Jelen cikk szándékosan nem tartalmaz felkavaró képeket.

Kína és kutyák. Említsük a kettőt egyazon beszélgetésben, és egészen biztosan egy érzelmileg rendkívül felkorbácsolt hangulatú beszélgetésnek nézünk elébe, tekintve, hogy az ember legjobb barátja ott még mindig az étlapon szerepel. A Nyugat már egy jó ideje küzd azzal, hogy véget vessen a kutyák megkínzásának és szenvedéseinek, mégis minden igyekezet ellenére az egész kilátástalan harcnak tűnik csak. Mit csinálunk rosszul? Vagy lehet, hogy teljesen rossz szemszögből értékeljük a történéseket?

Társadalmi változások
A kutya kérdéssel kapcsolatban – enni vagy nem enni – a kínai társadalom szemmel láthatóan megosztott. Az egyik része fenntartja magának a jogot arra, hogy az étkezési tradícióknak megfelelően lehetősége legyen kutyahúst fogyasztania. A másik része pedig velük szemben állva teljesen más elképzeléssel bír: a kutya nem étkezési alapanyag, hanem társállat, amely törődést és szeretetet igényel.
A külföldi beszámolók és kampányok nagy ritkán térnek csak ki arra, hogy az országban évek óta több, mint 150 állatvédő szervezet aktívan és eredményesen tevékenykedik. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb generáció eléggé elhivatott, hogy tegyen valamit az ügyben és valamilyen módon pozitív változást kényszerítsen ki.
Számos helyi híradás szól demonstrációkról, útlezárásokkal meghiúsított szállítmányokról és sikeres politikai nyomásgyakorlásról. És itt ismételten felhívom a figyelmet arra, hogy Kínát kommunista párt irányítja, így a lobbi és propaganda teljesen más taktika mentén képes működni.

A két különböző társadalmi nézőpont között helyezkedik el a kormányzat, amely a kutyák rendkívül megosztó ügyét próbálja egyensúlyban tartani. A kutyahús teljes törvényi tiltásával járó hatalmas felháborodást elkerülve, a tilalom helyett inkább magát az ahhoz tartozó tevékenységeket próbálják ellehetetleníteni és kevésbé jövedelmezővé tenni.
A vágóhídra szánt kutyák tartásának körülménye sokkal komplikáltabb lett, és ennek hatása egyértelműen meglátszik a forgalmi adatok visszaesésében. Az Animals Asia nemrégiben kiadott tájékoztatása alapján ez a jelenség tovább folytatódik, a hivatalos szervek pedig igen komolyan veszik a szabálysértéseket.

A hozzáállásbeli eltérések földrajzi szempontból is megfigyelhetőek, adott esetben a jogszabályok is visszatükrözik ezt. A jelentés szerint “néhány város, mint például Chengdu, Xi’an, Nanning, Guangzhou, Harbin and Nanjing életbe léptették a ‘Kutyatartási Szabályzatot’, amely illegálissá tette a kutyák bántalmazását vagy elhagyását. Nanning és Harbin esetében a kutyaviadalok úgyszintén tiltás tárgyát képezik.”
Mindez tökéletesen szemlélteti, hogy a társadalom nem csak a hozzáállás mentén van megosztva, de különbségek vannak abból a szempontból is, hogy ezen hatalmas ország melyik részéről beszélünk.

A hivatalos szervek is kiveszik saját részüket. Bármilyen jogszabályi rendelkezés értelmetlenné válik, hogyha nem jár mellé hathatós végrehajtás. A jogszabályváltozás következtében a kutyahúsipar számos szereplője ment csődbe, vagy önszántukból feladták tevékenységüket, mivel egyre kisebbé vált a megszerezhető profit. Természetesen ott van az a réteg is, akik ugyan eltűntek, de illegalitásba burkolózva tovább folytatnak mindent.
Az állategészségügyi és a karantén előírások betartásának ellenőrzése mellett a rendőrség is kiveszi a saját maga részét. A kutyalopásra szakosodott bandákat nagy arányban fülelik le és ezeket az állami média hírei között is kiemelten megjelenítik.

A média szerepe – csakúgy, mint bárhol máshol a világban – rendkívül hangsúlyos szerepet tölt be a társadalmi közvélekedés alakulásában. A puszta tény, hogy ez a téma megjelenhet a kínai médiában, már önmagában rendkívül fontos, és sok mindent jelez. Az emberjogi aktivisták beszámolói alapján a napnál is világosabb, hogyha a kormánypárt nem akarja, hogy egy téma, vélemény, ideológia a médián keresztül szárnyra kapjon, elgondolkodtatva, vagy akár megváltoztatva a lakosok gondolkodását, biztosra vehetjük, hogy akkor az sosem fog megjelenni se a nyomtatott sajtóban, se az esti híradásokban.
Az állatvédelem ilyen jellegű helyzete a médiában reményt ad és előremutató. A téma nemcsak hogy nem esik tiltás alá, de ráadásul erőteljes hangsúllyal jelenhet meg. Ezenfelül pedig külön jó hír, hogy az állatvédelmi vonatkozású híradásokra a közönség szignifikáns része elég érzékenyen reagál.
Még ha a kormány közvetlen módon nem is támogatja az állatvédelmi törekvéseket, de legalább akadályokat se gördít elé.

A Yulin fesztivállal kapcsolatban úgyszintén találunk előremutató változást. A civil lakosság és a helyi állatvédő szervezetek intenzív tiltakozása és a tüntetések következményeként a helyi kormányzás visszalépett a rendezvény népszerűsítésétől. Ennek egyenes következménye lett, hogy a fesztivál népszerűsége csökkenni kezdett. Néhány évvel ezelőtt még közel tízezer kutyát mészároltak le, ez a szám 2014-re a jelentések szerint már visszaesett hozzávetőlegesen kétezerre.

Minden feltárásra került tényt és a tendenciákat megvizsgálva és összevetve egyértelműen kijelenthető, hogy a kutyák helyzete, ha csak lépésenként is, de pozitív irányba változik. A köszönet mindezért azoknak a kínai lakosoknak jár, akik azon elv mentén folytatják munkájukat, miszerint a kutyák élete igenis számít.

Szemléletváltás
Minden nemzet esetében van legalább egy olyan szokás, tradíció, amely az ott élők számára a legmegszokottabb dolog, míg egy más kulturális közegből érkező kívülálló szemében több, mint furcsának tűnik.
Továbbá számos országnak vagy nemzetnek vannak rendkívül ellentmondásos mindennapi rutinjaik, ideértve állatvédelmi vonatkozásúakat is. Nem szándékozom listát írni azokról az országonként fellelhető állatvédelmi problémákról, amelyekkel a nyugati társadalmak (és az ezekért, vagy ezek ellen lobbizók) küzdenek, de egy elég szégyenteljes listát lehetne felállítani.

Számos esetben, amikor a külvilág megpróbál beavatkozni az ilyen jellegű helyi szokásokba, az általában ellenállásba ütközik. Senki sem akarja, és nem is szokta engedni, hogy a saját kultúrájára épülő tradícióit idegen eszmék és elgondolások igázzák le. Ilyenkor az sem számít, hogy az ítélkezők milyen mértékben háborodnak fel és mennyire vérlázítónak tartják az adott jelenséget. Egyetlen nemzet sem fog azért mentalitásában megváltozni, mert mások megmondják számukra, hogyan kéne másképp vélekedni. Így az esetek javában az ellenállás a legjellemzőbb válaszreakció.

Viszont az általános vélekedés és egy nemzet elfogadott normái mindig megváltoztathatóak. Gondoljunk csak a gyerekek jogaira, a nők társadalmi helyzetére, az LMBT jogokra. Ezekben a témákban számos morális kérdés merül fel, amelyekkel egy társadalomnak időről időre szembe kell néznie és átértékelnie azt, amit eddig hitt. Így egy nemzet általános világnézete folytonos változásban van. Az állatvédelemmel és -jóléttel kapcsolatos kérdések semmivel sem eltérőbbek.

És hogyan lehet egy társadalom gondolkodásmódját megváltoztatni? Csakis belülről elindulva. Egy másik nemzet eltérő kultúrája képes befolyásolni egy ország gondolkodását (és ez nagyon sokszor meg is történik), viszont kizárólag a társadalomban élők képesek meghonosítani bármiféle új megközelítést és elterjeszteni azt.
Ennek fényében érdemes megfigyelni a Kínában jelenlévő és tevékenykedő nemzetközi állatvédő szervezetek munkájának jellegét. Nem avatkoznak be közvetlen, agresszív módon a helyi ügyekbe. Ehelyett segítik, támogatják, képzik a helyi állatvédő aktivistákat és szervezeteket, mint ahogy például az Animals Asia támogatja a Nanchang Small Animal Protection Association-t, csak hogy egy példát kiragadjunk a számos többi közül. A diplomatikus jellegű taktika ezerszer többet ér, mint az egyébként megszokott, nyugati típusú, érzelmekre alapuló dühkitörések.

A kínai helyzet megoldásának alapja az, hogy egy étel alapanyagot egy házi kedvenc szintjére formáljunk át. A kutyahús feltálalása mögött kulturális okok vannak, és hacsak nem változik a társadalom gondolkodásmódja, ez így is marad. Egy kínai lakos gondolkodásmódjában sem fog radikális változás beállni csak azért, mert a nyugati társadalmak egyre erősebben próbálnak egy más megközelítést lenyomni a torkán. A változás csak akkor áll be, ha ők maguk akarják ezt.
Valószínűleg egyetlen egy olyan esetben számít az, hogy a nyugati társadalmak mit gondolnak és ezáltal már sikerült is változást kierőszakolni. Kína több részén eltűntek a nyilvános, utcai kutyavágások, mivel a növekvő turizmus egyáltalán nem volt képes mit kezdeni a látvánnyal, ezért a tevékenységet betiltották. Az, hogy egy másik nemzet polgárai hogyan reagálnak a kutya témában, úgy néz ki, csak akkor bír jelentőséggel, hogyha annak közvetlen turisztikai kihatásai is vannak.

Időről időre felbukkan annak a vágya (sok esetben pedig a nagyon kemény követelés), hogy a kutyahús fogyasztást végre tiltsák be egész Kínában. A politika jelenlegi döntése viszont arról szól, hogy nem fog beavatkozni, vagy megoldani a helyzetet, de engedi az aktivistákat és a civil szervezeteket, hogy ennek elérése érdekében zavartalanul tevékenykedjenek.

Ezenfelül pedig az emberi viselkedés jogszabállyal történő megváltoztatása mindig is becsapós dolog volt. Jelen példa is egyértelműen alátámasztja, hogy a tiltással nem fog minden rossz dolog egy szempillantás alatt eltűnni, még akkor sem, hogyha hajlamosak vagyunk ehhez a nézethez görcsösen ragaszkodni. A kutyahúspiacot érintő regulációk szorosabbra húzása már így is elég sok mindenkit terelt az illegális, abszolút kontrollálhatatlan működés irányába. A teljes tiltás a jog szerinti el nem fogadást eredményezné, de maga a jelenség ettől még nem szűnne meg. A kutyahús fogyasztás akkor fog eltűnni, amikor már nem lesz további igény arra, hogy asztalra kerüljön, így a kereslet csökkenése miatt a kínálat is elkezd csökkenni.

Az, hogy az emberek minderről hogyan vélekednek Kínában és hogyan bánnak a kutyákkal, egyértelműen változásnak indult. Minden ilyen jellegű változás mögött maguk a kínaiak állnak. A nemzetközi szervezetek segítségével és útmutatásával a kínai kutyabarátok voltak azok, akik úttorlaszokkal meggátolták a húsfesztiválokra tartó szállítmányokat, nyomást gyakoroltak a helyi hatóságokra és hathatósan a média figyelmébe helyezték a témát.
A hírhedt Yulin fesztivál mellett, amelyet “Az” állatvédelmi problémának szoktunk tekinteni, más fesztiválok is léteznek. És vannak olyanok is, amikről már csak múlt időben beszélhetünk.
A New York Times 2011 szeptemberében írta meg, a Jinhua Hutou fesztivál bezárását, ami a rendkívül erőteljes online kampány eredménye. Nemzeti újságírók, kutyabarátok, bloggerek és helyi celebek fogtak össze az ügy érdekében.

Mindeközben viszont a világszinten folyó állatvédelmi propaganda keretein belül simán kijelentjük, hogy a kínaiak kutyákat esznek és az egész társadalmat elítéljük. Ez a szélsőséges megbélyegzés és sztereotípia alkalmazása színtiszta diszkrimináció, ami ráadásul semmiféle hozománnyal nem jár a változás érdekében.
Lehet dühösen és megállás nélkül ismételgetni, hogy “Ebből elég volt!”, lehet a megszámlálhatatlan online petíciók közül egy újabbat elküldeni, hogy felhívjuk a figyelmet a kutyák sanyarú helyzetére (ugyan már, ki az, aki erről még nem hallott az elmúlt évek során?!), de ezek közül egyik sem lesz képes arra, hogy a kutyák helyzetén egy picit is változtasson. Kizárólag azoknak a kínaiaknak a segítségére számíthatunk – és ezért kéne támadás helyett támogatni őket – akik eddig is napi szinten mindent megtettek azért, hogy az állatvédelmi kérdésekben lassan ugyan, de előrelépések történjenek.

A figyelmünket általában azok a hírek szokták intenzíven lekötni, amelyek rendkívül negatív érzelmi töltettel képesek alaposan átlépni az ingerküszöbünket. Akkor is foglalkozunk velük, amikor igazából semmi haszna nem lesz annak, hogy kiadjuk az igazságtalanság táplálta dühünket. Az emberi természet így működik.
Kína egy teljes társadalom, a maga saját szokásaival, tradícióival, polgáraival, akik mindegyike különbözik így, vagy úgy. Az állatvédelmi problémák valósak és még igen hosszú és rögös, akadályokkal teli úton kell végigküzdeniük magukat a kínai állatbarátoknak. De egy szakaszt már így is megtettek, szemmel látható eredménnyel. Ahelyett, hogy az egész társadalmat, amelynek ők is részei, tovább elítélnénk, végre támogatni kéne őket. Oly’ módon, aminek értelme is van.

*** YouTube csatorna: https://www.youtube.com/kutyabajok ***

Őszintén köszönöm az Animals Asia jelentését, az áldozatos munkájukat és mindezt a nélkülözhetetlen, önzetlen segítséget, amelyet a cikk megírásához kaptam tőlük. Legközelebb, amikor bárki azon gondolkodik, hogy tegyen valamit a kínai kutyák helyzetéért, akkor egy újabb, akárhányadik petíció aláírása helyett inkább adományozzon azoknak a szervezeteknek, akik eddigi munkájukkal már bizonyították, tudják hogyan kell előrehaladni, támogatva ezzel minden kínai kutyabarátot is, akik lassan, de előrehaladva remélhetően mielőbb elhozzák a várva várt változást.