Társadalmi divattá vált a jótékonykodás, adakozás, önkéntesség. Ez önmagában teljesen örömteli dolog. Egy pozitív változást akaró – és ezért megmozduló – társadalom ezerszer jobb, mint egy teljesen közönyös. Az állatvédelem is ebbe a kategóriába tartozik. Viszont most jöjjön egy kis illúziórombolás.

Májusban járta be az internetet a hír, hogy a világ legszomorúbb kutyájaként elhíresült Lana újra visszakerült a menhelyre, és ha nem jelentkezik új befogadó, most már elaltatják.
Nem tudom, hogy az eutanázia mennyire marketingfogás és hogy ki, miből jutott arra a következtetésre, hogy ő lenne a legszomorúbb kutya a világon, de fogadjuk el, hogy a média már csak így működik.

Állatokat védeni, menteni, felszólalni az érdekükben mostanában elég trendi dolog. Elég csak megnézni a „billentyűhuszárok” tevékenységét, ahogy a szakma nevezi őket.
Ugyanilyen divat lett sorsukra hagyott állatokat adoptálni. Alapvetően megvan bennünk a kényszer arra, hogy jónak, hasznosnak, társadalmilag elfogadottnak érezzük magunkat. Szeretünk belefolyni ezekbe a dolgokba, mert valamilyen szinten egyre jobban elvárt az empátia és az emocionális érzékenység a kiszolgáltatott sorsú állatok iránt.

Általában sikertörténeteket látunk csak. Főleg mostanában van tele az internet nagyon sanyarú múltú kutyákkal, akik az új családjuk, az új anyukájuk, vagy apukájuk (ahogy ezt mostanság mondani szokás) kezei között egy pillanat alatt boldog, ugra-bugra bohócokká válnak.
Lana elég rendesen kilógott a sorból. Az első örökbefogadóját megmorogta, a másiknak pedig az volt a baja, hogy nem lehetett a kutyát úgy babusgatni és úgy játszani vele, ahogy szerette volna.
A sok happy-end közül kilógó történet viszont nem egyedi. Nem ő az egyetlen, aki örökbefogadás után nagyon kis idővel újra a menhelyen találja magát.

Kutyát tartani egyértelműen jó dolog. Csak úgy, mint jó és erkölcsileg helyes dolgot cselekedni, másokon segíteni. A mindennapi tündérmeséből viszont kimarad az a nagyon fontos bölcsesség, hogy ez sok esetben áldozathozatallal is jár, jelen esetben pedig arról se feledkezzünk meg, hogy a kutya, az kutya. És a menhelyre került kutyák nagy része sérült. Sokan nagyon komoly traumákon mentek keresztül, vagy születésük óta nem kaptak olyan törődést, amely által kiegyensúlyozottakká válhattak volna.
Ezekkel (elmondásuk szerint) mindenki tisztában van. Gondolom az a két személy is így volt ezzel, akik Laná-t hazavitték. (Főleg azután, hogy az internetnek hála, a fél világ tisztában volt azzal, hogy egy befordult, sérült kutyáról van szó.) Csak hát az ember gondolati világa, ami a fejében végbemegy és a valóság nagyon sokszor eltérő.

Kutyát adoptálni nem csak azt jelenti, hogy nagyon jó embernek érezzük magunkat, és lesz bőven fotóanyag a Facebook és Instagram oldalunkra.
Hozzátartozik egy nagyon nagy adag bizonytalanság, olykor csalódottság, kitartó munka és a hajlandóság arra, hogy megismerjük az új jövevényt. És legfőképpen: elfogadjuk úgy, ahogy van.

Jó az, hogy Lana visszatérésének híre körbejárta a világot, viszont a legjobb dolog az lenne, hogyha nagyon sokan meglátnák a történet tanulságát is: örökbe fogadni egy kutyát nem azt jelenti, ami minden nap visszaköszön ránk az érzelmileg túltolt sikersztorikban, ahol mindenki nagyon boldog, egymás nyakába ugrik és közben az összes Facebook ismerős elismerően tapsikol.

Kutyát örökbe fogadni akármennyire szép cselekedet is, viszont abszolút nem egyszerű dolog. Sokkal nagyobb bizonytalansággal, felelősséggel és kihívással jár, mint gondolnánk.
Embert kívánó feladat. És ha kicsit elszámoltuk magunkat, akkor bizony venni kell a fáradtságot, hogy vállaljuk az esetleges kellemetlen következményeket.
(Megjegyzem, ezeket a kutyákat első körben is pont a viselkedésproblémáik és az elszúrt nevelésük miatt teszik ki az utcára, vagy viszik be egy menhelyre.)

A kutyákkal szemben megvannak az előzetes elvárásaink, meg kell állniuk a helyüket az új közegben. Van, amikor ez megy. Van, amikor csak sok idő elteltével. És van olyan is, hogy sosem fog tudni teljesen megfelelni az idealizált, idillikus elvárásoknak.
De attól még nagyon szerethető lesz és igényelni is fogja a szeretetet, törődést. Hálás is lesz érte a maga módján. Csak éppen máshogy, mint ahogyan azt mi elvárnánk tőle.

Lana nem volt vidám kutya sétáltatás közben. Az első visszatérését megelőzően itt ingott meg az ember belé vetett bizalma. Nem volt képes ellátni azt a kötelességét, hogy mint mentett kutyával meg lehessen jelenni úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva és megfelel az elvárásoknak.
Az örökbefogadása nem is róla szólt, nem arról, hogy ne a menhelyen éljen egy szűkös kennel részben, és legyen egy jobb, kutyának való élete.
Arról szólt, hogy ettől valaki jól érezze magát. Egyrészt attól, hogy jót cselekszik. Másrészt pedig attól is, hogy lesz egy kutya az életében, aki betölt majd egy rá kiszabott feladatot.
Az első sikerült, a második nem.

A Rescue Dogs Match tájékoztatása szerint Lana újra gazdára talált és remélhetően végre olyan otthonra lelt, ahol megfelelő kitartással elfogadják úgy, amilyen.
Tiszta szívemből kívánom neki.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Fotó: Dreamstime.com