Mi a gond a menhelyeken?

Kötve hiszem, hogy lenne olyan menhelyen dolgozó, önkénteskedő ember, akinek ha ezt a kérdést feltennénk, csodálkozva vágná rá: „Kösz, nálunk minden rendben!”

kutyabajok_mi_a_gond_a_menhelyeken.jpg

A Cofidis év elején hozta nyilvánosságra a „Mennyire tudatos kutyatartók a magyarok?” című felmérését, amely tartalmazott jó pár meghökkentő tényt. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy magyarázatot adott pár kutyatartással kapcsolatos probléma eredetére.

Az Állatok Világnapja alkalmából megjött a legújabb felmérés, amely a Kutyaszemmel program megalapozó eleme, az itt feltárt problémák és megoldások alapján tervezik felépíteni az állatvédelmi programjuk további lépéseit.

És ne lépjünk túl azon a tényen – főleg azok ne, akik a kákán is folyamatosan keresik a csomót és meg is találják – hogy az állatvédelem a társadalmi felelősségvállalás elemeként végre Magyarországon is megjelent.

A menhelyek problémáiról, az örökbefogadáshoz való hozzáállásról, illetve az örökbefogadáskor szerepet játszó tényezők feltárására hivatott felmérés nyilvánosan elérhető, mások is írtak róla. Annak sok értelmét nem látom, hogy a tényadatokat ismét egymás után felsoroljam. Viszont a rideg számok mögött elrejtőzve van néhány összefüggés, amelyekre érdemes egy kis figyelmet szentelni. 

Azzal mindenki tisztában van, hogy az állatvédelmi feladatok jelentős részét a civil kezdeményezések látják el. A működésük finanszírozására pedig – jobb híján – a lakosság dobja össze a pénzt. És ha már a menhelyeket nagy részben a lakosság tartja el önkéntes alapon, fontos azt ismerni, hogy egy menhely szempontjából mi az, ami tényleg problémát jelent és ezzel szemben pedig kívülállóként mit hiszünk, milyen segítségre lenne szükség.

A menhelyek életét megkeserítő tényezők ranglistáján a mélyinterjúba bevont 50 menhely első helyre az alkalmazottakra, gondozókra fordítható anyagi források hiányát tette. Ezt követi a telítettség problémája, harmadik helyre pedig a kutyák egészségügyi ellátásához szükséges pénzügyi forráshiány került.
Ezzel szemben a megkérdezett 1200 fő szerint a legnagyobb probléma – 80% szerint – a fizikai kapacitáshiány, ergo túl sok a kutya, kevés a férőhely. A dobogó második helyén az egészségügyi ellátáshoz szükséges források hiánya szerepel, viszont nagyon érdekes, hogy az első helyhez képest ez a probléma igencsak háttérbe szorul, a kívülállók mindösszesen 47%-a gondolja ezt égető problémának. Harmadik helyre pedig a fizetett alkalmazottak finanszírozása került.

(A válaszok kiértékelésénél külön kimutatásra került, hogy az adott problémát a megkérdezettek hány százaléka melyik helyre tette fontossági szempontból. Aki szeretne mélyebben foglalkozni a témával, érdemes a rangsorolást is átnézni.)

Ami egyértelműen megerősítést nyert, hogy hatalmas és állandósult probléma a menhelyek kapacitáshiánya. (És a menhelyek, magánkezdeményezések száma abszolút nem alacsony.)
Ezt így gondolja a lakosság, és teljesen jól, mivel ezt a feltételezést a menhelyek is megerősítik. Egyértelmű, hogy túl sok az otthont kereső kutya.

Viszont ennél még nagyobb baj az, hogy a normális keretek között való működéshez szükséges pénzeszközök nem állnak rendelkezésre megfelelő mértékben.
De nem úgy, ahogy a lakosság ezt gondolja, akik szerint a kutyák közvetlen ellátása forog kockán, hanem magának a menhelynek a napi szintű üzemeltetése, fenntartása az, ami igazán problémás.

Sokan nem gondolnak bele abba, hogy egy menhely nem csak a kutyákból áll. A normális működéshez, fenntartáshoz szükséges maga az ember, az emberi erőforrás is. Ami pénzbe kerül.
Mind a mai napig nem került bevezetésre az, hogy egy menhelyen dolgozónak, gondozónak, mentésben résztvevőnek a boltban ingyen adnák a kenyeret.

Ennél a pontnál szeretnék rávilágítani a kimutatás egy másik nagyon fontos elemére: az önkéntesség hiányára. (Tegyük hozzá még azt is, hogy sok esetben mondhatnánk úgy, hogy „szakmailag megfelelő” önkéntesek. A jó szándék szép dolog, a cselekvéshez viszont sok esetben nem elégséges.)
A menhelyek 48%-a jelölte meg az önkéntesek hiányát, így ez a negyedik legnagyobb probléma lett, sőt, ha az első helyre tett problémák rangsorát nézzük, ebben is negyedik helyen szerepel az, hogy nincs elég ember, akik a feladatok ellátásában segédkeznének.
Ezzel szemben nagyon kevesen, a megkérdezettek 18%-a gondolja úgy, hogy ez problémát jelentene. Ez radikális eltérés.
Egyértelműen kevés az ember. A fizetésért dolgozó is, és a saját szabadidejét feláldozó is.

Ami a felmérésből nekem egyértelművé vált, hogy a menhelyek szempontjából a legnagyobb probléma az nem a kutyák közvetlen értelemben történő ellátása, hanem a menhely mindennapi, operatív életének biztosítása.
A hétköznapi ember látásmódjából viszont ez az információ, ez a nézet nagymértékben hiányzik.

Ez valamelyest alátámasztja egyik néha-néha visszatérő vesszőparipámat, miszerint a civil szervezetek esetében nagyon sokszor elmarad annak végiggondolása, milyen feladatokból is áll egy menhelyet működtetni.
Ha pedig innen továbblépünk, eljutunk odáig, hogy mennyire fontos is lenne a jó marketing és marketingkommunikáció az állatvédő szervezetek esetében. Amire általában majdnem mindenki azt mondja: „Erre nekünk nincs időnk.” Pedig abból lesz a pénz…

A kimutatás tartalmaz egy számomra nagyon érdekes elemet, ez pedig azok a szempontok, amelyeket egy kutya kiválasztása esetén a megkérdezettek fontosnak tartanak.
Hitvallásom, hogy az állatvédelmi problémák okainak legelső lépése, amikor valaki eldönti, hogy kutyát akar tartani. Ennek következő lépése pedig az, amikor kiszemeli jövőbeni kutyáját.
A felelős állattartás esetében (szerencsére) egyre többször hangoztatjuk, hogy a körülmények szempontjából megfelelő kutyát kell választani.
Mivel a menhelyről örökbefogadott kutyák esetében is nagyon sokszor bekövetkezik a menhelyre történő visszakerülés, érdemes megnézni, mik az alapvető, rangsorolt szempontok a kutya kiválasztásánál.

Kezdjük a visszatartó tényezőknél, amelyek az örökbefogadás ellen szólnak.
A legnagyobb problémának a vad, kiszámíthatatlan természetet tartják, ezt követi a lelki sérültség ténye, majd a sor végén - de elég markáns arányban - az szerepel, hogy a menhelyről kihozásra kerülő kutyák ivartalanítottak.
Hogy miért gondolja úgy bárki, hogy egy túlzsúfolt menhelyről kikerülő kutyának utódokat kéne nemzenie, nem tudom. Lehet, hogy nem tűnt fel neki, hogy van elég „felesleges” kutya már így is?

Annak örülök, hogy azzal sokan tisztában vannak, hogy ezek a kutyák rendelkezhetnek viselkedésproblémákkal. Még akkor is, hogyha egy felelős menhely egy komoly zavarokkal küszködő kutyát sosem adna ki sikeres rehabilitáció nélkül.

Ennél a pontnál tegyünk helyre egy fontos önámítást.
Egy kutyával foglalkozni kell – pontosabban, tudni kell, hogyan kell nevelni – függetlenül attól, hogy az honnan származik, mennyi idős.
Nincs olyan, hogy „kész” kutya, akivel nem lesz probléma, akivel nem kell foglalkozni.
Ha valaki nem ért a kutyák neveléséhez vagy nem hajlandó erre időt „pazarolni”, akkor saját kutyáját úgy is tönkre fogja tenni – akár pár hónapos korában – ha az nem menhelyről került ki.

A kutya kiválasztásakor szerepet játszó tényezők esetében (függetlenül attól, hogy a kutya milyen forrásból érkezik) a megkérdezettek a legfontosabbnak a kutya egészségét tartották. Ami egyrészt érthető, másrészt furcsa, mivel az egészségügyi állapot egy nehezen megfogható, nehezen felmérhető, külső ránézésre nehezen megítélhető dolog. Az egészség sokkal összetettebb témakör ennél. Egy ránézésre egészségesnek tűnő kutya nem jelenti azt, hogy fél év múlva nem derülhetnek ki komoly bajok.

Akik menhelyről hoznának ki kutyát, az ő esetükben a fontossági szempontok élén a kutya életkora szerepel. Ezt követően jön az egészségi állapot, a viselkedés, a külső megjelenés, a listát pedig a fajtajelleg zárja.
Ezek a felvállalt preferenciák. Valószínűleg ezekben hisznek a megkérdezettek, hogy ezeket a szempontokat kéne figyelembe venniük. De mindettől függetlenül, ha döntésre kerül a sor, ez a sorrend egészen biztosan borul.
Szeretjük azt hinni, azzal áltatni magunkat, hogy a külső nem is egy annyira fontos tényező. Tömérdek mindennapi közhely épül erre. De tény, hogy a külsőnek sokkal nagyobb jelentősége van döntéseinkben, mint amennyit szeretünk tudatosan beismerni.

Az, hogy a kutya életkora miért ilyen fontos, az is érthető és több okra vezethető vissza. Ha a könnyebb nevelhetőséget nézzük, akkor csak ugyanazt tudom elmondani, amit az előbb már kifejtettem: egy kölyökkutyát is tudni kell nevelni. Nem elég, hogy cuki.
Az életkorba ilyen magas prioritású kapaszkodás viszont nagyon rossz hír azoknak a menhelyi kutyáknak, akik már kinőtték a „cuki” korszakukat.

A tanulmány – számomra – legnagyobb tanulságát a legvégére hagytam.
Tényleg sokat beszélünk felelős állattartásról, felelős kutyaválasztásról. És ha valaki úgy gondolja, hogy kutyát menhelyről hoz ki, valószínűleg saját magát is felelős embernek tartja, aki gondoskodni, segíteni akar egy bajbajutott állaton.
A megkérdezésből egy dolog egyértelműen látszik: nem vagyunk tisztában a kutyákkal és hogy hogyan tudunk meghozni egy tényleg felelős döntést, aminek a jövőbeni következményeivel – akármennyire előre nem látottak és negatívak lesznek – tudunk mit kezdeni.
Ez pedig azért van, mert a fajtajelleg az utolsó helyre szorult.

A fajtajelleg mindent meghatároz. A kutya mindennapi jellemzőinek és igényeinek teljes spektrumát.
Meghatározza, hogy képes lesz-e a fajtajellegében genetikailag kódolt viselkedéskészlettel beilleszkedni, idomulni új otthona napi rutinjaihoz, az őt tartó gazdák életviteléhez. Milyen egészségügyi kockázatokat rejt, mikre kell odafigyelni tartása, táplálása közben.

Egy chihuahua és egy ír farkasagár jól tartásának mikéntje között – az azzal való harmonikus életvitel kialakítása szempontjából is – ég és föld a különbség.
Mindkettő kutya. Viszont a fajtájukban rögzített tulajdonságaik nagyon eltérnek. Ez az, amit fajtajellegnek hívunk.
És ez az, amit sokan – saját elmondásuk alapján – nem tartanak annyira fontosnak.

Fotó: AdobeStock