A kiátkozott ivartalanítás

Az állatok jóllétéről alkotott véleményünk mindig változik. Így változik az is, hogy mit tekintünk állatbántalmazásnak, melyek az egyáltalán el nem fogadható bánásmódok. Lassan és fokozatosan, új elemmel bővül az állatkínzás fogalomtára. Ez pedig nem más, mint az ivartalanítás.

kutyabajok-ivartalanitas.jpg

Sosem hittem volna pár évvel ezelőtt, amikor az állatvédő szervezetek komolyabban nekifeküdtek az ivartalanítás fontosságáról szóló kampányoknak, hogy én erről fogok írni, és így.
Meggyőződésem volt, hogy a népművelés szépen lassan működni fog, az emberek megértik a lényeget: az otthontalan állatok javarészt abból lesznek, hogy a populációjuk nagyobb, mint amennyi otthonnak rájuk szüksége lenne. Ergo, ha nem születik annyi kutya feleslegesen, akikre nincs szükség, akkor kevesebb állatvédelmi probléma is lesz.
Egyszerűnek, logikusnak, könnyen érthetőnek tűnik. Aztán közben kiderült, hogy mégsem az.

Visszasírom azokat az időket, amikor az ivartalanításellenesség legfőbb oka az volt, hogy férfitársaim nem tudtak elvonatkoztatni attól, hogy a kutya az kutya, az ember az meg ember. Ettől vezérelve pedig sokan úgy élték meg a dolog puszta gondolatát is, mintha a sajátjukat nyisszantanák le.
Most már a sorba beálltak a hölgyek is, saját maguk szentimentális hozzáállásával, miszerint a kutyáknak kellenek az anyai örömök. Kérdés persze, hogy valójában a kutyákról beszélnek-e…
Többen pedig meglovagolva a mindenféle spirituális irányzatokat, már nagyon komoly elméletekkel állnak elő, mint például ez itt.

A szex fontos része az életemnek. Meg a gondolkodás is.
Úgyhogy teljesen képes vagyok különbséget tenni egy kutya és a magam szexuális életének működésétől, milyenségétől, mozgatórugóitól. Főleg, hogy tudom, a kutyák a párzási kényszert és magát a párzást is teljesen máshogy élik meg. Mivel (leírom még egyszer) a kutya az kutya, az ember az ember.
A párzás a fajfenntartás legelemibb ösztöne, amit a kutyák, ha tüzelnek, vagy ha tüzelő szuka szagát érzik, akkor meg kell tenniük. És ha nem történik meg, akkor bizony az nekik nem is jó. Az elementáris erővel felszínre törő ösztönök ki nem élése mentálisan sosem kellemes érzés.

Az ivartalanítás ilyen-olyan aspektusával rengeteg tudományos kutatás foglalkozott már. Ami jelenleg is kérdéses még az az, hogy vajon melyik az az életkor, amikor célszerű a műtétet meglépni ahhoz, hogy bármiféle járulékos egészségügyi kockázat valószínűségét csökkentsük. És itt tenném hozzá, hogy számos kutatási eredmény szól arról is, hogy milyen egészségügyi veszélyekkel jár az, hogyha egy kutya ivaros marad.
De a modernkor embere, zsebében az egész világgal, nem igazán olvas. Főleg hosszú, bonyolult szöveget nem. Csak elmondja a véleményét. Mert mindenről van véleménye és mindenhez ért. Mindenről is és mindenhez is.
Még akkor is, hogyha a hiányos és silány tudásából a szürkeállományában összetákolt elméleteinek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, ahogy a világ valójában működik.

Ekkor jön például a felháborodás, hogy honnan veszik mindezt az állatorvosok?! Mutassanak bizonyítékot! Nem ám csak úgy leírni, hogy a kutyákat ivartalanítani kell! Persze, hogy ezt mondják, hiszen ebből van a pénzük!
Egyrészt az állatorvosok amit tudnak, azt tanulják. Nem Facebook csoportokban fél délután alatt és nem csak azoktól, akik számukra szimpatikus dolgokat írnak le. Hanem egyetemen és gyakorlati képzés keretén belül, éveken keresztül.
Másrészt a kutatási eredmények, amelyek az ivartalanítás témakörében készültek, elérhetőek. A Google a barátod (és ahogy mondani szoktam, nem csak ingyen pornóra jó) és könnyen meg lehet őket találni. Persze gondot okozhat az idegennyelvtudás ismerete, meg az is, hogy a szövegezés túlságosan bonyolult a cseteléshez szokott agynak. De hát az állatorvosok sem tőmondatokból tanulták meg mindazt, amit tudnak.
Harmadrészt pedig az állatorvosoknak (ha nagyon gonosz, pénzéhes embereknek feltételezzük őket) logikusan végiggondolva pont az lenne az érdeke, hogy minél több kutya szülessen. Ahogy ma Magyarországon emberek kutyákat tartanak és nevelnek, lemodellezve sokkal több pénz van abból, ha a felelőtlen társadalom minél több kutyát tart, mintsem abban, hogy egy műtét árával ezek a kutyák meg sem születnek.

Szép számmal fellelhetők a „néptudományos” bölcselkedések is, amikor valaki abba kapaszkodik, hogy neki aztán van olyan ismerőse, aki ivartalanította a kutyáját, ami aztán évek elteltével úgyis beteg lett, úgyhogy senki se mondja azt, hogy egy kutya nem lesz beteg az ivartalanításból.
Matematikát azért is jó tanulni, mert ad egy logikus, struktúrában való gondolkodást.
Egyrészt tök jó és hasznos az, ha valaki képes értelmezni a „valószínűség”, „előfordulási arány” kifejezések jelentését. Az ok-okozati összefüggésről meg már ne is beszéljünk.
Az, hogy egy kutya elhízik, az, hogy egy kutya beteg lesz, az nem csak attól függ, hogy a kutya ivaros-e. Még akkor sem, hogyha ez sokaknak eléggé megfekszi a gondolkodásra való képességeit.

Divat lett az ivartalanítást embertelen csonkolásnak nevezni. Valaki nem olyan régen kifejtette, hogy bezzeg az ő skandináv állatorvos ismerőse mennyire ledöbbent azon, hogy a magyar állatvédők mennyire tolják ezt a barbár módszert.
Elég jó rálátásom van Finnország és Svédország helyzetére. Az a kutyatartási kultúra, amely ott meghonosodott, jelenleg egy olyan szinten áll, ahova Magyarország a mostani állapotok szerint talán sosem fog eljutni.
Ha egy skandináv állatorvos nem csak részinformációt kapna, hanem látná azt is, hogy ebben az országban óvatos becslések szerint 2-3 millió kutya él a kevesebb, mint 10 milliós lakosságra vetítve, a menhelyek zsúfolásig tömve vannak, a gyepik folyamatosan altatnak, mindeközben pedig a Facebook csoportok ontják a kevesebb, mint 100 euróért elvihető kutyákat… nos, nagyon valószínű, hogy ez az állatorvos – figyelembe véve, hogy mihez van szokva – megkérdezné, hogy mindez hogyan lehetséges Európa közepén, a XXI. században.

Az ivartalanítás ellen egyetlen egy okot tudok felhozni: a populáció beszűkítésével járó génállomány vesztést.
Nem igazán akarok mélyen belemenni genetikába és szaporodásbiológiába, de az egészséges, genetikailag öröklött betegségekkel nem terhelt állományhoz szükséges a génállomány minél nagyobb változatossága. A túl nagyszámú ivartalanítás adott populáción belül nagymértékben szűkíti a genetikai változatosságot, amely elég komoly problémákhoz szokott vezetni.
Ettől viszont Magyarország esetében még egy jó darabig nem kell félnünk! Annyi kutya van, amennyi nagyon-nagyon nem kéne.
Másrészt pedig ennek az állománynak tetemes része vagy keverék kutya, vagy háziszaporított, vagy szaporítóktól jó pénzért megvásárolt kutyák. Utóbbiak génállományának továbbörökítését pedig egyáltalán nem kéne erőltetni!

Viszont nagyon sokan mégsem így gondolják.
Mert a kutyáknak szülniük kell, és erről a gazdája saját maga dönthet. Felnőtt, önálló döntési joggal és akarattal rendelkező emberként meg tudja mondani, hogy az ő kutyájának, akivel egy fedél alatt él, mi a jó. Kvázi azt csinál a saját kutyájával, amit ő jónak tart, ebbe más ne szóljon bele, ezt más ne kérje rajta számon! (Meg egyébként is, ebben mások is megerősítik Facebookon).
Úgyhogy mindenki saját maga dönthet és nyugodt szívvel onthatja a világba a kétes sorsú kutyákat.

Kedves Ivartalanítás Ellenesek!
Igen, ti vagytok azok, akik nagyon nagymértékben felelősek vagytok az útszélén elcsapott, a gyepiken elaltatott és az erdőben kilőtt kóbor kutyákért. Mindegyikhez, még ha közvetve is, közötök van.

És mindezt miért?
Mert önzők vagytok. Mert kiskutyákat szeretnétek. Mert azok olyan cukik. Vagy mert pénzt lehet értük kapni. Vagy csak simán szartok bele, hogy mi lesz azokkal a kutyákkal, akiknek a sorsa már megszületésükkor kétséges. Mert ugye legvégsőbb esetben a Facebookon ki lehet írni, hogyha valaki nem viszi el a felesleges állományt, vagy nem jönnek érte az állatvédők, akkor altatás lesz.

Mert kell a pénz. Mert kell a szülői lét érzete. Mert hiányzik a gyerek, az anyai gondoskodás érzete, vagy csak úgy egyébként a gondoskodás az életetekből. Ennek megélésére használjátok a kutyátokat.
Mindenki számára jobb lenne, ha a lelki problémáitokkal, személyiségzavaraitokkal, szeretetszegény életetekkel, bármiféle életvezetési problémáitokkal szembenéznétek és azon változtatnátok ahelyett, hogy állatokat tartotok és gyártotok a következmények mellőzésével.
Mert nem vagytok képesek arra, hogy a kis mikrovilágotokból kicsit kitekintve megnézzétek, hogy mindennek ma Magyarországon milyen következményei vannak.
Ti mindannyian önálló, tudatos, felnőtt emberek vagytok, akiknek jogukban áll azt tenni, amit akarnak. Főleg a saját állataitokkal. Mert a tietek.

Neked az egyén szintjén semmi közöd hozzá. Nem a te hibád. Neked nincs hibád. Csak másoknak. A felesleges szaporulat a földből nő ki, és egyébként is, mindig mások a hibásak.
Magadon és saját igényeiden kívül mást nem akarsz meglátni és nem is fogsz. Arra pedig végképp nem vagy hajlandó, hogy a saját tetteid következményeit megpróbáld meglátni, vagy esetleg felvállalni.
Ideológiai társaiddal kézen fogva egymás után gyártjátok a józan észt mellőző, saját magatokat igazoló teóriákat és erősítitek meg egymásban azt, hogy igen, mindez helyes és titeket felelősség sem terhel.
Pedig a következmények és az állatvédelem jelenlegi helyzetében játszott felelősségetek alól az sem ment fel titeket, hogy mennyire toljátok az igét, töltitek fel a cuki, otthon készült fotókat, és állítjátok, hogy ti szeretitek az állatokat.
Nem, nem szeretitek őket. Csak saját magatok érdekeit látjátok, magasról téve az összes következményre.

(A fent leírtak szabadon alkalmazhatók a Magyarországon fogyóeszközként tartott macskák esetében is. Csak ugye a blog címe nem „macskabajok”.)

Fotó: Pexels