A láthatatlan állatkínzás

Az állatkínzások megfékezése és az elkövetőkkel szembeni jogi retorzió alkalmazása napi téma. Viszont a látványos, gyomorforgató történetek mellett az állatkínzásnak van egy másik típusa is, amelyről nagyon kevésszer esik szó. Pedig ugyanolyan károkat képes okozni.

stocksnap_ftjigduj9b_s.jpg

Örökös vesszőparipám, hogy nem vagyunk tisztában fogalmakkal, nem gondoljuk át őket mélységében. Az állatvédelmi problémákat túlságosan felületesen és leszűkítve szemléljük, így számos jelenség nem hogy megoldatlan marad, de észre sem vesszük őket.
Ez volt például az oka annak, hogy pár éve elhatároztam, rávilágítok erre és írok a megannyi félreértésről, a látókörünkből sok esetben kieső mechanizmusokról, problémákról. Ezekből a gondolatokból végül annyi született, hogy egy könyvvé álltak össze.

Az állatvédelem fogalmának leszűkítése kizárólag a mentések színterére több problémát okoz. Ezek közül az egyik – ahogy már volt róla szó – a preventív tevékenységek elmaradása és a folyamatos tűzoltás okozta ördögi kör együttese.
A másik velejárója pedig az, hogy az állatok mindennapi jóléte figyelmen kívül marad. Hiszen attól, hogy egy kutyát nem csapunk ki az utcára, nem verjük agyon, nem éheztetjük halálra, attól még nem biztos az, hogy annak a kutyának valójában jó élete lenne.

Mi is az a jólét? Mikor teljesül és mikor szenved kárt?
Számos vetülete és értelmezése van. Sok mindentől függ.
Nagyon leegyszerűsítve mondhatjuk azt, hogy az az állapot, amikor egy adott egyed biológiai igényei folyamatos jelleggel kielégülnek, elkerülve azt, hogy ideiglenes vagy állandósult kárt szenvedjen. Mind fizikai, mind mentális értelemben.

Mindez pedig számos kérdést vet fel. Elsőként azt, hogy képesek vagyunk-e valójában felismerni azokat az élethelyzeteket, amelyek ténylegesen veszélyeztetik egy kutya épségét?
Továbbá, képesek vagyunk-e különbséget tenni azon helyzetek között, amelyek pillanatnyi kellemetlenséget igen, de tartós károsodást nem okoznak.
És ott vannak azok az élethelyzetek is, amikor semmi különös nem történik az adott pillanatban, viszont ha az adott helyzet és a körülmények állandósulnak, egy idő után visszafordíthatatlanul bajt okoznak.

A legelején tisztázzunk valamit: nincs hosszútávon tökéletes élethelyzet, nincs olyan, hogy semmi rossz nem történik.
Egyrészt van a felelőtlenség, másrészt van az, amikor a baj azért következik be, mert nem látunk a jövőbe és nem vagyunk képesek előzetesen felmérni azt, hogy egy látszólag jelentéktelen esemény a későbbiekben milyen problémák okozója lesz.

Ehhez hozzájönnek még a rajtunk kívülálló tényezők is. A mai világban, ahol minden szennyezett, ahol a kutyák betonon járkálnak, szinte lehetetlen egészségesnek maradni. (Ha egyáltalán létezne ez a túlideologizált állapot, hogy valaki teljesen egészséges és képes az is maradni a világ végezetéig.)
Viszont arról se feledkezzünk meg, hogy ellentételezésként mindehhez hozzájön az, hogy az orvostudomány fejlődése egyre több egészségkárosodással szemben képes megoldást vagy kezelést nyújtani.

Akármennyire is divat lett az, hogy a kutyákat vattába akarjuk csomagolni, lehetetlen az életük minden egyes másodpercét egy tökéletes idea képére formálni. Főleg akkor vagyunk nagyon kritikusak, amikor mások tartási szokásait kezdjük el kielemezni, kritizálni.

Ehhez kapcsolódik, és nem elhanyagolható jelenség az sem, amit én a„20 másodperces szenvedés” kategóriájának nevezek.
A szemünk sarkából meglátjuk, hogy valaki megrángatja a kutyáját. Az utcáról benézünk egy udvarba, amit saját ízlésünk szempontjából rumlisnak, koszosnak találunk. Látunk egy képet egy rendetlen lakásról. Láncon van egy nagytestű kutya (mivel közben a kerítést foltozzák), vagy pedig látunk egy másikat nagyon sovány állapotban (mert beteg és állatorvosi kezelésen esik át).
És egyből állatkínzást kiáltunk.
Ha pedig mindeközben zsebünkben a telefonunk, egyből meg is osztjuk a nagyvilággal.

Amikor azt mérlegeljük, hogy egy kutya életközege megfelelő-e számára, óhatatlanul magunkból, a magunk normái alapján ítélkezünk, sok esetben pedig bele is éljük magunkat a kutya helyzetébe, majd ez alapján szemléljük a történéseket, hogy mi magunk szeretnénk-e ugyanúgy élni, el tudnánk-e viselni azt, ami egy kutyával történik.
Egy kutya részére ugyanazokat a körülményeket szeretnénk biztosítani, amiben jómagunk is jól éreznénk magunkat. És ha ezek megvannak, mi boldogok leszünk, ebből pedig arra következtetünk, hogy a kutyánk is boldog.

Sokan, sokszor túllelkesedésből állatkínzással vádolnak meg másokat pillanatnyi momentumok és kiragadott helyzetek alapján. Közben pedig nagyon sok esetben a kutyák valós igényeinek rendkívül komplex rendszere teljesen figyelmen kívül marad.
Mindezt tovább fokozza az is, hogy a modern kor kutyái leginkább az emberi kapcsolataink helyettesítésére és pótlására hivatottak, így számos olyan körülményt teremtünk, ami emberi szempontból megszokott, egy kutyának viszont teljesen irreleváns, vagy akár még káros is lehet.
Szeretnénk egy romos, lepusztult udvarban élni? Nem. De ez egy kutyát például zavarna, sérülne ettől a biológiai rendszere? Csak ettől soha.

Biztos vagyok abban, hogy sokkal több kutya él nem megfelelő körülmények között, mint akik a mai értelmezés szerint bántalmazáson esnek át.
Nagyon-nagyon sok példát lehetne felsorolni annak szemléltetésére, hogy nem mindig vagyunk képesek megítélni, valójában mikor is jó egy kutyának. Beleértve a nem megfelelő táplálást, az ingerek elmaradását, és minden egyéb tényezőt, amelyek egy biológiailag normálisan funkcionáló egyed részére szükségesek lennének.
Az elhanyagolás és az állandósult, nem megfelelő tartási körülmények nem szembetűnően, de nagyon alattomosan képesek kárt okozni.

Állatbántalmazást kiáltunk akkor is, amikor egy kutyának valójában baja nem lesz, csak éppen saját magunk számára tartjuk elfogadhatatlannak az adott szituációt.
Ezzel szemben pedig elsiklunk olyan dolgok felett, amelyek a kutya egészségét, mentális épségét veszélyeztetik. Csupán azért, mert ennek azonnali, szemmel látható negatív következménye nem lesz.