A kutyánk, mint tükörképünk

Mitől jó kutya egy jó kutya? Mitől neveletlen egy neveletlen kutya? És mindez kin múlik? Kinek a felelőssége?

stocksnap_sddtl7xv6m_small.jpg

Véleményem szerint írni jó dolog (ezért csinálom). Értelme leginkább akkor van, hogyha az írott szó és az abból összeálló gondolat nem száll el. Feszegeti kicsit a határokat, vitát indít, érzelmeket generál.
Amikor arról írtam, hogy miért is kerülnek vissza kutyák a menhelyekre, nagy örömömre sokan osztották meg saját történeteiket, gondolataikat.
Először közvetlenül akartam reagálni minden hozzászólásra, aztán ahogy egymás után jöttek elő a történetekbe rejtett kulcsfontosságú gondolatok, inkább úgy gondoltam, ezeket összegyűjtöm egy helyre, és írok arról, mitől is jó egy kutya. Mi kell ahhoz, hogy elmondhassuk: beilleszkedett.

Méra leírta, hogy a „kutya élőlény és néha van vele gond és alkalmazkodni kell hozzá”, valamint elmesélte, hogy „életemben 9 kutyát fogadtam örökbe menhelyről (ráadásul mindig esélytelenebbet, aki kezdett ott befordulni) és nálam hamar kinyíltak, kiegyensúlyozottak lettek”.

Élhetetlen rávilágított arra, hogy a kutyák „megpróbálnak ’megfelelni’ is”.

Pic két kutya történetét elmesélve jutott el a konklúzióig, miszerint „nagyon nagyon értékelik azt a szeretetet és gondoskodást, amit MOST kapnak, és ezt próbálják meghálálni.”

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll egy általa ismert kutya traumáját megemlítve jelentette ki, hogy „nem tudom mi történhetett a kutyával, hogy még tíz év múlva sem engedett fel, pedig nagyon jól bánnak vele”.

Kacsatánc pedig saját élményeit megosztva mesélte el, hogy az általa befogadott kutyák „kész kutyák voltak, hamar megtanulták mit szeretnénk tőlük”.

Eltérő és mégis azonos történetek.

Az első tanulság, hogy minden kutya más. Bagatellnek hangzik, mégis sokszor megfeledkezünk erről.
Volt kutya, amelyik az első perctől kezdve jól működött.
Volt olyan, amelyiknek kellett ugyan egy kis idő, de egy idő után feloldódott, megnyílt és képes volt beilleszkedni az új életközegébe.
Végül ott van a harmadik típus is, amelyik ugyan tíz éve minden szeretetet, gondoskodást megkapott (és biztos vagyok benne, hogy boldog élete is van), viszont az elszenvedett traumák olyan nyomot hagytak benne, hogy semmiféle gondoskodás nem volt képes ezt felülírni.

Az összes megosztott történetben viszont van egy közös elem, amelytől mindegyik kutya története pozitív végkicsengésű: ez pedig az ember, az emberi hozzáállás.

Mindegyik történetben ott van az elfogadás, a türelem, a hozzáértés és a hozzáállás. Nem így ebben a sorrendben, hanem mindegyik egyszerre.
Hiányzik az a féle mentalitás, ami arról szólna, hogy a kutyának mi a dolga, hogyan kell viselkedni, mit kell tenni. Nem egy előre megfogalmazott forgatókönyv és használati útmutató alapján kell funkcionálnia, hanem önmaga lehet. Minden hülyeségével, sérülésével együtt. Ezek a kutyák megkapták a lehetőséget arra, hogy önmaguk lehessenek.

Sokszor mondjuk azt, hogy egy kutya neveletlen, kezelhetetlen, szocializálatlan. Ennek a levét általában az illetékes delikvens issza meg.
Holott az esetek többségében minden elrontott viselkedésű kutya mögött ott áll egy ember, akinek egyrészt fogalma sincs arról, hogyan kéne nevelnie egy kutyát, másrészt ha már félrenevelte, nem veszi a fáradtságot arra, hogy az elkövetett hibákat korrigálja.

A kutyák genetikailag képesek arra, hogy eltanulják azt a viselkedést, amit az ember elvár tőlük.
Ezzel szemben mindenkinek vannak korlátai, a kutyáknak is. Ha az elvárások túlzottak, vagy abszolút nem reálisak, abból csak a gond lesz.
Másrészt tudnunk kell azt, hogy hogyan hozzuk ki a kutyákból a legjobbat és korrigáljuk a hibáikat. Lehet ez mentett kutya, vagy akár olyan is, aki nálunk látta meg a napvilágot.

A kutyák csodálatos lények és nagy csodákra képesek az ember szolgálatában. De ehhez az ember is kell. És ha az ember ebben nem partner, nem képes arra a szintre eljutni, hogy meg is értse a kutyákat, figyelembe vegye igényeiket és tisztelje őket, akkor sajnos az ostor az esetek többségében és igazságtalan módon a védtelenen csattan, aki valójában nem is vétkes.