Bárki, aki az állatvédelemben ilyen-olyan minőségében tevékenykedik, amit tesz, azért teszi, hogy változást érjen el. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, magát a változást, mint olyat, illetve annak minőségét sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Jó pár évvel ezelőtt a kutyatámadások elég felkapott témának számítottak a médiában. Manapság már csak az igazán extrém esetek nyernek széles nyilvánosságot. Megkopott az ilyen esetek hírértéke. Viszont ettől még szó sincs arról, hogy a kutyatámadások száma visszaesett volna.
Jó pár héttel ezelőtt elhatároztam, hogy lefuttatok egy kis tanulmányt. Körbe szerettem volna nézni, hogy mi a helyzet a különféle „állatos” Facebook csoportokban.
Nem, nem az egyre növekvő számú, olcsó kutyákat eladásra kínáló csoportokba néztem be, hanem pár olyan népesebb virtuális közösségbe, ahová saját magukat állatszerető embernek vallók „járnak”.
Ami a legjobban meglepett az a saját arcomra kiült döbbenet volt.
Amikor naponta tucatnyi bántalmazott, megtört állat képeit nézzük, történeteiket olvassuk, eszébe jut-e bárkinek az, hogy azok, akik ezeken az állatokon segítenek, mit élnek át, min mennek keresztül?
Elvárjuk, hogy a társadalom minél nagyobb elfogadással álljon hozzá a kutyatartáshoz. Viszont ugyanez a tolerancia működik visszafelé is?
A kutyák évezredek óta társaink, az emberi civilizáció kezdete óta mellettünk állnak. Kezdetben együtt vadásztak velünk és védtek minket. Ahogy változott az emberi társadalom élettere és szokásai, úgy alakult át a kutyák szerepe is mindennapjainkban, új és eddig felfedezetlen területeket nyitva.
A blog címe azt hiszem, magáért beszél. Viszont hogy miért is a kutyákról szól, illetve miért is célszerű velük külön foglalkozni, azt egy kicsit helyére kell tenni.
Az állatokat szeretni, törődni velük, biztosítani a jólétüket szépen lassan társadalmi elvárássá vált, úgy is, hogy bőven van mit fejlődni még. Viszont az állatok extrém szeretete egy bizonyos szint után néhány nemkívánatos mellékhatással jár.
