Eső után köpönyeg

Akármilyen szociológiai problémát is nézünk, azok kezelése két nagyobb stratégiai területre bontható. Az egyik oldalon ott van a megelőzés, ami folytán a lehetséges elszenvedőket megpróbáljuk megóvni a bajtól. A másik stratégia pedig azon esetek kezeléséről szól, amikor már a baj megtörtént és az elszenvedőket, illetve az életüket rehabilitálni próbáljuk. Mivel az állatvédelem valamilyen szinten úgyszintén a társadalmi problémák közé sorolható, így ez sem kivétel.

puppy-buddy-look-50mm-85363_small.jpg

Az, hogy egy kutyát felszedünk az út széléről, akármilyen fizikai és mentális állapotban, rehabilitáljuk, gondoskodunk róla, majd legjobb esetben új gazdát találunk neki, attól még semmi nem fogja megakadályozni azt, hogy ez idő alatt további három kutya kerüljön ugyanilyen helyzetbe.

Egy agyonvert kutya esetében szerencsétlen jószágot már nem fogja igazán érdekelni az, hogy aki ezt tette vele, az letöltendőt kapott-e, és ha igen, akkor az fél év, két év, vagy huszonkét év.
Ez egyrészt fontos nekünk, mert kell a lelkünknek az az érzet, hogy az igazság utat nyer magának és mindenki megkapja azt, amit érdemel. Másrészt pedig fontos abból a szempontból is, hogy megmutatja egy társadalom elfogadott értékrendjét.
A kutya szempontjából viszont az lett volna a lényeges, hogy ne verjék agyon. És a jövőbeli potenciális áldozatoknak is ez számít igazán, ez az érdekük.

Az állatvédelem nemcsak a bajbajutottak megsegítéséről szól – illetve kéne szólnia – hanem arról is, hogy odáig se jussanak el, hogy bekövetkezik a baj.
A prevenció sokkal nagyobb, sokkal összetettebb tevékenység, mint a mentés. Mégis, jelenleg az utóbbi a domináns Magyarországon. Az állatvédelmi tevékenységek nagyon nagy arányban a mentésről szólnak, amin azért olyan nagyon nem is kell csodálkozni. Rengeteg szervezet van, az ország méretéhez képest első ránézésre túl sok is talán. Mégsem képesek teljes mértékben kezelni az állatmentéseket, annyi a megoldandó feladat.

A prevenció térnyeréséhez két dolog lenne szükséges.
Az egyik a fontosságának felismerése, a másik pedig az, hogy erre rendelkezésre álljanak a szükséges anyagi források.

Magyarországon mind a mai napig az állatvédelem nagyon sokak fejében egyenlő az állatmentéssel.
Illetve mostanában ehhez hozzájött még a tüntetés és a petíció aláírás az állatvédelmi törvény szigorításáért (ami valójában nem is az állatvédelmi törvényt jelentené, hanem a büntető törvénykönyvet), valamint nagyon nagy divat lett az internetes „állatvédelem” is, ami pusztán posztok megosztásáról szól, illetve mesteri szintre emelt szájkaratéról, hogy ki mit csinál rosszul, ki milyen hülye, és hogy valójában mit is kéne tennie valakinek.

Jómagam is megkaptam nem olyan régen (természetesen nem szemtől szembe), hogy milyen jogon formálok véleményt állatvédelmi kérdésekben, hiszen soha életemben nem mentettem állatot.
Azt már korábban kifejtettem, hogy számomra ki az állatvédő: bárki, aki olyan tevékenységet végez, amellyel akár egy állat életét jobbá teszi, vagy megakadályozza azt, hogy annak az állatnak a későbbiekben rossz legyen.
Persze meg lehet maradni a beszűkült értelmezés mellett is, csak az túl sok eredményt úgysem fog hozni. Marad a tűzoltás.

A prevenció összetett dolog, amely nagyon sok különféle területet ölel fel, amelyeknek valahol össze kéne érniük. Javarészt népneveléshez köthető.
A legnagyobb hátránya az ilyen jellegű stratégiáknak, hogy pénzbe kerülnek, amelyek megtérülése nem is nagyon mutatható ki, eredmény csak hosszú távon (akár évek elteltével) várható. Emellett pedig sosem annyira látványosak, mint a kutyák mentése, nem lehet hasonló jellegű kampányokat felépíteni rájuk, amelyek megmozgatják az embereket.
Itt lehet most azt nyugodtan megkérdezni, hogy hol marad az állami szerepvállalás.

Nagyon nagy szükség lenne a preventív állatvédelmi törekvésekre, hogy a társadalmi szemlélet megváltozzon, kialakuljon az állattartás és állatvédelem kultúrája, ami magával hozhatná azt, hogy kevesebb kutya szenvedjen. Különben megmarad a jól megszokott mókuskerék.