Állatvédelem és állatjóllét


2019.okt.09.
Írta: attilamarton 1 komment

Egy kutya ára

A kutya forrása, ahonnan jön, sok mindent meghatároz. De alapvetően maga az ár is, illetve annak elgondolása, mit hiszünk, mennyibe is kerül nekünk az, ha kutyánk lesz.És az, amit minderről gondolunk, egy csomó probléma okozója lehet.

Tovább

Mihez van joga az állatoknak?

Mit is jelent az, hogy az állatoknak „jogaik” vannak? Pontosan mihez van joguk? Az állatvédelmi törekvések esetében ezen jogokat kell, kéne védenünk. De tisztában vagyunk azzal, hogy valójában miről is van szó?

Tovább

Amikor az állatok szeretete embertelenné tesz

Az állatokat szeretni, törődni velük, biztosítani a jólétüket szépen lassan társadalmi elvárássá vált, úgy is, hogy bőven van mit fejlődni még. Viszont az állatok extrém szeretete egy bizonyos szint után néhány nemkívánatos mellékhatással jár.

Tovább

A láthatatlan állatkínzás

Az állatkínzások megfékezése és az elkövetőkkel szembeni jogi retorzió alkalmazása napi téma. Viszont a látványos, gyomorforgató történetek mellett az állatkínzásnak van egy másik típusa is, amelyről nagyon kevésszer esik szó. Pedig ugyanolyan károkat képes okozni.

Tovább

Eső után köpönyeg

Akármilyen szociológiai problémát is nézünk, azok kezelése két nagyobb stratégiai területre bontható. Az egyik oldalon ott van a megelőzés, ami folytán a lehetséges elszenvedőket megpróbáljuk megóvni a bajtól. A másik stratégia pedig azon esetek kezeléséről szól, amikor…

Tovább

Kínában tálalva - 2/2.

Jelen cikk szándékosan nem tartalmaz felkavaró képeket. Kína és kutyák. Említsük a kettőt egyazon beszélgetésben, és egészen biztosan egy érzelmileg rendkívül felkorbácsolt hangulatú beszélgetésnek nézünk elébe, tekintve, hogy az ember legjobb barátja ott még mindig az…

Tovább

Kínában tálalva - 1/2.

Jelen cikk szándékosan nem tartalmaz felkavaró képeket. Kína és kutyák. Említsük a kettőt egyazon beszélgetésben, és egészen biztosan egy érzelmileg rendkívül felkorbácsolt hangulatú beszélgetésnek nézünk elébe, tekintve, hogy az ember legjobb barátja ott még mindig az étlapon szerepel. A Nyugat…

Tovább