Kutya a végrendeletben

Egy családtag halálával a lelki terhen kívül sok minden más is az ember nyakába szakad. Egy csomó hivatali elintéznivaló, szervezés, a jó szándékú, de néha idegesítő részvétnyilvánítások, hagyatéki tárgyalás, és adott esetben egy nem várt kutya is.

dreamstime_xl_15781333_small.jpg

Számos kiinduló oka van annak, hogy egy kutya miért kerül az utcára, vagy (véleményem szerint jobbik esetben) azonnal egy menhelyre.
Ritkán választjuk el egymástól az okokat, holott ez nagyon fontos lenne. Így tudnánk hathatós megoldást találni arra, hogy a későbbi esetek számát csökkentsük. Prevenciós stratégiát a konkrét okok ismerete nélkül felépíteni, véghezvinni nem lehet.

Áprilisi hír, hogy a Vigyél Haza Alapítvány elkezdett foglalkozni a megörökölt, kedvtelésből tartott háziállatok helyzetével.
Az elképzelés szerint a törvényes örökösök részére törvényi előírás lenne a megörökölt háziállatról való gondoskodás, ennek megvalósulását pedig külön szerv ellenőrizné.
Így nem csak pénzt, ingatlant és ingó vagyontárgyat lehetne örökölni, hanem akár egy kutyát is, a hozzá tartozó mindennemű felelősséggel.

Szüleim vidéken laknak, kertes házban, jó nagy telekkel. Szerencsére jó egészségnek örvend mindenki. Két kutya is van, egy kisebb termetű, és egy másik is, ami jó nagy.
Végiggondoltam, hogy mi lenne akkor, ha hirtelen haláleset történne és ott állnék nem csak egy világvégén lévő ingatlannal, hanem a két kutya is az én gondviselésem alá tartozna, onnantól kezdve az ő további boldogulásuk rajtam múlna.
Hogyan tudnám megoldani a két kutya életét? Jelenlegi helyzetemben egy elfogadható megoldás kivitelezése valószínűleg ezerszer komplikáltabb lenne, mint végigmenni az összes hivatali ügyintéznivalón.

És én pedig egy olyan ember vagyok, aki ahhoz a két kutyához kötődik és érdekel a sorsuk. Viszont az életem nem egyszerű, abszolút nem alkalmas arra, hogy kutyám legyen. (És ezért egyébként jelenleg nincs is kutyám!)
Egy olyan esetben viszont, hogyha valakinek a nyakába szakad egy eb, aki iránt felelősséget nem érez, vajon hogyan fog reagálni? Hajlandó lesz-e azt mondani, hogy átrendezi akár a saját életét? És ha át is rendezi, az állattartás körülményei megfelelőek lesznek-e a négylábú számára?
És az egészben a legnagyobb kérdés: ez a hajlandóság kikényszeríthető-e a törvény erejével és hatósági ellenőrzésekkel?

Saját véleményem, hogy nem.
Mindig azt hisszük, hogy a jog mindenre megoldás. Ha valamit törvénybe fektetünk, akkor az onnantól kezdve biztosan az úgy is lesz. Áltathatjuk magunkat ezzel a kellemes és kényelmes kis illúzióval, de ez általában nem így szokott lenni, az emberi természet nem így működik.

Ehhez hozzájön még a magyar ember leleményessége is. Nem tudom, hogy hány megörökölt négylábú lenne hirtelen nagyon beteg, szökne el, vagy történne vele bármi sablonos és ellenőrizhetetlen, aminek a végeredménye az, hogy nincs többé ott, nem kell vele foglalkozni.
Ennél már az is humánusabb lenne, hogyha valaki besétálhatna úgy egy menhelyre egy ilyen helyzetben, hogy nem nézik a világ legalantasabb emberének. Ez még mindig jobb lenne, mint az erdőszélén hagyni egy kutyát. Akármennyire is vannak zsúfolásig tele erdő- és útszéléről mentett kutyákkal a menhelyek.

Nagyon fontos és jó dolog, hogy ezt a témát a Vigyél Haza Alapítvány felvetette.
Nagyon sok idős ember tart háziállatot azért, hogy a magányát csillapítsa. Ezek a kutyák becsülendő feladatot látnak el, megérdemelnék azt, hogy gazdájuk halála után ne egy sanyarú sors várjon rájuk.
A témával foglalkozni kell, beszélni róla. A társadalmi vita ebben a témában (is) nagyon fontos lenne.
Viszont ne nyúljunk ismét a legegyszerűbbnek tűnő módszerhez, a „mindenható” joghoz, mert az a félelmem, hogy a jó szándék ellenére többet ártanánk vele, mint amennyi hasznot ez hozna.