kelljen kelni, vállalva a kockázatot és a leselkedő veszélyeket.

A létfenntartáshoz szükséges élelem ilyen módon történő otthontartása – és most mindegy, hogy állatról vagy növényről beszélünk – számos előnnyel bír. Azokban az időkben a természet törvényei diktálták a szabályokat, teljesen alárendelve az embert. Őseink a domesztikációval időt, energiát és nem kevésbé fontos módon a saját életüket tudták megmenteni. Csökkent a vadászattal és gyűjtögetéssel töltött idő, ezáltal annak veszélye is, hogy nem térnek haza a kolónia részére elegendő mennyiségű élelemmel. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen portyázás alkalmával ők maguk is könnyen a ragadozók prédájává válhattak.
Lehetséges, hogy ez állt amögött a törekvés mögött, hogy a vadvilág egy töredéke végül bekerült az akkori, kezdetleges háztartásokba. Mind a mai napig tartjuk ezen háziasított állatfajokat és termesztjük a növényeket, kielégítve ezzel a mindennapi fogyasztási igényeinket.
Mindezen túlmenve, elképzelhető, hogy pont a domesztikáció volt az a momentum, ami miatt a nomád törzsek felhagytak a vándorló életformával és letelepedtek.

A domesztikált állatok esetében van egy rendkívül lényeges jellemző: állandó, stabil jelenléttel bírnak az emberi közegben. Képesek alkalmazkodni és a természetük – beleértve számos jellegzetes tulajdonságukat – lehetővé teszi azt, hogy tartósan az ember által birtokolt közeg részei legyenek. A háziasított állatok teljes természetességgel tudnak viselkedni az ember jelenlétében. Gondoljunk csak a tyúkokra, marhákra vagy a lovakra, milyen könnyedén tudnak beilleszkedni egy gazdaság életébe és szinte születésük után azonnal., Hogyha tartásukhoz rendelkezel kellő tudással és szakértelemmel, majdhogynem garantált, hogy beilleszkedésük gördülékeny lesz.

Ugyanezt viszont a vadállatoktól nem várhatjuk el. Farkasok, rókák, oroszlánok és a sor még hosszan folytatható. Meg lehet őket szelídíteni, a természetes közegüknek megfelelő környezetben tartani, de ettől még nem fognak az emberi közegben élni, ráadásul egy ilyen háziasítás teljes mértékben kiszámíthatatlan. Még ha sikerül is megszelídíteni egy ilyen példányt, attól még ez nem jelenti azt, hogy az adott faj megfelelő tulajdonságokkal rendelkezne ahhoz, hogy az emberi közegben éljen anélkül, hogy súlyos gondokat okozna. Amikor domesztikációról beszélünk, akkor az egész fajra gondolunk, nem csak egy megszelídített egyedére.
A háziasított állatok esetében az emberi környezet az elsődleges és rájuk jellemző életközegük. Azonban még az ő esetükben is vannak vadonélő példányok, fajták. Gondoljunk csak a vadlovakra, a szabadon szaporodó és szocializálódó kutyákra. Ezen példányok valószínűleg sosem lennének képesek úgy beilleszkedni az ember életterébe, mint azon fajtársaik, akik születésük óta ott szocializálódtak.

A különleges kutya
A kutyák pontos eredetét mind a mai napig homály fedi és sok tudományos vita tárgya. Egyrészt ott van a faj evolúciójának kérdésköre: honnan ered, hogyan fejlődött és milyen mértékben származik a farkastól. Másrészt pedig érdemes azt is megvizsgálni, hogyan integrálódott ilyen mértékben az emberi társadalomba.

Tudományos becslések szerint a kutyák pár tízezer éve társaink. A fosszíliák és a DNS tesztek alapján több kutató állítja, hogy a kutyák az emberi társadalom részei voltak már vagy 33.000 évvel ezelőtt is, mikor még a világot a Jégkorszak uralta.
Azonban nem mindenki ért ezzel egyet. Más tudós csoportok szerint a rendelkezésre álló, vitathatatlan bizonyítékok “csupán” azt támasztják alá, hogy a kutyák 14-15.000 éve társai az embernek. Bármelyiküknek is van igaza, mindkét végkövetkeztetés rendkívül hosszú időszakot jelent.
Az egyik régészeti lelet ebben a tárgyban rávilágít arra, hogy a kutyákat már 14-15.000 évvel ezelőtt szertartásszerűen az ember mellé temették. Nem nehéz levonni a következtetést, hogy ekkorra már a kutyák beolvadtak az emberi közegbe, társakká váltak és megosztották életüket egymással a nomád táborokban.

Bármelyik teória is igaz, nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy megköttetett a kölcsönös paktum, amiben az ember és a kutya kölcsönösen megegyezett arról, hogy mindkettőjük hasznára egyesítik életterüket.
Feltételezhetően a kutyák segítettek a nomád törzsek táborainak vagy a kezdetleges háztartásoknak a védelmében. Elképzelhető, hogy már akkor részt vettek a vadászatokban, elősegítve azok hatékonyságát. Cserébe a kutyák is egy stabilabb, kiszámíthatóbb életet kaptak. Az új életforma számukra is nagyobb biztonságot és stabilabb élelemforrást jelentett.

Nemcsak a régmúlt időkben, hanem jelenleg is az élet számos területén hasznot húzunk a kutyák jelenlétéből.
Képzeljük el, milyen lenne egy olyan világ, ahol nincsenek vakvezető kutyák, segítőkutyák, mentő kutyák, biztonsági szolgálatot ellátó kutyák, ideértve a megelőzést, védelmet és felderítést, mint pl. a robbanószerek felkutatását.
Megkérdőjelezhetetlen, hogy e két faj között rendkívül ősi és erős, folyamatos kötelék van. Ez a szimbiózis egy rendkívül összetett helyzetet alakított ki. A kutyák társadalma egy stabil és elválaszthatatlan csoportot hozott létre az emberi társadalomban.

A modernkori kutya legelterjedtebb funkciója valószínűleg az, hogy az ember mindennapi társa egy olyan világban, ahol egyre gyakoribb a szeparáció és a magány.

Mindaz, amit a kutyáktól kaptunk
Más háziasított és így házi kedvencekké váló állatokhoz képest – és most tekintsünk el a háztáji haszonállatoktól – a kutyák rendkívül speciális helyet töltenek be köszönhetően a páratlan tulajdonságaiknak, amelyek révén különféle feladatokat képesek ellátni.

A különféle rágcsálók, mint a hörcsög, mókus és tengerimalac, rendkívül cukik és szeretni valók. Macskát tartani is jó elfoglaltság és sok esetben igazi kihívás, tudván, hogy nagyon makacs teremtések a saját független világukkal, ahol ők maguk állítják fel a játékszabályokat. A különféle madarak bearanyozhatják a napot az éneklésükkel és rendkívül szórakoztató, ahogy a papagájok elkezdik lemásolni a környezetükben élők beszédét.

Viszont a kutyák mások, teljesen mások. A megfelelően szocializált, gondját viselt és képzett kutyák genetikai adottságaikból adódóan képesek elsajátítani mindazon szükséges viselkedési formákat, amelyek által képesek teljes mértékben idomulni az emberi közeg kesze-kusza és rendkívül összetett világához. Ez teszi különlegessé ezt a rendkívüli szimbiózist, amelyet a kutyán kívül más élőlény nem tud beteljesíteni.
A kutyák képesek az interakcióra. Ez azt jelenti, hogy viszontválaszt tudnak adni az embertől érkező ingerre, ebből képesek tanulni és megváltoztatni az attitűdjüket, tudásukat és viselkedésüket. Képesek a megtanult szabályok szerint “játszani”. Ez a képesség minden kutyára igaz lehet, amennyiben megfelelően neveljük őket, nem szenvednek mentális betegségektől és mi magunk képesek vagyunk megérteni alapvető működésüket.

A kutyák fajtától függően különféle készségekkel és képességekkel rendelkeznek, amelyek az emberekben sosem voltak jelen, vagy már nem találhatóak meg. Az érzékelésükkel és ösztöneikkel a kutyák teljes mértékben alkalmasak különféle, az ember számára fontos feladatok ellátására az emberi dicséretért és jutalmazásért cserébe.

Amennyiben elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a kutyák az általuk “felajánlott” képességeik miatt voltak képesek becsatlakozni az emberi társadalomba, mint az őrzés, védelem, és akár a vadászat, láthatjuk, hogy ez a helyzet napjainkig fennmaradt.
A kutyák tökéletesen érzékelik a hozzájuk tartozó ember territóriumát és megtesznek mindent, hogy megóvják mindazzal együtt, ami oda tartozik. Ami ott van, a kutya védelme alá tartozik. Hogyha valaki macskát is tart, tudja jól, hogy kutyája teljes mértékben képes megkülönböztetni az oda tartozót attól az arra bóklászó idegen macskától, amelyik miatt őrjöngve ugat a kerítés mellett portyázva.
A territórium védelme még mind a mai napig fontos feladat számos helyen. Elhagyatott, az urbanizációtól távol eső területeken a vadállatok, mint a farkas, a medve és egyéb ragadozók, veszélyt jelentenek az emberre, vagy a háztáji állatokra. Számos kutyafajta még mindig őrző-védő szolgálatot teljesít. A terelőkutyák egy teljesen eltérő védelmi feladatot látnak el, ők a szabadon tartott nyájakat és hordákat tartják ellenőrzésük alatt, megkönnyítve ezzel a gazdák munkáját.

A vadászat fő célja sokat változott az évezredek, évszázadok alatt. Valaha nagyon régen a legfontosabb emberi tevékenység volt, ami az ember túlélését biztosította. Sokkal később, de még így is évszázadokkal ezelőtt a vadászat a társadalmi felsőosztály hobbija volt. Gondoljunk csak azokra a festményekre, szobrokra, amelyek a vadászatot ábrázolják. Ezek közül nagyon sok esetében a kutyák jelenléte rendkívül erős. Ez a megjelenítés egyértelműen mutatja a kutyák pozitív megítélését és helyzetét az akkori társadalomban.

Nagyon hosszú listát lehetne írni mindazokról a feladatokról, amelyet a kutyák speciális tulajdonságaiknak köszönhetően el tudnak látni. Ezek közül több olyan van már, amelyek kikoptak, mivel az emberek életmódja szintén megváltozott, viszont új kutyás feladatkörök születtek. Vagy rájöttünk arra, hogy a kutyák képesek sokkal több dologból kivenni a részüket, mint hittük, vagy új emberi munkakörök, szokások alakultak ki, amelyekhez betársultak. A Yorkshire Terriereknek már nem kell patkányokat űzniük és a tűzoltók dalmaták helyett már egy jó ideje más technológiát használnak.

Mindezek ellenére nagyon sok kutya látja el mindmáig a klasszikus feladatokat, mint például az őrzést-védést. Számos fajta tökéletesen kiképezhető arra, hogy a fogyatékkal élők életét könnyebbé tegyék. Sosem volt ennyire könnyű a vakok életszínvonalát jobbá tenni , vagy azokét, akik valami miatt tolókocsiba kényszerültek.
A terápia teljes mértékben az elmúlt évtizedek folyománya, köszönhetően a pszichológia térnyerésének, ami által jobban megértjük a mentális egészség fenntartásának fontosságát. A kutyák számos, különféle terápiában tudnak már részt venni.
A modernkori kutya legelterjedtebb funkciója valószínűleg az, hogy az ember mindennapi társa egy olyan világban, ahol egyre gyakoribb a szeparáció és a magány. Ezt nem tekintjük igazi feladatnak és szerintem nem is nagyon tudatosul bennünk az, hogy a feltétel nélküli szeretetükkel és a rendíthetetlen odafigyelésükkel a kutyák milyen hatalmas feladatot vállalnak magukra.

Megkérdőjelezhetetlen, hogy a kutyák nagyban hozzájárulnak az emberiség életéhez, életszínvonalához azzal, hogy a társadalmunkban számos nélkülözhetetlen pozíciót töltenek be. Viszont függenek tőlünk. Nem tudnak harcolni a jogaikért, képtelenek közvetlenül kihatással lenni az életközegükre.
Mindaz, amivel napi szinten szembesülnek, tapasztalnak, vagy megszenvednek, az ember tevékenységének köszönhető.
Amikor jó pár ezer évvel ezelőtt a kutyák beleegyeztek abba, hogy feladják szabad életüket és hozzánk csatlakoztak, elkezdtek tökéletesen beépülni társadalmunkba. Ezzel együtt a kezünkbe adták a felelősséget is, hogy cserébe gondoskodjunk róluk. Sikerült vajon ezt a felelősséget felismernünk?

Hogyan alkalmazkodtunk mi a kutyákhoz?
Számos tudományos kutatást végeztünk és vitákat folytattunk már arról, hogy felfedjük annak történetét, hogyan fejlődött a kutya, hogy ment végbe az evolúciója és hogyan fonódott össze a sorsa az emberével. De mindeközben mi történt a másik féllel? Mit tett az emberiség viszonzásul?

Interakcióról beszélünk, amely azt jelenti, hogy az érintkezésben résztvevő felek egyaránt reagálnak és viszontreagálnak a másik cselekedetére. Az interakciónak oda-vissza kihatása van, eszkalálódik, módosítja bármely fél viselkedési szokásait, véleményét, attitűdjét. A kutyák tökéletesen megtalálták a helyüket a mi társadalmunkban, de mi megtaláltuk-e a miénket a kutyák társadalmában? Végbement-e a domesztikációhoz hasonló, pozitív végkimenetelű folyamat az ember esetében?
A kutyák a domesztikáció folyamatában megmérettettek és nem buktak el. Felmérték az igényeinket, elvárásainkat és tökéletesen beidomultak az emberiség hétköznapjaiba, függetlenül az adott kor társadalmi struktúrájától és a folyamatosan változó szokásoktól. És mi a helyzet velünk? Mi erre képesek voltunk?

Képesek vagyunk-e megérteni őket? Elég időt és energiát szánunk-e arra, hogy mi is megértsük azt, hogyan is működnek és mik az igényeik? Fel vagyunk-e készülve arra, hogy belátva saját korlátainkat nekiálljunk megszerezni ezeket a tudásokat?
Képesek vagyunk-e elhatárolódni és eltekinteni az emberszerű gondolkodástól, az emberi jellemvonások keresésétől kutyáinkban és az önző érdekeinktől? Vagyunk-e annyira bölcsek, hogy felfogjuk és szem előtt tartsuk a kutyák érdekeit és elvárásait úgy, ahogy ezt ők megtették?
Tudatában vagyunk-e annak, hogy az esetek többségében szimplán kizsákmányoljuk a kutyák feltétel nélküli szeretetét amikor valamilyen munkavégzésre fogjuk őket, vagy amikor épp elűzik a magányunkat?
Fel szokott-e tűnni, hogy a kutyákat káros helyzetekbe sodorjuk és ők mindeközben mégis képesek boldognak mutatkozni csak azért, mert a kedvünkben járhatnak?
És végül, de nem utolsósorban: mit adott mindezért cserébe az emberiség a kutyáknak?

A kutyatulajdonosok döntő többsége állatszerető embernek tartja magát és ezek a kérdések nagy valószínűséggel vagy iszonyú dühöt váltanak ki, vagy egyszerűen egyetértően bólogatunk saját magunk megerősítéseként.
Viszont ha körbenézünk a nagyvilágban, országtól és kultúrától függetlenül, ugyanazokat a problémákat találjuk és lehetetlen kijelenteni azt, hogy a kutyáknak jó élete lenne.
Az otthonról kicsapott kutyákon kívül számos állatkínzás történik és nem egy kutyát egészségkárosító körülmények között tartanak. Eszközként használjuk a kutyákat, hogy önnön sikerünket kiteljesítsük, amikor versenyeken mérjük össze tudásunkat. Életeket mentenek vagy tesznek könnyebbé szolgálat közben, vagy csupán státuszszimbólumként tetszelegnek, emelve saját magunk által kreált presztízsünket.
Számos kedvtelésből tartott négylábú túlhumanizált körülmények között él, figyelmen kívül hagyva valós igényeiket. Ezen alapvető szükségleteket teljesen hibásan helyettesítjük azokkal, amelyeket emberként, emberi gondolkodás mentén helyesnek tartunk. Nem számít, hogy egy kutyát mennyire halmozunk el szeretetünkkel. Bár az emberi kapcsolatainkat helyettesítve űzi el életünkből a magányt, attól még mindig egy kutya. Nagyon nem úgy kéne kezelni, mintha ember lenne.

A kutyák alkalmazkodnak a gazdájukhoz. Még akkor is, amikor olyan dolog történik velük, amely abszolút ellentétes a fizikai, biológiai és mentális szükségleteikkel. Ekkor is képesek boldognak látszódni, kivéve, ha a helyzetet komoly fenyegetésként észlelik. A kutya tovább csóválja a farkát és ugrándozik örömében egészen addig, amíg az ezért járó jutalmat megkapja. A kutyáknak eredendően szükségük van az ember visszajelzésére. Nagyon sokszor szándék és tudatosság nélkül ugyan, de kihasználjuk ezt. Csupán azért, mert túl keveset tudunk róluk, nem értjük őket eléggé.
Az emberi konfliktusok egyik alapja az, hogy képtelenek vagyunk megérteni saját embertársaink viselkedését és az amögött megbújó motivációt. Sok esetben önmagunkon sem tudunk kiigazodni. Hogyan is remélhetnénk, hogy ez sikerülne egy teljesen eltérő faj esetében, amely teljesen más viselkedésmintákkal bír és szükségletekkel rendelkezik.

Eljön-e vajon az a pillanat, amikor elmondhatjuk, hogy a kutyák domesztikációját utolérve az emberiség is végre - a canis, illetve a canine szavak alapján - “kanisztikálódott”?

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Fotó: Dreamstime.com