Egy családtag halálával a lelki terhen kívül sok minden más is az ember nyakába szakad. Egy csomó hivatali elintéznivaló, szervezés, a jó szándékú, de néha idegesítő részvétnyilvánítások, hagyatéki tárgyalás, és adott esetben egy nem várt kutya is.

A kutyajogsi több nyugat-európai országban működő, bevált dolog. A lényege az, hogy mielőtt valaki kutyát tarthatna otthon, előtte vizsgán kell bizonyítania, hogy rendelkezik az alapvető tudással ahhoz, hogy egy négylábút tartson felelősen. Időről-időre elhangzik az az ötlet, hogy a kutyajogsit Magyarországon is be kéne vezetni, kitűnő megoldás lenne számos problémára, konfliktushelyzetre.

Az állatvédelem és az állatvédelmi kérdések, tevékenységek általában egyszerűnek és maguktól értetődőnek tűnnek. Tudjuk azt, hogy segíteni kell a bajbajutott állatokon, fel tudjuk ismerni azt, hogy mikor szenvednek el bántalmazást, köztudott, hogy az állatvédők jó emberek, akik jó ügy érdekében cselekednek. Ahhoz viszont, hogy valaha az állatvédelem színvonalában pozitív előrelépés történjen, előbb fel kéne hagyni ezzel a minden vagy fekete vagy fehér gondolkodásmóddal, és az ezzel járó szentimentális önámítással is.

Ne érezd magad kellemetlenül, hogyha a bejegyzés címe abszolút nem mond semmit. Ne rohanj felütni az idegen szavak kézikönyvét, és egy gyors Google keresés is teljesen felesleges. Nyugi. Ez a szó sosem létezett és pontosan ez az oka annak, hogy úgy éreztem, mégis ideje lenne írni róla.

Társadalmi divattá vált a jótékonykodás, adakozás, önkéntesség. Ez önmagában teljesen örömteli dolog. Egy pozitív változást akaró – és ezért megmozduló – társadalom ezerszer jobb, mint egy teljesen közönyös. Az állatvédelem is ebbe a kategóriába tartozik. Viszont most jöjjön egy kis illúziórombolás.

Egy jó gazdi felelőssége, hogy mindent megtegyen kutyája igényeinek kielégítéséért. Vannak, akik ezt szóról szóra pontosan így is gondolják.

Az állatos képek – és most már a videók is – mindennapjaink részei. Cuki kutyák, cicák, nyuszik, mókusok, kenguru bébik, meghökkentő állatpárosok néznek ránk vissza a Facebookon, rendkívül mókás helyzetekben. Mindannyian szeretünk szórakozni, nincs is ezzel semmi baj. Viszont ezek az állatok vajon minden esetben velünk együtt mulatnak?

Magyarországon ha azt halljuk, hogy új adó, akkor mindenki megfeszül. Ami nem csoda. Egyrészt megint a zsebünkben matatnak, illetve már annyi adótípus van, hogy szakember legyen a talpán, aki nyomon tudja követni őket. Az állatvédelmi törvény körüli cirkusz közepette újból központba került az ebadó, ahogy a köznyelvben hívjuk. Jó pár év elteltével itt az ideje ismét megnézni azt, hogy miért is jó az, ha fizetünk a kutyák után.

Az elmúlt héten a kutyás társadalom újból felhördült, mihelyt napvilágot látott az állatvédelmi törvény módosítása. A beterjesztett módosítás elég tiszavirág-életűre sikeredett, nem kellett sok hozzá, hogy a tervezetet visszavonják. A sok esetben sajátos és hibás jogértelmezések, valamint a jogos felháborodások mellett az ügynek van egy sokkal mélyebb tanulsága is, amely nagyban megmagyarázza a magyar állatvédelem bizonyos problémáit.

Az állatbántalmazás azokban az országokban is jelen van, ahol az állatok tisztelete, és így a velük való bánásmód magasabb színvonalon van. Folyamatosan jönnek a híradások összevert, megkínzott, sok esetben megölt állatokról. A szerencsésebbek még időben segítséget kapnak, és az is elképzelhető, hogy a mentális és fizikai rehabilitációjuk idővel sikerrel jár és a teljes felépülés megtörténik. Másoknak nincs ekkora szerencséjük. Minden egyes alkalommal feltesszük a kérdést: mi a baj az emberekkel, hogyan képesek elkövetni ilyen szörnyűségeket?