Áldozattá válás: Az állatbántalmazások anatómiája

Az állatbántalmazás azokban az országokban is jelen van, ahol az állatok tisztelete, és így a velük való bánásmód magasabb színvonalon van. Folyamatosan jönnek a híradások összevert, megkínzott, sok esetben megölt állatokról. A szerencsésebbek még időben segítséget kapnak, és az is elképzelhető, hogy a mentális és fizikai rehabilitációjuk idővel sikerrel jár és a teljes felépülés megtörténik. Másoknak nincs ekkora szerencséjük. Minden egyes alkalommal feltesszük a kérdést: mi a baj az emberekkel, hogyan képesek elkövetni ilyen szörnyűségeket?

dreamstime_xl_31664828.jpg

A bántalmazottak
Amikor szembetalálkozunk egy bántalmazott állattal, nagyon ritkán tudjuk meg azt, hogy valójában mi is történt. Csak a külső sérüléseket látjuk, amelyekből nagy vonalakban rekonstruálhatjuk a történteket. A mögöttes okokat, hogy mindez miért történt így, mi vezetett a szörnyű végkifejletekig, örök homály fogja fedni. Főleg akkor, hogyha maga az elkövető sem kerül elő.
Az állatbántalmazások definiálása relatíve egyszerű. Egy olyan erőszakos tett, amely rövid távon vagy véglegesen károsítja egy állat egészségét, és szélsőséges esetekben halálhoz vezet.

Az állatbántalmazások elkövetésének csökkentését számos állatvédelmi szervezet kiemelt feladatként kezeli. A legismertebb taktika a szigorúbb szabályozásért és bírói ítéletekért való harc. Aki ilyen bűnt követ el az ártatlanokkal és kiszolgáltatottakkal szemben, kellően fizessen meg tetteiért. Az enyhe ítéletekre a társadalom felháborodottsággal reagál. Sérül az emberek igazságérzete.
Kérdés viszont, hogy maga a büntetés helyrehoz-e bármit és meggátolja-e a továbbiak elkövetését? Mitől lesz jobb egy bántalmazott kutyának, hogyha az elkövető elnyeri méltónak és arányosnak tekinthető büntetését? Semmivel nem lesz neki jobb.
Viszont a bűnösnek el kell nyernie méltó büntetését, ilyen tett nem maradhat szankciók nélkül. A viselkedésnorma, amit a társadalom elfogad, tolerál vagy teljes mértékben elutasít, optimális esetben tükröződik a jogi következményekben is. A bírói ítélkezés tartalma fontos, viszont egyetlen állatot sem kárpótol a szenvedéseiért. Nagyon sok mindent tilt a jog, mégis folyamatosan megtörténnek.

Hogyha a probléma fókuszpontját elmozdítjuk a már megtörtént állatbántalmazásokról és inkább a prevenció irányába tekintünk azért, hogy a jövőben esetlegesen bekövetkezendő cselekményeket megelőzzük, szembetaláljuk magunkat az emberi viselkedés kiismerhetetlen összetettségével.
Ez az átláthatatlan, sokszor irracionális, mégis logikus rendszer, amit személyiségnek hívunk az, ami képes annyira gonosszá tenni egy emberi lényt, hogy összeverjen, megkötözzön, majd sorsára hagyjon egy állatot, vagy akár szándékosan kioltsa annak életét.

dreamstime_xl_7064346.jpg

Az emberi düh
Mindannyiunk életében ott vannak azok a sötét, komor, borongós hangulatú napok, amikor az idő is lassabban telik és teljességgel elképzelhetetlen, hogy valaha majd úgyis megszűnik a ránk nehezedő frusztráció, vagy az apatikus melankólia. Megesik, hogy zaklatás áldozatává válunk, vagy olyan helyzetben aláznak meg minket, amikor esélyünk sincs arra, hogy visszavágjunk. Nem egy igazságtalanságot kell elszenvednünk anélkül, félve a következményektől, hogy tehetnénk ellene bármit is. Mit teszünk egy ilyen nap után, hogy a legbelül kavargó és felőrlő frusztrációt enyhítsük, megbirkózzunk vele?

Egyesek felhívják a legjobb barátjukat és összehoznak egy személyes találkozót, ahol mindent aprólékosan kibeszélhetnek magukból. Vannak, akik otthon magányukban felnyitnak egy üveg bort és megisznak egy pohárral, vagy akár az egész üveggel. Vannak pedig azok, akik hazamennek és a nem szűnő, fortyogó düh, a revans iránti vágy kitör valamivel vagy valakivel szemben, aki nem tud visszaütni.
Csak azért, hogy csillapodjon, vagy eltűnjön végre az elszenvedett igazságtalanság okozta feszültség és frusztráció, ami által egy kis megnyugvást nyernek.

A tudósok tömérdek kutatást indítottak már, hogy megtaláljuk a választ arra, honnan ered az emberi gonoszság, beleértve az agressziót és erőszakot. Vajon velünk született tulajdonságról van szó? Vagy a környezeti hatások és élmények, amelyekkel életünk során csecsemőkorunktól fogva szembesülünk, tesznek minket ilyenekké? Találunk-e valahol valaha egy pontosan beazonosítható és megnevezhető komponenst, amely felelős az emberi erőszakért, és ezáltal jobbá és békésebbé tehetjük a világot? A hajsza a hőn áhított válaszért még mindig tart, mivel eddig képtelenek voltunk beazonosítani az emberi brutalitás pontos eredetét.

A tudomány jelenlegi állása szerint ami egészen biztos, hogy nincs is ilyen leegyszerűsített válasz, konkrétan megnevezhető bűnös. Mind a genetika, mind a környezeti hatások kihatással vannak és felelősségre vonhatóak az agresszió és a brutalitás magas fokának létrejöttében.
A környezeti hatások esetében ide tartozik a család, amely ellátja az egyént az elsődleges impulzusokkal és viselkedésmintákkal, ehhez hozzájön a komplett szociális környezet, amellyel interakcióba lépünk, megtanuljuk, hogyan oldjuk meg a mindennapi élethelyzeteket. Felépítjük mindennapi szokásainkat, problémák nehezítik meg az utunkat és konfliktusokkal szembesülünk. Amit a génjeinkben hordozunk és amit tapasztalás révén megtanulunk, együttesen határozzák meg a személyiségünket.

Vannak bizonyos körülmények, amelyek hatására az erőszakosság nagyobb valószínűséggel épül be a személyiségbe. Azok, akik családon belüli erőszakkal szembesülnek, vagy önmaguk is áldozatai családon belüli bántalmazásnak, a kutatások szerint felnőttként sok esetben önmaguk is elkövetővé válnak.
Lényeges továbbá, hogy az egyén életközege milyen megítélést közvetít az erőszakkal kapcsolatban. Bizonyos társadalmakban, vagy társadalmi rétegekben teljesen elfogadott a fizikai erő használata egy adott helyzet, vagy vita megoldásában. Ha valaki azzal az életfelfogással szocializálódik, hogy a fizikai erőszak teljes mértékben elfogadható reakció, ez beépül a személyiségébe és része lesz annak a mindennapi eszköztárnak, amely problémamegoldás esetén előkerül.

Emellett fontos még figyelembe venni, hogy az egyén szociális készségei milyen szintre voltak képesek fejlődni. Egy intenzív vita során van, aki hosszú órákon keresztül képes a felszínen higgadt maradni és érvekkel vitázni, ezzel szemben mások egy pillanat alatt elvesztik a kontrollt önmaguk felett, és egyből ütnek. Egyazon helyzet, amivel mindenki máshogy képes megbirkózni, attól függően, hogy milyen szociális készségekkel bír.

dreamstime_xl_27333408.jpg

Zárt ajtók mögött
A szociális interakciókhoz szükséges készségek mellett van még egy tulajdonság, amelynek szignifikáns jelentősége van az erőszakosság szempontjából: ez az empátia. Az, ahogy ez a képesség felépül és amilyen szintet képes elérni, rendkívül összetett, több komponensű folyamat. Számos környezeti elem kihat rá és az agy által termelt hormonok úgyszintén lényeges szerepet játszanak ebben.

A szociológiai tanulmányok továbbá azt is kimutatták, hogy amikor valaki állatokkal szemben agresszív, deviáns viselkedést mutat, az esetek többségében az illető családon belüli bántalmazást is elkövet.
Az erőszak ritkán szól magáról az áldozatról. Ő csak a pótcselekvési folyamat célpontja, amely során az elkövető így birkózik meg az akármilyen okból felhalmozódott saját belső feszültségével, vagy a személyiségtorzulása által generált frusztrációival. A saját helyzete kezelésére azt a „megoldási” módot választja, hogy egy tőle sokkal sebezhetőbbet és gyengébbet bánt. Ez lehet akár fizikai, vagy lelki bántalmazás is.
Vannak élethelyzetek, amikor egy félrenevelt kutya újra kárt tesz a lakásban és a közvetlen reakció a fizikai büntetés. Az érzelmi reakció ilyen jellegű szabadon engedése gyors módja a felhalmozódott düh kiadásának, főleg ha hajlamos elveszteni a hidegvérét.

Az állatbántalmazásokat általában azokra a helyzetekre értjük, amikor azonnal egyértelmű, hogy egy állatot fizikailag és szándékosan bántalmaztak. De mi a helyzet a mentális sérülésekkel, amelyeket az elviselhetetlen, a kutya által feldolgozhatatlan stresszhelyzet okoz? Vagy említhetnénk az állat igényeinek elhanyagolását is, amely úgyszintén súlyos egészségügyi kockázattal jár. Nem ritka az sem, hogy egyszerű felelőtlenség áll a háttérben, például amikor az újévi tűzijátéktól megrettent kutya menekülőre fogja, végén pedig balesetet szenved.
Ezeket az eseteket úgyszintén állatbántalmazásnak lehet tekinteni, annak ellenére is, hogy senki nem emelt kezet senkire. Viszont az adott állat egészsége, épsége az emberi hanyagság, felelőtlenség, tudatlanság miatt sérül.

Harc az erőszak ellen
Az állatbántalmazás mind a mai napig egy eléggé “felkapott” téma és egészen biztosan az is marad egy jó darabig. Összehasonlító elemzések híján szinte lehetetlen bármiféle trendet megállapítani, így teljesen képtelenség felmérni, hogy történik-e bárminemű pozitív, vagy negatív változás. Ha úgy tűnik, hogy egyre több erőszakos cselekményt követünk el az állatok rovására, lehet, hogy így is van, de nem szabad elfelejteni, hogy a közösségi oldalaknak hála, a sokkoló hírek villámgyorsan terjednek és így azok az esetek is eljutnak hozzánk, amelyekről évekkel ezelőtt sosem hallottunk volna.

Az állatok szenvedése, amely az emberi tudatlanságra és nemtörődömségre vezethető vissza, komplex és hosszú távú felvilágosító kampányokkal csökkenthető.
De mi a megoldás azokban az esetekben, amelyeknél az állat szándékos bántalmazás áldozata?
Az általános vélekedés szerint a megoldást a jogi folyamatok jelentik, így ezt a törvény kezébe adjuk.
A társadalmilag el nem fogadható, be nem illeszthető tevékenység elítélése és szankcionálása nagyon fontos. A jog képes és hatékony lehet arra, hogy felállítson, és sok esetben kikényszerítsen elvárt normákat, de szinte lehetetlen vele megakadályozni a további bántalmazásokat. A megelőzéshez az kell, hogy megtaláljuk a probléma okozójának gyökerét és azt próbáljuk meg befolyásolni. Csak így érhetünk el változást.

Azokkal az esetekkel kapcsolatban, amikor az állatokat szándékosan bántalmazzák, van egy rossz hírem. Ezek a helyzetek valójában nem is állatvédelmi problémák. Ez az emberi viselkedés, személyiség hibás működése, és közvetlenül semmi köze az állatokhoz.
Amikor valaki úgy véli, hogy a lelki megfélemlítés vagy a fizikai bántalmazás alkalmazható eszköz és válaszreakció egy adott helyzetre, vagy problémára, ez valójában az elkövető viselkedésproblémájáról szól.
Nincs különbség abban, hogy ennek áldozata egy másik személy egy kocsmában, egy visszafeleselő családtag, valaki, aki egy sértő megjegyzést ír Facebookon, vagy a kutya, aki otthon várja.
Ha visszatekintünk, az emberiség esetében mindig is létezett az erőszak, mint a megoldás eszköze. Sajnos megvan bennünk a hajlam és sok esetben a szükséglet arra, hogy bántsunk másokat azért, hogy ettől jobban érezzük magunkat. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos erőszakos megnyilvánulások esetén úgy érezzük, nálunk van az irányítás, időnként mi diktálunk, mi döntjük el mi történik másokkal.

Az, hogy megtanítsuk az embereket arra, hogyan birkózzanak meg a negatív életérzésekkel és ne úgy lássák az erőszakot, mint a problémák és konfliktusok egy lehetséges megoldását, egyáltalán nem állatvédelmi feladat. Viszont a következmények azok, amelyek temérdek munkával látják el az állatvédőket kétségbeesett harcukban, amelyet a bántalmazott állatokért folytatnak.

Fotó: Dreamstime.com