Adófizető kutyák

Magyarországon ha azt halljuk, hogy új adó, akkor mindenki megfeszül. Ami nem csoda. Egyrészt megint a zsebünkben matatnak, illetve már annyi adótípus van, hogy szakember legyen a talpán, aki nyomon tudja követni őket. Az állatvédelmi törvény körüli cirkusz közepette újból központba került az ebadó, ahogy a köznyelvben hívjuk. Jó pár év elteltével itt az ideje ismét megnézni azt, hogy miért is jó az, ha fizetünk a kutyák után.

dreamstime_xl_26417544_small.jpg

Amint az internet népe nagy sebességgel elkezdett pörögni azon, hogy a kormány meg akarja adóztatni a kutyatartók egy részét, a témában jártasabbak próbálták hozzátenni, hogy az ebadó (hivatalos nevén: ebrendészeti hozzájárulás) valójában nem egy új keletű dolog, erre az önkormányzatoknak eddig is volt lehetőségük, van pár, amelyik már él is vele.

Egyébként magában a szisztémában van jó szándék és pár jó gondolat is. Ösztönzi például az ivartalanítást és az örökbefogadást.
Viszont annak komplex kihatását, és még egy-két jelentéktelennek tűnő, de nem elhanyagolható elemet nem vesz figyelembe. Ez olyan, mint amikor főzés közben akármilyen primőr hozzávalót használunk, csak aztán pont a sót felejtjük el. Borul az egész és nem azt kapjuk, amit kéne.

Magának az ebadónak a beszedése önmagában nem egy egyszerű feladat. Mivel az ebösszeírás nagyon sok helyen megszűnt, ezért nincs egy alap nyilvántartás, ami mentén az önkormányzatok eljárhatnának. Nagyon sok önkormányzat anno pontosan emiatt nem vezette be. A végrehajtásához kell pénz, ember, idő, papír, miegymás. Könnyen lehet, hogy a végén az egész ráfizetéses lesz.

A legmegalapozottabb állatvédelmi aggály az ebadóval kapcsolatban az, hogy abszolút nem megjósolható a pontos kihatása, nem tudni azt, hogy ez hogyan növelné az otthonról kicsapott kutyák számát.
Azok a régiók, ahol a mélyszegénység állandósult helyzet és az ebből kivezető út sincs mind a mai napig felvázolva, valószínűleg elég komoly krízissel néznének szembe. Ha valaki nem képes saját életvitelét sem egy bizonyos elfogadható szinten tartani, a kutya tartására sem tud pénzt költeni (úgy, ahogy egyébként most sem teszi).
A kutyák megítélése egy elég széles skálán mozog. Az egyik végén ott van a vattába csomagolt gyerekpótlék, a másikon pedig a szükségletek nélküli állat, amely őrzi a házat és ugat, ha jön valaki. Az utóbbi csoportba tartoznak a régi felfogás szerint élők, amit nyugodtan nevezhetnénk „láncon tartós” kategóriának is.
És jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy kutya nagyon kevés esetben fog lekerülni a lánc végéről csak azért, mert ezt törvény előírja. Egészen addig ott fog maradni, amíg valaki be nem látja, hogy egy kutyát az élete végig így tartani embertelen.

A törvény szerint az ebadó kivetésének fő oka az állam és az önkormányzatok kutyákhoz köthető állatvédelmi tevékenységeinek finanszírozása.
Az államapparátus jelenleg egy ilyen feladatból veszi ki a részét (ne soroljuk most ide az állatokkal való bánásmód beemelését az oktatásba, mivel hiába van ez törvényben, a mai napig nem valósult meg) és ez pedig az ebrendészeti telepek fenntartása.

A sintértelepek léte, működése állandósult, nagyon komoly vitatéma a hazai állatvédelemben. Népegészségügyi szempontból a létük megkérdőjelezhetetlen, viszont az, hogy mekkora összeg megy el a fenntartásukra, a rájuk költött összegek mennyire hatékonyan vannak felhasználva megkérdőjelezhető, és számos botrányt tudnánk sorolni az elmúlt évekből, amikor maga az ebrendészeti telep nem volt képes az alapvető állatvédelmi és állategészségügyi kritériumoknak megfelelni.

Az ebadó, csak úgy, mint minden más adófajta, azt a célt szolgálná, hogy a befizetők hozzájáruljanak az állam által kezelt feladatok kiadásaihoz.
És itt jön a legnagyobb probléma: hol van az az általános koncepció, amely felvázolná azt, hogy az önkormányzatok által beszedett összegekből az állam és az önkormányzatok milyen állatvédelmi tevékenységeket folytatnának? Mire menne el az a pénz? Mi értelme lenne?

Az idei évben a kormány összesen 40 millió forintot szán állatvédelemre, amit a menhelyi kutyák ivartalanítására, az ebrendészeti telepek korszerűsítésére, valamint lakossági tájékoztatásra költene.
Ez az összeg sokkal több, mint a nulla, viszont lehet azon vitatkozni – ismerve a hazai állatvédelem helyzetét és állapotát – hogy az állam ilyen mértékű hozzájárulása az állatvédelemhez mennyire bőkezű és hogy egyáltalán mire elegendő.
Megoldás-e bármire, vagy tényleg csak egy bagatell összegű hozzájárulás, amelynek célja az, hogy kijelenthető legyen: mi a magunk részét megtettük, letudtuk? Arányban van-e azzal a mennyiségű állatvédelmi feladattal, amellyel jelenleg Magyarország (ezen belül leginkább a civil szektor) szembenéz?

Az ebadónak volna értelme. „Csupán” az átgondolt koncepció hiányzik mögüle.

Fotó: Dreamstime.com