In Memoriam állatvédelmi törvénymódosítás

Az elmúlt héten a kutyás társadalom újból felhördült, mihelyt napvilágot látott az állatvédelmi törvény módosítása. A beterjesztett módosítás elég tiszavirág-életűre sikeredett, nem kellett sok hozzá, hogy a tervezetet visszavonják. A sok esetben sajátos és hibás jogértelmezések, valamint a jogos felháborodások mellett az ügynek van egy sokkal mélyebb tanulsága is, amely nagyban megmagyarázza a magyar állatvédelem bizonyos problémáit.

dreamstime_xl_27357445_small.jpg

Nem fogok belemenni a tervezet elemezgetésébe, mert ez már okafogyottá vált. A tiltakozás hevében szóba kerültek a hiányzó és pontatlan jogi definíciók, a zoofília tilalmának elmaradása, a köznyelv szerinti ebadó kivetése (ami egyébként nem új keletű dolog), a jogi eljárások megindításának nehézsége (következve abból, hogy a magyar jog szerint az állatok nem jogalanyok), és ismét egyértelművé vált, hogy az állatvédő társadalom szemében a vadászok még mindig szálkát jelentenek.

Szabályokat alkotni, amelyek minden esetben megállják a helyüket és azt adják, amit végkifejletként szeretnénk, nem egyszerű dolog. És nem is egy pillanat alatt megy végbe. Folyamatos hatástanulmányra, egyeztetésekre, kommunikációra van szükség.
(Tényleg zárójelben, de megjegyzem: voltak a tervezetnek pozitív elemei is. Viszont egy komplex rendszer esetében hogyha egy elem nincs a helyén, akkor az egész hatékonysága csökken, vagy éppenséggel pont a visszájára fordul.)

Ami számomra az ügy legnagyobb tanulsága viszont, hogy ez a szituáció tökéletesen mutatja a magyar állapotot abból a szempontból, hogy a törvényalkotás, ezen keresztül a politika, és az állatvédelem kapcsolata hogyan viszonyul egymáshoz. Több, országos szinten működő és elismert állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet kifogásolta azt, hogy a korábban beadott javaslataikból szinte semmi nem került megfontolásra a tervezetben, amelynek borítóján az szerepel, hogy „az érintett szakmai érdekképviseleti szervezetekkel egyeztetésre került.”

Az állatvédelmen kívül számos egyéb társadalmi probléma van, amelyet az állam és a civil szervezetek együtt, vagy nem együtt, de próbálnak kezelni, orvosolni, megelőzni. Ilyen a társadalom perifériájára szorultak felzárkóztatása, a munkanélküliség, a drogprevenció, a mentálhigiénés gondozás és segítés, és a lista még hosszan folytatható lenne.

Civil szervezeteknek nem muszáj lenniük. Ezek az egyesületek, alapítványok azért jönnek létre általában, mert emberek egy csoportja úgy értékeli, hogy az államapparátus az adott szociológiai problémák kezelésében nem hatékony, és mivel erre lehetősége adódik, ezért tesz valamit. Kvázi átvállalja azoknak a társadalmi problémáknak és ügyeknek a kezelését és tűzoltását, amelyet az állam nem végez el, vagy nem végez megfelelő hatékonysággal.

Az ehhez szükséges jogszabályi környezetet és a közvetlenül, vagy közvetetten kapcsolódó államapparátust viszont az állam biztosítja. Jó esetben pedig biztosít hozzá pénzforrást is.

Gondoljunk bele abba, mi lenne akkor, hogyha az állatvédelem terén a civil szervezetek nagy része szépen lassan kikopna. Vagy azért, mert anyagilag nem tudják biztosítani a működésüket, vagy azért, mert kiégnek.
Valószínűleg előállna az a helyzet, mint több országban, ahol nincs megfelelő mennyiségű és tevékenységű civil szervezet, így a kóbor kutyák populációjának kezelése nagyjából a tömeges befogásból és eutanáziából áll.

Lehet persze így is élni és mozgásban tartani egy társadalmat. Viszont tanácsosabb lenne azt mondani, hogyha van egy nem kis számú civil szerveződés, aki helyettünk napi szinten ellátja a piszkos munkát, akkor biztosítjuk számukra a megfelelő munkakörülményeket is.
Ha pénzt ebbe nem is ölünk bele, legalább ami elvi síkon szükséges a munkájukhoz, arról megkérdezzük őket, a véleményüket végiggondoljuk (!) és azt fel is használjuk. Akkor talán csendben maradnak, nem kiabálnak Facebookon, nem kötnek bele a Tisztelt Házba, hogy a tervezet megvitatásakor a Parlament ülésterme kong az ürességtől és nem szerveznek demonstrálást. És akkor nem kell egy törvénytervezetet sem visszavonni.

Fotó: Dreamstime.com